Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ Bertalan íme: Székkutas: A templomnélküli magyar mintafalu A Magyarok Világszövetsége által szerkesztett s főleg a külföldi magyarság felé irányított nyomdatermék, a Kincses Kalendárium 1966. évi kiadásában figyelemre méltó falutervet közöl, amikor a 37. oldalon a Nagyalföldön építendő Székkutas, első magyar mintafalu makettjét hozza nyilvánosságra. A terv nem abban újszerű, amit nyújt, hanem abban, ami hiányzik belőle: Székkutas főterén mindennek helye van, iskolának, kultúrteremnek, tanácsteremnek, de a mintafaluban nincs hely a templom számára. Ilyen, templomnélküli faluba terelik be majd Hódmezővásárhely és Orosháza tanyavilágának túlnyomó nagy százalékában még mindig istenfélő népét. Székkutas terve papírra fektetett bizonysága annak a szomorú ténynek, hogy valami nincs rendben a magyar állam s egyházak között 1948-ban kötött egyezmény terén. Ha az egyezményes felek komolyan vennék a szerződést, akkor Székkutas, az első magyar mintafalu világfórumon feltárt tervében helyet biztosítottak volna az egyházak által építendő templomok számára. Amerikában évről-évre uj városok sorai épülnek. Sehol nem tartják nagyobb tiszteletben az egyház és állam szétválasztásának elvét, mint itt, ahol nincs lelkészek számára kiutalt állami fizetés, nincs templomok restaurálására folyósított államsegély, de nincs templomnélküli város sem, mert van vallásszabadság, ami többek között azt is jelenti, hogy uj városok tervezésénél jelen lehetnek az egyházak illetékes hatóságai, hogy saját terjeszkedési lehetőségeik szerint tanulmányozhassák a tervet s közösségeik szükségletei szerint telket igényelhessenek az építendő városban. A magyar állam és az egyházak között 1948-ban kötött egyezmény nem ítéli Székkutast templomnélküli várossá. Ha a mintafalu tervében nem látható tempplom, ez a tény vagy azt bizonyítja, hogy az egyik szerződéses fél, az állam magára nézve nem tekinti elkötelezőnek az egyezményt, vagy pedig arra enged következtetni, hogy a másik egyezményes fél, az egyház, vagy nem képes, vagy nem akar élni egyezmény által biztosított jogával. Mert az állam és egyház között létrejött megegyezés lényege az evangéliumi munka szabad folyásának biztosítása. Ha az embernek a vallás szabad gyakorlására vonatkozó jogait tételekbe akarjuk foglalni, akkor nem téveszthetjük szem elől azt a tényt, hogy a vallás szabad gyakorlatának joga nemcsak az egyént illeti meg, hanem az egyének társulásából előálló közösséget is. Mindkettőnek joga azonos tartalmú. Az egyik szabadsága csak akkor teljes, ha a másiké is ép. Hiábavaló tehát az arra való ismételt hivatkozás, hogy emberek járhatnak templomba, ha az egyháznak nincs szabadsága arra, hogy a városokba özönlő és uj falvakba költöző tagjait nyomon követhesse és az uj magyar élet most születendő gócpontjaiban társadalmat építő üzenete korlátlan hirdetése eszközéül templomot, nevelésügyi épületet emelhessen. A megegyezés értelmében minden embernek joga van hitét megvallani, vallását gyakorolni. Velejárója ennek a jognak az is, hogy megfelelő hitbeli nevelésben részesüljön önmagában és családja tagjaiban. Ilyen irányú szolgálatának elengedhetetlen előfeltétele a mozgásszabadság, mely magában foglalja a folyton mozgásban levő uj társadalom uj települési helyén való egyházi épületek emelését. Az egyezmény teljes értelmezéséből kifolyólag az egyház soha sem korlátozhatja szolgálatát a templom területére, különösen nem a költözködés következtében tömegek által magára hagyott, falusi templom területére. Teljessé akkor válik szolgálata, ha szabadságában áll vallásos meggyőződését nemcsak az elnéptelenedő templom falai között hirdetni, hanem azokon kívül, az uj magyar élet lüktető árjában is, mégpedig a vallásos tájékoztatás minden eszközével, legalább is oly mértékben, mint ezt a vallásellenes propaganda teheti. Az egyház teljes vallásszabadságból táplálkozó szolgálata nem fog államellenes jelleget magára ölteni. Ellenkezőleg, a kölcsönösen tiszteletben tartott egyezményre épülő egyházi szolgálat az állam javát és előmenetelét szolgálja. Ahol viszont nincs szabad folyása a társadalom minden rétegét elérni hivatott valláserkölcsi nevelésnek, ott hovatovább nehézségek mutatkoznak minden emberi közösség — legyen az falu, vagy város, sőt még a mintafalunak szánt nagyalföldi Székkutas — életében is. Mert termelni, dolgozni társadalmat építeni csak az az ember tud, aki Isten Igéjéből megtanulta a munka szent és komoly voltára épülő kettős igazságot, egyfelől: aki nem dolgozik, ne is egyék, másfelől: méltó a munkás a maga bérére. Amit az állam az uj magyar embertípus nevelésében nyújtani nem tud, éppen azt nyújtja az egyház. Amiben az állam gyönge, sőt tehetetlen, abban erős az egyház. Az egyház a Mindenható eszköze nemcsak Isten Országa polgárainak nevelésében, de a földi ország jó és megbízható polgárainak képzésében is. Az államnak pedig semmi másra nincs égetőbb szüksége, mint hűséges, lelkiismeretes, megbízható polgárokra. Az állam leghűségesebb polgára a keresztyén ember, mert ő az állampolgárságra vonatkozó leckét Isten Igéjéből kikerülhetetlen parancsként kapja. Ezért is nélkülözhetetlen tartozéka a kialakulásban levő uj magyar város és mintafalu életének a vallás szabad folyásának biztosítása. Erre rámutatni a keresztyén egyház elmulaszthatatlan feladata. Ezt tiszteletben tartani az állam egyezménnyel biztosított kötelessége.----------------------o--------------------Ábrahám Dezső: Dániel könyve 10-ik része 19-ik versében szól igy az Isten igéje: “És monda: ne félj, te kedves férfiú, békesség néked, légy erős, bizony erős!” S ha végig gondoljuk az elmúlt esztendőnek fejünk felett átzugó viharát, a családunkat, vagy egyházunkat ért megpróbáltatásokat, és az egész világon növekedő háború miatti kétséget és félelmet, valóban azt kell mondanunk, hogy nincs nagyobb szükség ebben az uj 1966-ik évben semmi másra annyira, mint békességre és erőre, Dániel kora ifjúságától kezdve Istent félő és az Ur parancsait szerető és annak engedelmeskedő gyermek volt. Hogy mikor ismerhette meg az Istent közelebbről, nem tudjuk, de az bizonyos, hogy fiatalon elhurcolva hazájából a balilóniai fogságba, ott már azzal tűnt ki, hogy az egy örök igaz Istent féli és az Ő törvényeit tiszteli. így év elején nem lehet eléggé hangsúlyozni annak a fontosságát, hogy mit jelent ifjú korban gyermekekkel megismertetni az Urat, velük megszeretettetni az Ő törvényeit és megtanítani őket Krisztus evangéliuma nyomdokain való járásra. Azok az emberek, akik maguk is életük alkonyán ismerték meg az Istent, és adták át szivüket Megváltójuknak, nem igy kiáltanak-é fel sokszor: “Bárcsak ifjúságomban megismerhettem volna az Ur kegyelmét! Bárcsak korábban fordultam volna el a Sátán kisértésétől, s szolgáltam volna az én Teremtő Istenemet!”
