Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület idei nagysikerű ligonieri gyűlésének résztvevői. A gyűlés, melyen Dr. Harsányi András elnökölt és amelynek programmját Dr. Komjáthy Aladár titkár állította össze, elsőizben hallgatott meg római katholikus előadót, Dr. Henkey-Hőnig Károly montreali teológiai professzor személyében, aki “Krisztus centralitása a római katholikus theológiában’’ cimen világosan érthető és brilliánsan megfogalmazott előadást tartott. A református-római katholikus dialógus magyar vonatkozásait vitatták mg egy délután a résztvevők; római katolikus részről Király Kelemen ferences atya beszélt. Egy délelőtt a temetés gyülekezeti és teológiai problémáinak taglalásával telt el — Dr. Bütösi János, Elek Áron, Kovács István és Szüle Miklós előadásában. Esti előadó Dr. Lévay Balázs, az Amerikai Bibliatársulat titkára volt; szavai egyaránt megnyerőek és érdekfeszitőek voltak. Endrey Ferenc és Trombitás Dezső áhitat-elmélkedéseit e két jelző jellemezte: evangéliumi és egzisztenciális. A gyűlés, mely évek óta a legjobb Iátogatottságu volt — közel 60 lelkész volt jelen, köztük számosán Kanadából—, Orth Győzőt a Lelkészegyesület jegyzőjévé választotta. Farkas Sándor J. A Megújulást Munkáló Egyház az Ige Tükrében “A világ Isten-szőtte szőnyeg: Mi csak a visszáját látjuk s csak néhanapján a szinéböl is valamit” (Reményik) Az egyházi életnek meg van az a kisértése, hogy a mérték, amivel az eredményeket lemérjük, más és kevesebb mint a krisztusi evangélium mértéke. Emberi büszkeséggel tölthet el bennünket az egyháztagokban és az egyház anyagi javaiban való gyarapodás; ezek azonban önmagukban még nem jelentik azt, hogy az egyház életében minden Isten akaratával megegyezően történik. Az egyházi program mozgalmassága és változatossága, ami vallásos rendezvényeinket illetik, nem jelentik azt, hogy egyedül azokban a szolgálati alkalmakban kell megélnünk vallásosságunkat. Ennek a gondolata örök kisértés az átlag egyházban és egyháztagban. Persze, amikor programdus az egyház élete s általa eredményesség mutatkozik anyagi vonatkozásban is, ez öröm és megelégedés mindenki számára. Mégis, Jézus Krisztus “mértékegységét” tekintve, az egyházi és vallásos élet mindenekelőtt abban kell hogy megmutatkozzék bennünk, egyháztagokban, hogy életünkben mindjobban kidomborodnak a krisztusi vonások és cselekedetek; vagyis, hogy az egyházban és annak segítségével tagjaiban a keresztyéni növekedés és felnőttkoruság egyre jobban láthatóvá és valósággá váljék. Az Egyház Ura kutat olyan emberek után, akiknek az életében az egyházhoz tartozás változást eredményez, akiknek az egyházban történő forgolódása egyben az újjászületésnek és megigazulásnak fürdője is. Kérdezzük meg magunkat azért, hogy ilyen vonatkozásban hasznos eszközök vagyunk-e Urunk kezében? Az igaz egyház megújulást munkáló egyház; az igaz és jó egyháztag megújult és folytonosan megújuló egyháztag. Az igaz egyház Isten Igéje tükrében 1. hűséggel pásztor olt egyház; 2. a tanításban és nevelésben meg-nem-lankadó egyház; 3. Isten Igéje után érzékeny és vágyódó egyház; 4. szolgáló egyház az “óra et labora” szellemében ; 5. sáfárságon felépülő egyház; és 6. önmagát elpazarló és Isten dicsőségére élő egyház. 1. A lelkipásztori szolgálat ma sokkal több erőfeszítést és imádságot kíván meg mint valaha. A pásztori feladatot csakis úgy tudjuk hűséggel betölteni, ha a Jó Pásztor vezetése érvényesül az életünkben. Reményik egyik költeménye megemlít egy kisgyermeket s a felnőttek kérdése irányul feléje: “Mi leszel ha nagy leszel?” Magabiztosan adta meg a gyermek a választ: “Hegyi utakon idegenvezető”. Ebben megmutatkozik egyben az egyik lényeges pásztori feladat is: a lelkipásztor hűséges odaadással vezeti a reá bízott nyájat. A hűséges pásztor életében beteljesül a Jézus Krisztusi Ígéret, amely szerint az igazság Lelke kijelenti neki a “bekövetkezendőket” (János 16:13). Ennek az Igének a tanítása édesapám egyik igehirdetése nyomán igy bontakozott ki a számomra: a Lélek vezetésére hallgatva a lelkipásztor, de minden egyes egyháztag, élete eseményeit és döntéseit következményeiben tudja szemlélni. Áldassék azoknak neve, akik ezzel a hűséggel végzik a pásztori szolgálat mindennapi igáját. Bárcsak mind több lenne azoknak az egyháztagoknak a száma, akik az Isten Házában nemcsak megjelennek, de ott, igehirdetések nyomán erőt nyernek a hétköznapok hűséges megjárásához. 2. Az egyház a tanitásban és nevelésben meg-nem-lankadó egyház kell hogy legyen. A tanítvány szó, amely kétszáz esetben fordul elő az evangéliumokban és az Apostolok Cselekedeteiben, elsősorban is tanulót jelent. A tanítás ' és a tanulás, ezért, az egyház falain belül mindig elsőrendű feladat. Erkölcsi kötelességünk az, hogy értelmesek, intelligensek legyünk. Itt van sok egyháznak komoly mulasztása manapság: az egyház megszünőbén van mint tanítói és nevelői intézmény, mind az