Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-08-01 / 8-9. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ intézményes keretet, mind az egyházi padok igényét és magatartását tekintve. Tanuljuk meg azt, hogy az Egyház Ura és az egyház ébren akarja tartani értelmünket is a szív vallásos érzelmisége mellett. És milyen sokan, mégis, értelmükkel soha nem “lépik át” a templomküszöböt. “Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (János 15:5), mondja Jézus. Ha ezt komolyan vesszük, akkor rá kell döbbennünk arra, hogy a szőlővessző nő, fejlődik, gyarapszik, és mindez gyümölcstermésben is megmutatkozik. Ugyanígy a mi keresztyén életünk növekedést kell hogy mutasson. Jézus is “gyarapodott bölcsességben” (Lukács 2:52) és a Zsidó Levél szerint (5:8) “megtanulta az engedelmességet.” 3. Az egyház Isten Igéje után vágyódó egyház kell hogy legyen. A biblia elmegy odáig, hogy az egész életet “Isten templomá”-nak vallja és tudja (I. Korinthus 3:16). Hogy “Isten temploma” legyek, illetve maradjak, annak elengedetlen szükséglete az, hogy Isten templomában, vagyis a templom csendjében, hozzáigazodjék és hozzáigazittassék életem Isten akaratához. Ha valóban a “föld sója” (Máté 5:13) vagyunk, akkor azzá csakis úgy lehetünk, hogy az izt az istentiszteleti óra csendességében magunkba szívjuk. Mert az ad izt és illatot életünknek! Milyen tragédia is az a felfogás és vélemény, hogy pontosan az egyház és annak istentiszteleti alkalmai veszik ki az izt az életből! 4. Az egyház szolgáló egyház kell hogy legyen az “imádkozzál és dolgozzál” szellemében. Természetesen az egyház másokért él és munkálkodik és a szolgálat leikével fordul a másik ember felé. Ha az egyház kenyér (I. Korinthus 10:16), akkor ez azt is jelenti, hogy az egyház mindaddig nem egyház, amig a szolgálatban és az irgalmas samaritánusi cselekedetekben keze meg nem nyugszik mások vállán, amint a kenyér is csak akkor táplál és erősít az életben, ha az megtörik, illetve megtöretik számunkra. Itt gondolnunk kell az egyházon belüli szolgálatra is, a presbiterek, diakónusok és más elhívott vezetői tisztek viselőire. Illesse köszönet őket; ők azok, akik a szolgáló egyházunk fáklyái. Bárcsak ezen szolgáló lelkek száma egyre több lenne egyházainkban ! 5. Az igaz egyház sáfárságon felépülő egyház. A sáfár az, aki átérzi az élet minden területén hálás szívvel és lélekkel azt, hogy ő és mindene a Jézus Krisztusnak tulajdona (és ebben természetszerűleg benne foglaltatik élete, tehetsége, tálentumai, jelene és jövője). Ő az, aki nemcsak önmagát ülteti le a templompadokban, de ajándékait is magával hozza; ő az, aki nemcsak ajándékait adja, de vele együtt önmagát is. 6. Az igaz egyház önmagát önzetlenül elpazarló és Isten dicsőségére élíf egyház. Az igaz egyháztag mint “Jézus Krisztus jó vitéze” (II. Timótheus 2:3) és mint egy versenyfutó (I. Korinthus 9:24-25) célt tűz ki maga elé és azzal kapcsolatban hűségről tesz tanúbizonyságot. Az ember célja nem más, mint Isten dicsőségére élni. Ez nem jelenti azt, hogy az egyházon belül nem lehetnek véleménykülönbségek. Akik szeretik egymást, akiket Jézus Krisztus szeretet-láncszeme köt össze, azok között van helye a vélemények különbözőségének is. Pál egy helyen arról ir, hogy “kell hogy pártoskodások is legyenek közöttetek, hogy igy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek köztetek” (I. Korinthus 11:19). Tudod, hogy mit mond itt az apostol? Azt, hogy véleménykülönbségek, megoszlások kellenek és szükségesek is egy egyház életében. De miért? Azért, mert a keresztyén ember jelleme ott, olyan helyzetben mutatkozik meg igazán. Napoleon mondotta azt, hogy egy hadseregnek a tüzpróbája és ütőereje akkor mutatkozik meg igazán, amikor éhesen, fáradtan és télnek idején kell harcolniok. Hasonlóan az emberi és egyházi élet vizsgája előtt akkor állunk, amikor nehéz az élet. Sokan az életben is és az egyházi életben is pontosan akkor feladják a harcot. Összeesnek. Mások Isten iránti hűségűket és egyházszeretetüket, mint porba hulló tallért, elvesztik; megint mások a sértődöttség és a haragtartás köpenyébe burkolóznak. A nagy többség azonban, Istennek legyen hála érte, megy az élő Jézus Krisztussal az egyházi élet országútján, tudván azt, hogy az Isten hü Isten, aki nagyobb terhet és súlyosabb feladatot soha nem szab ki számunkra annál, amit, az Ő erejével, hordozni tudunk. Zárjuk két kérdéssel: Mi a mi egyházunknak Krisztustól átvett öröksége? Vájjon egyházunk szolgálata jelent-e jobb irányban változást az emberek, az egyháztagok életében? Az átlag egyház és az átlag egyháztag ezeket a kérdéseket meg sem meri kérdezni önmagától. Mi kérdezzük meg magunkat. És feleljünk rá! A skót bibliatudós Barclay professzor egyik Írásában megemlít egy templomot, amely sok éven át üresen állt, istentiszteletek és gyülekezet nélkül... Azután egyszerre valami rendkívüli dolog történt az épülettel: egy üzleti társaság megvásárolta és elektromos erőmüvet állítottak fel benne. Az iró e ponton megjegyzi azt, hogy ez valójában nem rendkívüli, hiszen az egyháznak minden időben egy “isteni erőmü”-nek kellett volna lennie, amely energiát ad és jelent mások számára. Isten adja, hogy a mi egyházaink a jelenben és a jövőben ilyen “erőmüvek” lehessenek! A MÁSODIK HELYÉT HITVALLÁS KÉRDÉSEKBEN ÉS FELELETEKBEN XV. RÉSZ A hívők valóságos megigazulásáról. 1. Mit jelent az, hogy Isten minket megigazít? Ez azt jelenti, hogy Isten a mi bűneinket megbocsátja, a bűn és büntetés alól felment, kegyelembe fogad és igaznak nyilvánít. 2. Milyen alapon jelent ki Isten minket igazaknak? Azon az alapon, hogy a tökéletesen igaz és ártatlan Jézus Krisztus magára vette minden vétkünket, azokért megfizetett. Vagyis Isten nem tulajdonítja többé nékünk a mi vétkeinket, hanem reánkruházza Jézus Krisztus igazságát. 3. Mit kell minekünk cselekednünk, hogy Isten igy igaznak nyilvánítson bennünket? Egyet kell cselekednünk: hinnünk kell, hogy saját erőnkből soha sem tudnánk igazakká, bünnélküliekké válni Isten előtt. Hinnünk kell, hogy Isten ingyen, kegyelemből, Krisztus érdeméért veszi le rólunk bűneinket és ruházza ránk Krisztus igazságát. Ezt mondja az Ige is: “Kegyelemből tartattok meg hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne dicsekedjék.” (Ef. 2:8,9.) 4. Mi bizonyítja azt, hogy mi Istennek megigazult gyermekei vagyunk? Az, hogy Istennek tetsző jócselekedetek sokaságát visszük véghez Krisztus segítségével, akit hit által szivünkbe fogadtunk. Kovács István
