Magyar Egyház, 1965 (44. évfolyam, 2-12. szám)

1965-02-01 / 2. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ Egyházkerületi Közgyűlés és McKeesporton Püspökszentelés Az Amerikai Magyar Református Egyház feb­ruár 15-én a McKeesport-i gyülekezet templomában tartotta egyházkerületi közgyűlését. Ennek a kereté­ben történt meg a megválasztott uj püspök, Nagy Lajos, püspökké szentelése és hivatalába való beik­tatása. Az egyházkerületi közgyűlésnek, az Amerikai Magyar Református Egyház e legfelsőbb kormány­zati szervének alkotó tagjai olyan nagy távolságok­ról jöttek össze mint California, Florida és New York. A közgyűlés urvacsorai istentisztelettel kezdődött, utána Dr. Béky Zoltán terjesztette be utolsó, nagy­szabású püspöki jelentését. A püspöki jelentés ismertette az Amerikai Ma­gyar Református Egyház négyévtizedes küzdelmes múltját, de különösen az elmúlt tizenöt esztendő kiemelkedő eseményeire mutatott rá, melyek során a közegyház megerősödött, gyülekezetei számában csaknem megkétszereződött és alkotó tagjává vált országos és nemzetközi ökumenikus szervezetek egész sorának. Csordás Gábor esperes ismertette a presbitériu­mok választásának eredményét, melynek értelmében Nagy Lajos mckeesporti lelkipásztort, egyházkerületi főjegyzőt választották meg püspöknek, Kiss Sándor new-yorki presbitert pedig egyházkerületi főgond­noknak. Mindkét tisztség időtartama az alkotmány értelmében három év és betöltője csak egyszer vá­lasztható vissza. így mind Dr. Béky Zoltán püspök­nek, mind Darnay János főgondnoknak szolgálati ideje lejárt. Réky püspökről egyébként köztudomású, hogy az Amerikai Magyar Református Egyesület uj elnökévé választották a multév júniusi konvención. Nagy Lajos püspök székfoglaló beszédében töb­bek közt ezeket mondotta: “Megkezdett szántásba állok bele, kitaposott útra állok rá, hii szívvel igyek­szem továbbfolytatni azt a szolgálatot, amelyet Dr. Réky Zoltán végzett. Szentül fogadom, hogy az Amerikai Magyar Református Egyházat önállónak, függetlennek megtartom, védem és fejlesztem és életemet sem sajnálom, hogy drága örökségünket továbbadjam.” Különböző bizottságok jelentései és javaslatai alapján a közgyűlés az egész egyház életére és jövőbeni szolgálatára nézve fontos határozatokat ho­zott. Ezek közt kiemelkedik az, amely a Második Helvét Hitvallás XVII. cikkelyére és a Heidelbergi Káté 54-ik kérdésére való hivatkozással kimondja, hogy a fajok különválasztása (szegregáció) és a faji előítélet gyakorlása (diszkrimináció) ellenkezik az Egyház tanításával. A többi határozat során a közgyűlés JÓVÁHAGYTA az Amerikai Magyar Reformá­tus Egyháznak az országos és nemzetközi ökumenikus szervezetekben való tagságát és szolgálatát; UTASÍTOTTA a Püspöki Tanácsot, hogy a lelkész-utánpótlás és lelkészképzés, illetve tovább­képzés tárgyában haladéktalanul kezdje el a meg­oldás lehetőségeinek tanulmányozását és hozzon döntést; BIZTOSÍTOTTA további támogatásáról az Ame­rikai Magyar Református Lelkészegyesületet, az Or­szágos Presbiterszövetséget, az Amerikai Magyar Református Egyesületet és az Amerikai Magyar Szö­vetséget; KIMONDOTTA, hogy az Amerikai Magyar Re­formátus Egyház minden erejével és rendelkezésére álló eszközzel továbbra is az egész amerikai magyar reformátusság szervezeti egységén munkálkodik; TÁVIRATBAN köszöntötte Lyndon B. John­­sont, az Egyesült Államok elnökét, felhiva figyelmét a magyar nép szabadság után való vágyakozására és az erdélyi magyarság mai elnyomatására. Végül elfogadta a közgyűlés a három egyház­megye esperese és főgondnoka által együttesen be­terjesztett javaslatot, amely a közegyház vezetésétől megváló Dr. Béky Zoltán püspök történelmi jelentő­ségű szolgálatát a közgyűlési jegyzőkönyvben örö­kíti meg. Az egyhangúan elfogadott javaslat záró­mondata igy hangzott: “Történelmi jelentőségű szolgálatának személyé­re szóló elismeréseként, egész közösségünk népe szeretetének, nagyrabecsülésének és ragaszkodásának kifejezésére, továbbá pedig, mert bölcsességére, lá­tására, egyházkormányzói és egyházdiplomáciai ta­pasztalataira közösségünknek továbbra is igénye van, az egyházkerületi közgyűlés kimondja, hogy egyhá­zunk teológiai felfogása szerint Főtiszteletü Dr. Béky Zoltánnak az aktiv szolgálattól való visszavo­nulása püspöki címét és méltóságát nem érinti és ő a Püspöki Tanácsnak továbbra is tagja." Az uj püspökön és főgondnokon kívül a köz­gyűlés megválasztotta, illetve megerősítette a pres­bitériumok által választott többi egyházkerületi tiszt­viselőket. Ezek a következők: Csordás Gábor egyház­kerületi lelkészi főjegyző, Varga István (Roebling, N.J.) világi főjegyző, Kiss Károly (Detroit, Mich.) pénztáros, Dr. Harsányi András, Forró Sándor, Ko­vács István lelkészi tanácsbüák, Beke Antal (Tren­ton, N.J.), Yáger Lajos (New York, N.Y.), Báné Károly (Detroit, Mich.) világi tanácsbirák, Fiók Aladár jogtanácsos, Eger B. Sándor ügyész. A közgyűlés bezárása után nagyszámú gyüleke­zet előtt került sor a püspökszentelésre, amelyet a hagyományos szertartás szerint a távozó Dr. Béky Zoltán püspök és Ábrahám Dezső, Csordás Gábor és Tóth Tibor esperesek kézrátétellel végeztek el. Dr. Béky Zoltán püspökszentelő prédikációját, az uj püspök igehirdetését valamint Kiss Sándor főgond­nok elfogadó beszédét alább teljes egészükben kö­zöljük. A hivatalos részt bankett követte, melyen meg­jelenésükkel és köszöntésükkel közel háromszázan fejezték ki az uj püspök iránti nagyrabecsülésüket és szeretetüket. Ezek sorából emeljük ki Andrew Jakomas mckeesporti polgármestert, az Amerikai Ma­gyar Református Egyesület és a William Penn Fra­­temális Egyesület elnökeit és főtisztviselőit, az Ame­rikai Magyar Szövetség elnökét, valamint Dr. Frank McCloy és Dr. Markus Barth pittsburghi teológiai professzorokat. A köszöntő táviratok élén volt Scran­ton pennsylvaniai kormányzó, Clark szenátor, Barr pittsburghi polgármester és Vitéz Ferenc, az Ame­rikai Magyar Református Lelkészegyesület elnökének áldáskivánása.

Next

/
Thumbnails
Contents