Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-11-01 / 9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 A Független Amerikai Magyar Református Egyház 1924 december 9.-én Duquesne-ben tartott alakuló gyűlésének résztvevői Ülnek a lelkészek, balról jobbra: Kovács Mihály, Detroit, Mich., Nánássy Lajos, Perth Amboy, N. J., Sebestyén Endre, Duquesne, Pa., Vincze Károly, Carteret, N.J., Borshy Kerekes György, McKeesport, Pa. Az álló sorban a világiak, balról jobbra: G. Farkas Károly, Koós Lajos, Bodnár István, Ősiéger Ferenc, Kovács Lajos, Tóth Mihály, Morvay Balázs. NEGYVENÉVES HATÁRKŐNÉL Irta: Dr. Béky Zoltán püspök Az Amerikai Magyar Református Egyház zászlaja immáron negyven esztendeje hirdeti annak a teológiai és egyházpolitikai igazságnak az ügyét, hogy ebben a szabad országban ki-ki szabadon élheti, épitheti és fejlesztheti hitét és vallásos meggyőződését. Ma már világosan ezt tanitják az amerikai történelem, társadalomtudomány és egyháztörténelem legjobbjai és ideje annak, hogy mi magunk is újból megfogalmazzuk ezt az igazságot. Miért született meg 1924. december 9-én a pennsylvániai Duquesne városának kicsiny magyar református egyházában a Független Amerikai Magyar Református Egyház, amikor ez az egész felekezetet jelentő nevezet csak egy féltucatnyi gyülekezetből álló kicsiny egyházmegyét jelentett? Joggal tehetjük fel a kérdést — miért? Még ma is sokszor felhangzik a vád, hogy magyar nacionalizmus szülte a Független Egyházat. És ha az első nemzedéknek vége, nincs többé Amerikai Magyar Református Egyház. De sokat hallottuk már ezt a vádat, de hogy ez a vád mennyire alaptalan, azt ma már nem nekünk kell bizonyítanunk, mert teszik azt helyettünk vezető amerikai történészek és teológusok. Valóságban a független egyházi mozgalom a református hithez hűséges és ahhoz legjobban ragaszkodó azon lelkekben, főként gyülekezeti tagokéban született meg, akik éppenséggel itt tanulták meg Amerikában azt a nagyon világos igazságot, hogy minden kultúrát teremtő nép elhozza magával hitét, sajátos egyházi életformáját és azt Amerikának szabadságában önnállóan és függetlenül úgy építi fel és úgy éli, amennyi hite és belső lelki értéke van. Amikor a német reformátusok 200 esztendővel ezelőtt megérkeztek Pennsylvánia hegyes-völgyes tájaira, a már ott élő skót eredetű kálvinista atyafiak nem kényszeritették be őket a már megelvő gyülekezetekbe, hanem azt mondták nekik: építsétek meg ti is a ti hitetek várait, templomait és iskoláit, itt szabad: de itt csak úgy lesz az meg, ha hűségesek vagytok és áldozni akartok. És igy lett Amerika nagy. Mert mindenki hozta, fejlesztette, átadta, közkinccsé tette azt, ami az övé. És ezzel gazdagodott ő is és uj hazája is. A protestáns bevándorlások sorozatában utolsónak jöttünk mi magyar reformátusok. Legtöbben csak rövid lejáratúnak gondolták az amerikai tartózkodást. Az ilyen elgondolás számára az nem volt idegen, hogy “minek itt áldozni, mikor az én templomom odahaza van?” Ekkor érthető volt, hogy akár amerikai testvérek missziói segélyét, akár a hazai egyház missziói segítségét kérték, várták és többnyire mégis kapták az amerikai magyar reformátusok. Mihelyst azonban nyilvánvalóvá lett, hogy itt az Istentől rendelt második hazánk, itt az életünk szolgálati helye, itt a mi uj Sionunk és itt lesz majdan a sírunk is, a hivő református keresztyén ember csakis önnálló egyházi életre gondolhatott és csak arra gondolt. És ezt akarták az amerikai magyar református gyülekezetek is. Erről szánts cikk, határozat, terv tanúskodik, hogy az első világháború alatt az amerikai magyar reformátusság véleménye egyöntetüleg úgy nyilvánult meg, hogy önnálló és minden missziói kapcsolattól függetlenül egy magyar református egyházat kell alkotni Amerika földjén. És ezt az egészséges, evangéliumi és református keresztyén, de igaz amerikai látást rontotta meg aztán az az “egyezmény”, amelyik következtében az amerikai magyar reformátusság nagy része az óhazai egyház akkori vezetőinek sajnálatos utasítására és óhajára egy német eredetű református felekezet részévé lett. Ez az “egyezmény” annak a sajnálatos téves látásnak a tipikus dokumentuma, mely az “amerikai egyház” fogalmát attól teszi függővé, hogy melyik európai bevándorlás előzte meg a másikat. Nem annak a maroknyi világi vezetőnek és lelkipásztornak a látását zavarta meg a nem-református nacionalizmus, hanem éppenséggel az “egyezmény” szerzőiét, akik közül az egyik (másodgenerációs amerikai német) azt az elvet vallotta, hogy az “északnyugateurópai bevándorlók vallásossága felsőrendübb, mint a középeurópaiaké, tehát az utóbbiaknak be kell olvadni amazokhoz.” Az óhazai egyház részéről pedig az a téves látás zavarta az atyákat, hogy a mi életünk itt egyre jobban elolvadó és halálra ítélt egyházi élet. Az igazság az, hogy a Független Egyház alapitó lelkipásztorai között volt az amerikai mayar református lelkészi kar nesztora, aki több évtizedes presbiteriánus miszsziós szolgálat után döbbent rá arra az igazságra, hogy a keresztyénség nem azonos az angolszász és germán faji felsőbbrendűséggel és az igazi amerikai egyház az, amelyik a maga hitéből és a maga mondanivalójából építi meg egyházát, mert csak igy biztosítható az Istentől kapott drága kincsek átadása az uj haza egészének, hogy legyen teljesebb, igazabb és ragyogóbb ez a nagyszerű ország! A történelem cáfolta meg mindazokat a tragikus tévedéseket, amelyek ellen a kicsiny független egyházmegye hat lelkésze és hét gyülekezetének tagsága protestált és mert református hitünk szerint más lehetőség adva nem
