Magyar Egyház, 1963 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1963-12-01 / 11-12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 Válasz Dr. Szabó Istvánnak Irta: Dr. Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke A dr. Szabó István szerkesztésében megjelenő Reformátusok Lapjának októberi számában a valóságnak meg nem felelő vádak és támadások sorozatát intézte Amerikai Magyar Református Egyházunk ellen. Az elmúlt esztendőkben sok burkolt támadást, alaptalan gyanúsítást és a valóság tudatos elhallgatását megválaszolatlanul hagytunk, mert azt reméltük, hogy ebből megértik a támadók, hogy mi valóban őszinte szívvel akartuk a békés hangot és az egység gondolatáért imádságos lélekkel ők is ilyen hangon fognak majd hozzánk szólni. Az elmúlt néhány év során a Magyar Egyházban megjelent cikkekből bármilyen egyházpolitikai állásponton álló, de azokat legalább elolvasó atyánkfia meggyőződhetett arról, hogy mi a Magyar Egyházkerület életéről és életbevágó döntéseiről mindég atyafiságos szeretettel, aggódó szívvel és őszinte reménységgel irtunk. Ha a mi szavunkat csak “taktikának” könyvelték el, ez nagyon könnyen lehetséges magyarázat lehetett volna, ha azt tények nem cáfolnák meg! Dr. Szabó István vádolja a “Független Egyházat” azzal, hogy a magyar református egység megakadályozója volt. Ugyanakkor azt is elmondja, hogy a Független Egyházzal való egységre a Magyar Egyházkerület gyülekezetei közül legfeljebb három vagy négy lett volna hajlandó. Ezt a kijelentését Ligonierban, az elmúlt ősszel sokan hallották — lelkészek és presbiterek egyaránt. Hogyan akadályozhatta meg a Független Egyház a magyar református egységet, ha dr. Szabó István szavai szerint a velünk való egységet nem akarták a Magyar Egyházkerület lelkészei és gyülekezetei? A “denveri győzelemről” Írott cikkeiben folytonosan a “négyszáz éves egyházalkotmányunkról”, “magyar református örökségünkről” és kálvinista egyházi élet kiépítéséről esik szó. A Független Egyház megszületésének, múltjának és jelenének ezek a gondolatok adtak és adnak létjogosultságot. Ha ezt nyilvánvalóan nem akarta dr. Szabó István velünk együtt, akkor nélkülünk most egyszerre fontos lett a magyar református örökség, egyházalkotmány és kálvinista egyházi élet? Joggal kérdezhetjük: miért? Az elmúlt négy évtized során a Független Amerikai Magyar Református Egyház semmi mást nem akart, mint felépíteni Amerikában a magyar református tradíció sajátos egyházi életét. Teológiai és hitvallási látása szerint ez volt az egyetlen ut, mert azt, amit az Ur Isten szolgálatként rábízott, csak igy tudja elvégezni zavartalanul és teljes egészében. Elfogadjuk azoknak az álláspontját, akik erre azt mondották, hogy ők minden fenntartás nélkül azt az utat járták, azt a hitbeli döntést fogadják el magukénak, amely utón denominációjuk jár és ahogy egyháztestük döntött. Mi nem tudnánk arra az útra lépni, de tisztelettel elfogadjuk és próbáljuk megbecsülni azoknak álláspontját, akik magyar és angolnyelvü megnyilatkozásaikban is egyforma becsületeséggel hitet tesznek a United Church of Christ mellett. Magyar református tradíció, hitvallásos örökség, ősi egyházalkomtány nem kell, ha azt az Amerikai Magyar Református Egyház hirdeti és képviseli — négy évtized óta. De egyszerre oly fontos lett a magyar református egyházalkotmány és a főtiszteletü cim, mihelyst, úgymond, “a függetlenek megakadályozták az egységet”. Minden értelmes ember, aki végigolvassa dr. Szabó István cikkeit, rádöbben arra, hogy itt a szerző logikájával és analízisével valami nincs rendben. A reformáció dinamikus továbbfejlődésének kereszteli el a denveri döntést, amely megengedi, hogy tovább működjék a Magyar Egyházkerület, átmenetileg, mint elismeri: “a történeti integrációig.” Ez a reformáció dinamikája? Csak addig tart a magyar református egyházi élet, amig majd kívülálló egyházi vezetők hoznak egy másik döntést, hogy most már elég volt? Ha a magyar református hitvallás, egyházalkotmány és tradíció csak faji és nacionalista kategória, amely a “történeti integrációig” tart, akkor jobb lenne, ha dr. Szabó István azon fáradoznék, hogy siettesse azt a történeti integrációt, mintsem ilyen nyakatekert érveléssel győzelemnek tüntesse fel azt, ami a legszomorubb és egész eddigi közegyházi szolgálatáról önmaga által beismert elmarasztaló ítélet. Magyar református hitvallásos egyházi élet: vallási, a hit világába tartozó kategória. Ha ilyen sajátságos tradíció van, akkor annak angolul, franciául, tótul vagy horvátul is van létjogosultsága. Az amerikai egyháztörténet világos példákkal szolgál ennek az igazságnak az alátámasztására. A történeti integráció nem egyházi, illetve hitbeli fogalom. Nagyon maradi társadalomtudományi szemléletből született meg ez a lényegében hamis kategória. A történeti integráció, ha ilyen van, akkor az amerikai magyar nép életében hetven esztendeje tart és az amerikai nép egészének életével együtt folyamatosan változik, alakul át, de egyben valóságos résztvevője is ennek a folyamatnak, melynek soha sem lesz vége. Mit ért hát dr. Szabó István a történeti integráció alatt? Azt, hogy angol lesz a gyülekezeti élet kizárólagos nyelve? Azzal a magyar református urvacsorai gyakorlat és hitvallásos álláspont is automatikusan megszűnik? Éppen a saját denominációjának, a hajdani német református egyháznak történetéből tudhatná dr. Szabó István, hogy ugyanabban a pillanatban, amikor már minden fenntartás vagy kisebbségi érzés nélkül azonosulunk uj hazánk társadalmával és nemzeti életével, akkor tudjuk legjobban átadni az egész nép és társadalom javára azokat a lelki kincseket, amiket az Úristen reánk bízott! Ha dr. Szabó István a magyar református egyházi életnek annyi létjogosultságot ad, amig a történeti integráció eljön, ezzel elárulta, hogy tulajdonképpen nem hisz abban, hogy van magyar református tradíció. Innen ered, hogy minden diadallal dicsekedő írásában ott van az eltűnés, az elmúlás és amerikai magyar református életünk eltemetésének a szomorú képe: azzal érvel, hogy mivel a Magyar Egyházkerület (számbelileg) a legnagyobb magyar református egyházi testület, “tér-
