Magyar Egyház, 1963 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1963-12-01 / 11-12. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ÍRÁS és élet . . . Az Ígéret földje felé “És kiméne Ábrám, amint az Ur mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele ... és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek . . .” I. Móz. 12:4-5. A televízió műsorának egyik, sokak által kedvelt száma a Sing Along With Mitch. Jóhangu énekegyüttes áll a felvevőgép elé és meglehetősen egyszerű, de elég jól hangzó letétben közismert és közkedvelt dalokat énekel. Aki figyeli az adást, ha kedve kerekedik, maga is csatlakozhat és együtt énekelhet az együttessel. Akármilyen hamisan is énekel a műsor hallgatója, ez az adást nem zavarja, mert az együttes vezetője nem hallja. A botfülü, de lelkes együtténeklő pedig élvezheti kedvére, hogy egy láthatatlan, nagy énekkarnak tagjaként ő is fujhatja a maga szólamát. Jó volna ezt az ötletet az egyházban is hasznosítani, egy jó énekkart énekeltetni a televízióban hetente egyszer, és biztatni a gyülekezet tagjait, hogy “sing along!” Talán igy nagyobb eredménnyel járna az uj énekkari tagok beszervezése a “choir”-ba. Mert bizony egy jó énekkarral szép dolgokat énekelni bizony élvezetes dolog. Ezzel tudom legjobban jellemezni az Ábrám és Lót közötti viszonyt. Ki volt Lót? Ábrám számára egy “Sing Along Man”. Egy német szó jobban kifejezi a gondolatot: “Mitläufer”. Ez volt Lót. Valaki, aki “együtt futott” Ábrámmal. Ábrám volt az, akinek Isten a jelet az indulásra megadta: “go!” Ö volt a választott, ő volt, aki hitt, neki szólt az ígéret. Lót ment, mert Ábrám is ment, átvette Ábrám tempóját, támaszkodott az Ábrám hitére, és remélte, hogy abból, ami Ábrám osztályrésze lesz az Ígéret földjén, majd neki is jut. Az éneket Ábrám kezdte, Lót csak vele énekelt. Úgy tartozott Ábrámhoz, mint a Hold a Földhöz. Az élet Ígérete a Földnek adatott és nem a Holdnak, de azért akármerre is jár a Föld a világűrben, a Hold velemegy. Vannak ilyen “sing along” emberek az egyházon kívül is és belül is. Ha egy befolyásos pozícióban lévő ember nyilatkozatot tesz, legalább száz másik ember ismételni fogja ugyanazt, mert sorsa hozzá van kötve a befolyásos emberéhez. Mindegy, mekkora marhaságot mondott a befolyásos ember, a “sing along” emberek kórusa ismétli. Ha aztán a nagy ember lebukik, szétzüllik a kórus is. Az egyházon belül sokszor látjuk, hogy egy gyülekezet annyira hozzánő a lelkészéhez, hogy ha a lelkész meghal, vagy más gyülekezetbe kerül, az utódját senki se akarja hallgatni. Az emberek kijelentik, hogy többet nem jönnek templomba, nem fizetnek, még csak nem is imádkoznak! Éltek egy jó lelkipásztor hitéből, és amint az illető elment, a gyülekezet rádöbbent, hogy saját hite nem volt, amiből élnie kellett volna. Jó annak, akinek olyan hite van, hogy annak fényéből és melegéből másoknak is jut. De jaj annak, akinek csak a mások hitének fénye és melege van, saját személyes hite pedig nincs és sohasem volt. November utolsó napján Írom ezeket a sorokat. Közeledik karácsony szent ünnepe. Arra gondolok, hogy jött Jézus ebbe a világba és hogy élt benne? Jézus “beleszületett” egy egyházba. Kicsi gyermekkorától kezdve benne nevelték. Ismerte és tisztelte a törvényt és a hagyományokat. Lehetett volna korának és népének legvallásosabb embere pusztán azáltal, hogy megtartja szigorúan mindazt, amit az egyház előír; lehetett volna a legboldogabb, legörvendezöbb hivő pusztán azáltal, hogy kész szívvel mgtesz mindent, amit vallásának törvényei parancsolnak. Megválaszthatták volna főpapnak is és lehetett volna belőle Izráel történelmének legnagyobb főpapja. Azonban ebben az esetben is csak úgy viszonyult volna az egyházhoz, mint Lót Ábrámhoz. Az egyház ment volna a mózesi törvények által meghatározott, tanított és szigorúan megkövetelt utón, melyben Jézus lett volna a “No. 1 Sing Along Man”. Jézus azonban nem ezt tette. Ő a maga hitéből élt, s bár az egyházban volt, nem úgy viszonyult Istenhez, mint egy, az egyházba beleszületett “tag”, hanem mint Fiú az Atyához. Nem Ő élt a mások hitéből, hanem Ő éltetett másokat a saját hitéből. Az Ígéret földje felé úgy ment testben e földön járva, mint Aki letéteményese az Ígéretnek és mint Aki feltétlenül oda is ér. Úgy ment, mint Ábrám. Ez nem jelenti azt, hogy Jézushoz képest az egyház játszotta Lót szerepét, hanem azt, hogy az egyházon belül lehet Ábrámként is, de lehet Lóiként is járni. Az első célhoz ér, a másik kidől az utón. Az egyház életét, hitbeli állapotát nézve az a látásom, hogy ma az egyház él Lótként, mint egy, a Jézus Krisztus csodálatos előadását néző “Sing Along Man” valahol a távolból. Együtt énekel, együtt fut, főleg mikor veszélyesnek látszik az ut. De a béke és nyugalom idején felemeli szemeit, megkeresi, merre van bővizű föld, és Lótként vérmes reményekkel Sodorna és Gomora felé fordul. A mai amerikai igehirdetést hallgatva úgy látom, az egyház a legnagyszerűbb, legmodernebb eszközökkel van felszerelve ahhoz, hogy mindazt adja, amit Jézus Krisztus is adott. Templomok rengeteg férőhellyel, termek sokaságával, étteremmel, tape recorder-rel, vetítőgéppel, néhány helyen színházzal, sőt uszodával is felszerelve, a világon mindennel rendelkeznek, hogy az embereket a szent falak közé csalogassák. Könyvek, traktátusok, előadások, templomtoronyba szerelt “chimes” és harangjáték, újságban közölt egyházi hírek, rádiós istentiszteletek, televíziós közvetítések és ki tudja, még mi, a legnagyszerűbb lehetőségei az egyháznak, hogy szolgálatát betöltse. Valami azonban kétségbeejtően hiányzik! Az egyház mindent, mindent ad, de nem adja magát az élő Jézus Krisztust. Az emberek úgy mennek haza egy-egy istentiszteletről, hogy valami furcsa belső hiányérzetük van. Mint annak az embernek, akinek a kezét telerakták ezüstpapirosba csomagolt dióval, de aki mikor leszedte a csillogó ezüstpapirt és feltörte a diókat, üresnek találta valamennyit. Az egyház dicsekszik Jézus Krisztussal, rámutat Krisztus hitére, megbámultatja mindenkivel Krisztus csodáit. Éppenugy, mint ahogy Lót is dicsekedett Ábrámmal, az Isten választott emberével, és megcsodálta, vagy megcsodáltatta a hitét. De ő maga csak Lót maradt. Mindaddig, amig az élő Krisztus arca fel nem ragyog, ereje érezhetővé, kézzelfoghatóvá nem válik egyházunkban, az egyház cssak úgy jár a világ országutján, mint Lót. Ábrámként kell járnunk, hitben! Krisztusként kell járnunk, mint fiák az Atyával! Mindezek után ne sóhajtozz: “Jaj, hát ez az egyház?” Mert tudod, ki az egyház? Te, többek között, aki ezt olvasod. Karácsony közeledtével gondoljunk arra, hogy az egyház számára Krisztus érkezik, mint egykor kicsiny Bethlehemben, ahol és amikor az Ige testté lett. Gondoljunk arra, hogy az egyháznak meg kell újulnia. Hogyan? Úgy, hogy először mi ujulunk meg. Úgy menjünk Krisztushoz most, mint a bethlehemi pásztorok, mint a napkeleti bölcsek. És úgy térjünk vissza otthonainkba a karácsonyi istentisztelet után, olyan örvendező szívvel, mint a bethlehemi pásztorok és a napkeleti bölcsek. Krisztus jön, akar jönni, mert szeret. Jön, hogy higyj Benne, mint Ábrám hitt valamikor a láthatatlan Ur Istenben ; és ez a hit, mint neki is, Neked is tulajdonittassék igazságul!
