Magyar Egyház, 1962 (41. évfolyam, 2-12. szám)

1962-04-01 / 4. szám

»

s*

NAGY SÁNDOR:

Magyar Nő Missziója Idegen Földön

MAGYAR EGYHÁZ_______________________________________________________________________________3

Nagy Sándor református lelkipásztor 22 évet szolgált romániai kisebbségi sorsban (amiből 20 évet Bukarestben volt magyar lelkész), majd 8 évet töltött el mint a németországi és ausztriai magyar református lelkigondozói szolgálat megszervezője és vezetője, végül haláláig (1954) az Evangéliumi Világszolgálat pásztori levelezője volt. E szolgálatokban gazdag tapasztalatokat szerzett a magyarság idegen környezetben való életét illetően. Evangéliumi hite és hűséges magyarsága világosan látta meg az idegen földön való magyarság hivatását. Anyák Napja alkalmából —- mely időben közel esik keleti női konferenciánkhoz — közöljük áldott emlékezetű Nagy Sándor tanulmányát, mely 9 évvel ezelőtt az Evangéliumi Világszolgálat hasábjain jelent meg elsőizben.

* * *

Mit tehet egy magyar asszony vagy leány hitéért és magyarságáért nagy erőtlenségében, amikor mint letört s tépett virágot messze idegenbe sodorja a balsors? Mit tehet az ezernyi kisértés és életnehézség között másokért, amikor sokszor úgy érzi, hogy saját kis életének problémáival sem bir; mit tehet eszményeiért, különösen ha úgy rendeli Isten, hogy idegen hitü s lelkiségü férj oldalán, az ellenséges érzületü család s a közönyös környezet idegen világához való szoros alkalmazkodása jelenthet csak számára békességet és előmenetelt?

Ha egy bizonyos szellemi tunyaság és erkölcsi restség teszi fel igy ezeket a kérdéseket, természetes, hogy csak egy válasza lehet: nem tehet semmit, tehát ne is akarjon tenni semmit! Simuljon be és hasonuljon át jóakaratu szolgálatkészséggel uj világához, amely nem alantasabb és nem rosszabb, mint a régi volt, hanem csupán más. Amint “ahány ház, annyi szokás”, úgy minden országnak és minden társadalomnak mások a szabályai, amelyek szerint él és mások az eszményei, amelyeket meg akar valósítani

Ok nélkül való dolog tehát kérkedni a múltúnkkal, amely elvesztésre ítéltetett, nemzeti jellemünkkel, eszmevilágunkkal, amelyek itt senkit sem érdekelnek, csak zavarjuk vele uj környezetünket és a magunk helyzetét nehezitjük meg. Elégedjünk meg tehát a nagy közös alapokkal, az ember-testvériséggel, amely mindenütt ugyanaz és keresztyénségünkkel, amely a maga felekezeti és egyházi nemei szerint befogad, kárpótol és Isten felé vezet.

Már eredmények valóban nem is mutatkoznak a felületes néző számára, de bizonnyal más utakra vezet az a meggondolás, hogy amint a teremtett mindenségben minden fűszál, apró kis rovar, élőlény vagy ember számára életcélt és feladatot jelölt ki Isten: egy nemzetet sem indíthatott el az élet utján megbízatás és hivatás nélkül, amely nem szünhetik meg, bármerre szóródnak is szét tagjai. Ez a szétszóródása, idegen világba kerülése csak azt a feladat-többletet rója a szórványmagyarság tagjaira, hogy a hűségben megmaradva, küldetésük uj jelentéseit megkeressék és munkába vegyék.

* * *

Könnyű megtalálni a szórvány-magyarság hivatását, ha a magyarságnak hazájából való kiszóródását a balsors-tépte magyar életbe mint folyamatot állítjuk be és a történelmi tragédiák mellett igyekszünk megkeresni

és öntudatositani szétszóródásunk múltbeli eredményeit és tanulságait.

Ezek az eredmények tehát küldetésünkből folynak, fénylőkké teszik sorsunknak borús emlékeit, nyereségekké változtatják át veszteségeinket, drága arannyá a szétfolyt vért, gyémántszemekké a verejtéket és a kényeket, a boldogabb magyar jövendő zálogaivá és gazdag szellem-erkölcsi tőkéjévé gyülemlenek fel, amely örökre a miénk marad és egyszer csak elkezd majd kamatozni . . .

Mondanunk sem kell, hogy a magyar szétszóródás javai azokban a mivelődéstörténeti hatásokban rejlenek, amelyet a magyarság századokon át veszendőbe ment vérével együtt kisugárzott környezetére s azokban a nemes és jó, megtermékenyítő és átalakító erőkből állott, amelyekkel a bujdosó magyarok végenélküli sora “megsózta” társadalmát, ott, ahová éppen jutott.

* * *

A más népek nevelő szolgálatába befektetett lelki kincseinknek a múlt idők mélyén elfekvő tárházából ez alkalommal csak egy drágahimü klenódium aranyszálait szeretnénk nyomon kisémi. Azt a legnemesebb kulturmissziót szeretnénk felmutatni, amelyet a magyar nők végeztek századokon át, amikor életüket idegen földön kellett leélniök.

A magyarság ezeréves hazájából való kiszóródása minden időben északkelet, kelet és délkeleti irányban történt. Háborús korszakokban a tatár, román és török betörésekkel együttjáró fogolyelhurcolások (deportációk), — nemzeti katasztrófákat követően a tömeges kivándorlások, — békeidőkben pedig a fojtogató nyomorúság előli kiszüremlések apasztották Magyarország keleti országrészeinek magyarságát, miglen annyi lett a határokon kívül elveszett magyarság száma, mint amennyi idegen helyeikbe beszivárogva, uj hazát magyarföldön talált.

Hosszú sora és ezer ága van a népkicserőlédés eme sok százados folyamatának, amelyből célunkhoz képest most csak egy pár képet fogunk megvilágítani.

• * *

A keleti magyar leánykereskedelem.

Ezelőtt 40-80 évvel könyvekben és hírlapokban sok szó esett a leánykereskedők üzelmeiről. Lélekkuf ár oknak és emberrablóknak nevezték a leánykereskedelem sötétlelkű ügynökeit, akik százféle fényes Ígérettel, tőrbecsalással vagy épen erőszakkal vitték keletre a fiatal leányokat és asszonyokat. Volt ezek között mindenféle nemzetiségű, de legtöbb volt a magyar nő, mert az Al- Duna-i bazárvárosok hírhedt “Han”-jaiban (kereskedőszállodáiban) a “leánybörzé”-ken a magyar nőket “jegyezték a legmagasabb árfolyamon” a Fekete-tenger széles partvidékeiről idesereglő ember-kereskedők.

(: Távol legyen tőlünk minden vádaskodás és nemzetgyalázás, dehát sokszor megirt tény, hogy 125 évvel ezelőtt pl. még Bukarest főutcáinak bojár udvarházai udvaráról gyakran hangzott ki sivalkodás, amikor a “roma”-knak nevezett cigány rabszolgákat árverezték ...:)

A közhír, persze a botrányt keresve, csak az erőszakos prostitúcióról tudott és a “vengerkák” (elhurcolt, meggyalázott és az utcára került magyar nők) életét ecsetelte.

Sajnos, voltak ilyenek is, de elenyésző kis szám-