Magyar Egyház, 1962 (41. évfolyam, 2-12. szám)

1962-03-01 / 3. szám

6 MAGYAR EGYHÁZ egyik gonosztevő mindenkit vádol és szid, ő csak Istennel beszélget. Fi­gyeli ezt a szelíd embert, aki a kí­nok kinját állja ki, de mégis eluta­sítja a fájdalomtompító italt, mert tiszta értelemmel akarja érezni min­den kinját. Hiszen ez az ember hős! Ő még senkit sem látott igy meghal­ni. Szinte diadallá válik ajkán a kiál­tás: “Elvégeztetett!” s úgy hajtja le fejét az Isten ölébe, mint álomba szenderülő gyermek fejét az édes­anyjáéba. Figyeli, hogy a természet ezzel az emberrel sir. Nem véletlen, hogy a templom kárpitja meghasad, a föld megremeg és sötétség borul a világra, amiben a gúnyolódó szó az emberek torkára fagy. Gondolkozni kezd. Ha ez a Jézus Róma ellen lá­zad, akkor ezek a zsidók nem gyűlöl­nék hanem hősük lenne. Egyszerre csak a sötét égen mintha fény vil­lanna : ez az ember igaz volt. Itt mindenki bűnös, csak ő az igaz! Ezt az embert nevezték istenkáromló­­nak a főpapok? Hiszen Ilyen istenhit még nem volt a világon, még igy sen­ki sem imádkozott a földön! Lelké­ben, mint viharfergetegek, futnak a gondolatok. Jaj, én is azt hittem, hogy Róma ellen lázadt, bűnöző volt. Nem, ezerszer nem! Én mást láttam és hallottam. Egyszerre csak a csen­det, és a sötétséget, ami ráborult a Golgota hegyére, a kivégzőkre, a szent városra, megtöri egy római százados bátor vallomása és boldog felfedezése: “Bizony ez az ember Is­ten Fia volt!” Ennek a századosnak örök dicső­sége marad, hogy kinyitotta szemét és fülét, használta az eszét, gondol­kozott, megváltoztatta véleményét. Számára a kereszthalálra Ítélt Názá­reti Jézus az Isten Fia lett. A római százados nem volt hajlandó elfogadni Pilátus, a főpapok, a jeruzsálemi tö­meg véleményét. Kimondta, amit hitt. Ti főpapok, ti megöltétek azért, mert magát az Isten Fiának mon­dotta. ítélj el engem Is világ! Ez az ember ártatlan volt, az volt, akinek mondotta magát: az Isten Fia. Én ezt hiszem, tudom és vallom! Ez a római százados ezen a nagy héten elénk áll és kérdez. Megcson­tosodott a véleményed, a tömeggel, az árral úszol együtt, elfogult vagy, megvakitott a gyűlölet, elámitott a Sátán? A lelked mélyén valami azt súgja, hogy a körülmények, a mások véleményének rabja vagy, de te nem akarsz egy hitetlen, Krisztust ke­­resztrefeszitő tömeggel együtt tar­tani. Tanulj tőlem bátorságot, állj ki gúnyolódó, gyűlölködő sereg kö­zött is egyedül és valid meg bátran a hitedet, hogy a názáreti megfeszített Krisztus az Isten Fia, a te Megvál­tó Urad! Ez a római százados bátor és be­csületes ember volt. A megfeszített Krisztus első követője ő lett, aki ke­resztre szögeztette. Ott a kereszt alatt volt bátorsága megváltoztatni véleményét, akkor, amikor egyedül vallotta boldog hitét. Nézzünk mi is az értünk meghalt Krisztus arcába. Egy hitetlen, gonosz világ véleményé­vel szemben, roskadjunk le a tények előtt, amivel Krisztus teleszórta vi­lágunkat és valljuk meg mi is olyan bátran és boldogan, hogy a golgotái kereszten megfeszített Krisztus a Megváltó Isten, aki a mi bűneinkért halt meg, hogy Isten igazságának eleget tegyen miérettünk is. Nagy Lajos Krisztus a mi Megváltónk Ezekben a napokban husvét felé néző szemmel olvassuk az írásból Péter szavait: “nincsen senkiben, másban idevesség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, amely által kellene nékünk meg­tartatnunk.” Kálvin, a keresztyén egyháztörténelem egyik legnagyobb alakja, Írja Institúciójában, hogy Jézus neve, élete, tanitása és minden cselekedete azt igazolja, hogy Őt a mi mennyei Atyánk Megváltónak és Szabaditónak küldte el erre a világra. Az angyal szózatának születése alkalmából különösképpen is nagy jelentősége van: “ő szabadítja meg az ő népét annak bűneitől.” Igen, Krisztus a mi Megváltónk és Idvezi­­tönk. Pál apostolt idézi Kálvin, amikor a Római levél bizonyságára hivatkozik: “amiképpen egy embernek az engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, azonkép­­pen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesz­nek.” Az evangélium és az apostoli levelek tanúsága szerint azért küldötte el az Ur az ő egyszülött Piát, hogy megszabadítson bennünket a törvény igája alól. Egész élete az Atya akaratának való engedelmességből állott. Megkereszteltetésétől el egészen haláláig és fel­támadásáig megkezdette fizetni érettünk bűnösökért az árt, hogy megváltson és örök életre juttasson. Kál­vin szerint abban van az üdvösség módja meghatározá­sának nagyszerűsége, hogy nem másképpen vagy mó­don, hanem a golgotái keresztfán való áldozata árán, egyetlen engesztelő halála révén juthatunk csak Isten országába, ő jelenti ki magáról, hogy azért jött, hogy “adja életét váltságul sokakért.” Keresztelő János is igy kiált fel “Imé az Isten bárá­nya, aki elveszi a világ bűneit.” Sorolni lehetne még tovább az Írásbeli bizonyítékokat, de csak egyet hozunk most itt elő, ami összefoglalja az egészet eképpen: “megalázta magát engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” Miért éppen a keresztfán való halált kellett Krisz­tusnak elszenvednie? Hiszen a kereszthalál átkozott volt! De csakis ezáltal szabadíthat meg bennünket Krisztus a törvény átkától és Isten haragjától, amely bűneik miatt rajtunk van, amelyet senki máskülönben el nem kerülhetne. Helyettesitő áldozatról van tehát szó a Bibliában, amikor Krisztus példáját adta annak, hogy Ő ártatlan lévén meghalt érettünk és helyettünk, hogy ezáltal engesztelje ki az Atya haragját. “Bűnné tette őt érettünk, aki pedig bűnt nem ismert.” Kálvin szerint abban van Krisztus érettünk való szenvedésé­nek értelme, hogy “halála által mintegy engesztelő áldozatot ajánlott fel az Atyának, azért hogy ezáltal teljes kiengesztelődést szerezzen s mi tovább ne ret­tegjünk az Isten haragjától.” így lesz azután világos amit a próféta eképpen fejezett ki: “Az Ur mindnyájunk vétkét Őreá veté.” A kereszt tehát Kálvin szerint jelvénye volt ennek az Isten akaratából történt áldozatnak; éppen ezért nem a veszteségnek, hanem a diadalnak a jele, s nem is szabad, hogy elkedvetlenítsen bennünket, sőt inkább mennyei örömmel kell töltsön el, mert általa lett bi­zonyossá, hogy örök életünk van Istennél Krisztus által. Emlékezzünk meg azért Krisztus szenvedéséről és haláláról mindenkoron, mert általa van a mi vál­ságunk és engesztelődésünk. Krisztus a mi örök Meg­váltónk. Pál is azt tanítja, hogy “meghalt a mi bűneinkért.” Ábrahám Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents