Magyar Egyház, 1962 (41. évfolyam, 2-12. szám)
1962-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 I. Péter 4:12-19. Ott, ahol az ige hirdettetik, tehát ahol az egyház a Krisztus teste, szükségképpen meghasonlás támad. Tűz lángol fel: a Szentlélek tüze és a pokol tüze. Az a földdarab harctérré válik és az embereknek el kell foglalniok hadállásaikat. Mert Isten mellett vagy ellen állást foglalni mindig azt is jelenti, hogy — szint vallani. És akik a Krisztus katonái, azok részesei lesznek a Krisztus szenvedéseinek is. Ez a szenvedés azonban nem azonos Jézusnak a világ bűneiért való szenvedésével, a Bárány megáldoztatása kinjaival. A keresztyén ember életében csupán megismétlődnek az ő stigmái. Az ő szenvedéseinek hasznait élvező ember számára a stigmák a fiuságnak a jelei. Az, hogy valamit is átélhetünk abból, ami vele esett, rangot ad, olyasmi mint amikor egy uralkodó leveszi melléről a legszebb kitüntetéseit és annak tűzi fel azokat, akit nagyon szeret és nagyon ki akar a többi közül emelni. Maga Jézus is boldognak mondja azt, aki méltóvá tétetik arra, hogy megismerje az ő szenvedéseit. A szenvedésnek ideje, méghozzá megszabott ideje van. Nem mi választjuk a keresztünket, de a kereszthordozás idejét sem. A keresztet Isten rakja a vállunkra és akkor, amikor az ő ideje elérkezik arra. Ha mint keresztyén szenvedsz s nem mint olyan, aki büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekedet miatt kell, hogy elmarasztaltassék, akkor a dicsőségnek és Istennek Lelke nyugszik meg rajtad, — ez az Ígéret. Jézusnak egyedül kellett elhordoznia a gyötrelmeket. Mi már vele együtt szenvedünk. Miközben mellünkre rakja királyi medáliáit: hét sebét, a megaláztatásokat, farizeusok, képmutatók hajszáját, a félreértéseket, a kálvária stációit, ezt úgy cselekszi, hogy Lelke által erősít, kezünket fogja és felemel, ha elesünk és vissza jövetelével biztat. A keresztyén ember szenvedéseiben Jézus önnön szenvedésének értelmét és diadalmát mutatja. Uram, könyörgök, hogy amikor a Te akaratodból szenvednem kell, rád tekintsek és ne siránkozzam, sőt inkább áldásnak és ajándéknak tekintsem azt. Lukács 15:1-10. Jézus a bűnösök barátja! Nem azért, mert bűnösök, hanem azért, mert azoknak van szükségük rá. Ha nem úgy állsz meg előtte mint bűnös, aki hallgatni akarod szavát, az igét, akkor Jézusnak nincs beszélnivalója veled. Ő bűnösöket jött hívogatni megtérésre, nem igazakat. Ha nem látod bűneidet, ha nem fájnak azok, akkor Isten Fia hiába halt meg a te bűneidért és kétszeresen leszel az utolsó ítélet alkalmával elmarasztalva. Egyszer a saját bűneid miatt, másodszor meg azért, mert Jézus hiába halt meg érted. Az ő vére is vádolni fog, mert voltaképpen te ölted meg őt. Akit ugyanis nem ment ki a kárhozatból az ő vére, azt kárhoztatni fogja ugyanaz a vér. Isten a legnagyobb áldozatot hozta, hogy megmentsen és te ellökted mentő kezét! Halálba adta érted Egyszülött Fiát és te nem fogadtad el áldozatát. Jézus tehát felesleges, hiábavaló halált halt miattad és ezt Isten nem tűrheti bosszulatlanul. A kegyelem visszautasítása ezt jelenti: elutasítani Isten mentőszándékát. És ezzel Jézus minden csepp vére a fejedre hull, mint amelynek kiontatása rajtad szárad, a te lelkiismeretedet terheli. Aki azt mondja, hogy neki nincs szüksége az igére és bűnei miatt való sirásra, az nem gondolta végig, mibe került Istenek bűneink bocsánata. Rendben van, nem kell a kereszt áldása, haszna. Akkor majd kell a kereszt átka, kárhoztatása! Az Ur kész a legkisebb elkóborolt báránynak is utánamenni és felszedni a szemétbe-gurult drachmát, semmi-kissorsokat. De elmegy azok mellett, mert nem tud mit kezdeni velük, akik meg vannak magukkal elégedve, és ahelyett, hogy magukat Ítélnék meg, mások itélgetésével vannak elfoglalva. Jézus csak a barátait invitálja meg a Nagy Lakomára, miután megtartotta az ítéletet. És azok egytől-egyig a mélységből, a kárhozatból jöttek. Áldalak, Jézusom, hogy értem is meghaltál és véred az én bűneim kárhoztatását is elmosta. Trombitás Dezső állott a Krisztus keresztjével. A legendák nevet is adnak neki, mi csak igy beszélünk róla: a római százados, aki megváltoztatta véleményét. Ő tudna nekünk a legtöbbet mondani a mi Urunk utolsó órájáról. Ő, aki kinyitotta szemét, hallgatta a keresztről aláhangzó beszédet, hallotta •indenki véleményét, vigyázott, hallgatott, megfigyelt és a látottakon, hallottakon elgondolkozott és ennek a gondolkozásnak eredményeképen megvallotta hitét: valóban, ez az ember Isten fia volt. Ez a római százados Jézussal ötödik kihallgatása alkalmával találkozott Pilátus udvarán, amikor el volt Ítélve már. Szemében Jézus lázadó vagy lázitó volt és közömbös lélekkel vette át Pilátustól. Pilátus parancsára megkorbácsoltatta és nézte fásult lélekkel, amint durva katonái korbácsolják és kigunyolják a római birodalom ellen lázadó Názáretit. Azután kiadta a parancsot, hogy a menet induljon a kivégzési helyre, ami kívül van a városon, de forgalmas ut mentén van, hogy mindenki lássa, mi vár a római törvény megszegőire. Lovagolt a menet élén, vigyázott, hogy Jézus meg ne szökjék, vagy valaki meg ne szöktesse. Bizonyára az utón elgondolkozott, hogy milyen engesztelhetetlenül gyűlölik a zsidók ezt a látszólag szelíd embert és most csodák csodájára, mennyire Róma-szeretök lettek azok, akikről tudja biztosan, hogy féktelenül gyűlölik a rómaiakat. Talán arra is gondolt, hogy Jézus nem épeszű ember, mert nem védte magát a vádakkal szemben. Hátra-hátra néz és amikor látja, hogy az nem bírja keresztjét, rátéteti a Cirénei Simon vállára. A Golgota hegyén elrendeli a kivégzést. Várta, türelmetlenül várta, hogy ez a kellemetlen ügy mielőbb befejeződjék. Látott már száz halált, tudta, hogy a kivégzettek hogyan viselkednek a keresztfán. Tudta, hogy jön a észtveszejtő orditás, könyörgés, sirás, káromkodás és a kivégzőkre zuhogó átkozódás. Akkor ügyelt fel, amikor azt hallja, hogy a középső megfeszített átok helyett imádkozni kezd a kivégzőiért. Egyszerre csak lelkében valami megremeg, hiszen ez az ember én értem is imádkozik. Hallgatja, hogy bocsánatot Ígér a jobb keze felől lévő gonosztevőnek. Óh, a halálunk órájában igazat szoktunk mondani, mindenkiről elfeledkezünk és csak magunkra gondolunk. Ez a Jézus milyen mérhetetlen szeretettel gondoskodik anyjáról, tanítványáról. Az
