Magyar Egyház, 1962 (41. évfolyam, 2-12. szám)
1962-12-01 / 12. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ A világ reménysége Fogadott hazánk, Amerika sok tekintetben gazdagon megajándékozott bennünket, ünnepeink dolgában azonban szegényebbek lettünk ezen az áldott földön. Nagypéntek egyszerű munkanap ebben az országban, husvét az uj ruhában diszelgésnek az alkalma, pünkösdre alig gondol valaki, Reformáció ünnepe helyett a Halloween lármás tarkasága foglalja le a figyelmet október 31.-én. Karácsonyt hasonló sors érte: a gyermekek és főleg az üzletemberek nagy hasznot hozó “ünnepévé” lett. Pedig ami kétezer évvel ezelőtt abban a kis judeai faluban történt, az első karácsony, világot formáló mozgalom kezdetét jelentette. Vigyázzunk, hogy le ne becsüljük ezt az ünnepet. A világon minden nagy dolog kis kezdetből indul el. Egyetlen fenyőmagban egész fenyvesek lelke remeg. Egyetlen gabonaszem elegendő arra, hogy kalásztengerré váljék a határ. A virágok himpora észrevétlenül száll a levegőben és életre kel a gyümölcs. A keresztyénség bölcsőjénél tizenkét egyszerű ember, tanitvány állott. Mégis, Krisztussal uj rend, uj törvény született. Krisztusban a világ reménysége érkezett meg. Krisztus a világ reménysége. Ezt az igazságot csak úgy érthetjük meg, ha látjuk azt a reménytelenséget, amelyben ez a mai emberiség él. Rák és egy sereg más megnevezhető és megnevezhetetlen nyavalya pusztítja az ember-világot és nincs segítség. Az ifjúság kitépte magát a szülők és nevelők kezéből és soha nem látott szabadosságban él. A felnőttek társadalmából eltűnőben van a felelősség érzése. Eszmék, pártok, izmusok tagolják szét a világot. A lelkiismeret szerepére hivatott egyházak is világi szokásokkal vannak tele és megizetlenült sóvá lettek. Nincsenek próféták, hitvallók. A legtöbben semmiben sem hisznek már és a hívek sem tudnák megmondani, hogy miben áll a hitük. Mindennek tetejébe atom, hidrogén, és kobalt bombákkal szerelte föl magát ez az emberiség és készen van arra, hogy elpusztítsa mindazt, amit Isten teremtett. Olyan reménytelen minden, mintha a vég felé menne ez a világ. Hamis reménységek sem rajtunk és társadalmunkon, sem a világon nem segítenek. A huszadik század embere egy sereg hamis reménységet gyártott házi használatra: rendszerek, pro grammok egész sorát. A nagy Wilson könyvet irt ezzel a címmel: “A Világ Reménye ,” és könyvében a Népszövetséget jelölte meg, mint a világ egyetlen reménységét. Hol van már a Népszövetség? És vájjon mennyi reménységet jelent és ér utóda, az Egyesült Nemzetek Szervezete? A világ egyetlen reménye a karácsonyi Krisztus. Földi élete megalapozta ezt a reménységet: meghóditotta a hullámokat, meggyógyította a betegeket, föltámasztotta a halottakat, kiűzte a démonokat, legyőzte a Sátánt, amelyet tanítványai mint valami villámlást láttak lehullani az égből, és feltámadásával “utolsó ellenségünket”, magát a halált is legyőzte. Ő a világ egyetlen reménysége, Aki ellenségeit lábai alá veti, békességet hoz és igazságot szolgáltat. És ez a három, győzelem, béke, igazság, az Ő Országát jelenti. Krisztusban az Isten Országa közelgetett el. Ne féltsük Őt, Ő marad a győztes. Sok mindent elkövettek már a történelem folyamán, hogy megszabaduljanak Tőle. Ott volt Heró des, Pilátus, Néró, Diocletianus, jött Mohamed, Voltaire és a többiek. Fölemelte fejét Nietzsche és Marx. Mindegyik “erősebb” volt, mint a bethlehemi gyermek. De inig azok alászálltak, Krisztus növekedett. Kétezer évvel ezelőtt parányi mécsvilág volt csupán, ma már az egész földet beragyogja. A világ reménysége, a világ világossága Ő. Hívjuk meg Krisztust szivünk lakóhelyére, hogy nekünk is legyen reménységünk. Hivjuk az ének szavával: Óh, kedves vendég nálam szállj, Bűnömtől ne iszonyodjál. Jöjj be hozzám, Te szolgádhoz, Szegény megtérő juhodhoz. Csordás Gábor--------------0-------------PÜSPÖKI VIZITÁCIÓ TORONTÓBAN A torontói független magyar református gyülekezet nem nagy és nem is öreg, mégis boldogan ünnepelték meg november 9 és 10-én fennállásuk tiz esztendős évfordulóját annál is inkább, mert ezt az örömünnepet az egyház püspöke, Dr. Béky Zoltán tisztelte meg jelenlétével. Torontóra azt mondják, hogy Canadának a Cleveland ja, még ha nem is él benne éppen annyi magyar. Mindenesetre a független református egyházon kivül a presbiteriánusoknál és a United Church of Canadánál is vagy egy-egy református gyülekezet. Ide ebbe a canadai Clevelandba vártuk hát a Püspök urat szombaton délután zuhogó esőben. Azt hittük, hogy késni fog a repülő, de bizony csalódtunk, mert tiz perccel hamarabb leszállt, mint kellett volna. Nem lakunk messze a maltoni repülőtértől, igy hamar a szállásra érkeztünk. Itt az ősi magyaros vendéglátás diskuráló szokásától eltérőleg—arra gondolva, hogy hét végére Istennek nemcsak az egyszerű, de a püspöki szolgája is megfárad—• eszem-iszom helyett puha ággyal kínáltuk meg kedves vendégünket. Bár a Püspök ur maga is meglepődött a szokatlan vendéglátástól, de később mégis bevallotta, hogy a másfélórás szunyókálás “öt tepertős pogácsánál is többet ért.” így aztán vacsora után pihenten mentünk a Church of All Nations templomba, hogy résztvegyünk az ünnepi Protestáns Előadó Est-en. A zsinóros őszi eső ugyan megritkitotta a vendégeket és a jelenlevő száz ember csak fele volt annak, amit vártunk. Az alsó templomba jöttünk össze, mert ez a hajléka Dr. Béky Zoltán püspök beszél a torontói Protestáns Előadó Est-en.
