Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1961-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 MISSZIÓS VASÁRNAP felhívás MINDEN KEBELBELI GYÜLEKEZETHEZ Kedves Testvéreink! Most már negyedik alkalommal, hogy közegyházunk egész közössége egy vasárnapon tartja meg az évi missziói vasárnapot—idén november 5.-én. Az egyházmegyék esperesei szószékcserék beosztásával már intézkedtek is, hogy amennyire lehetséges, minden gyülekezetünkben vendégigehirdetők szóljanak a misszió nagy jelentőségéről. Kérünk közegyházunkhoz tartozó minden egyháztanácsot, hogy különös gondot forditson erre a negyedik mássziói vasárnapunk sikerére. Missziói Alapunk nélkül ma több gyülekezettel lenne kevesebb közösségünk, melyek ennek a munkának az eredményei. Még sokkal többet kell tennünk. Külön borítékokat mellékelünk a Magyar Egyház jelen példányához, hogy azt felhasználhassa minden egyháztagunk a missziói vasárnapon erre a célra odaszánt adományának gyülekezetéhez való eljuttatására. Akik nem élnek gyülekezeti közösségben vagy nem tudják helyi gyülekezeteikhez eljuttatni adományaikat, közvetlenül a borítékon előre megcimzet helyre, Szentmiklóssy Albert missziói pénztárnokhoz (23 Evergreen Avenue, Fords, New Jersey) juttassák el. Vegyük ki részünket még fokozottabban a misszió támogatásából, mint eddig tettük. Darnay János Dr. Béky Zoltán főgondnok püspök Szőke István a Missziói Bizottság előadója KÉSZÜLJÜNK A PRESBITERI KONFERENCIÁRA Amennyire csak vissza tudok emlékezni, gyülekezeteink presbiterei mindig jártak presbiteri konferenciákra. Az 1910-es években hol Philadelphiában, hol Trentonban vagy New Yorkban meg Perth Amboyban jöttünk össze; azután eljártunk a ligonieri országos presbiteri gyűlésekre. Három évvel ezelőtt azután elhatározták a keleti részek presbiterei, hogy megalkotják a maguk szövetségét és évenként külön is összejönnek, hogy erősödjenek hitükben, öntudatos munkavállalásukban, hogy példaadó szolgálatukra még jobban felkészüljenek. Idei konferenciánk éppen reformáció vasárnapján lesz, amikor még fokozottabban hangsúlyozzuk az “egyetemes papság elvét”, annak szükségességét, hogy minden keresztyén hirdesse “annak hatalmas dolgait, Aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára” hivott el. Korunk egyházi életének szomorú jelensége, hogy sokszor megfeledkezünk a könyörgésben való állhatatosságról. Emlékezzünk arra, hogy a presbiteri szolgálat legfőbb erőforrása az imádság: anyaszentegyházunkért, testvéreinkért, hűséges szolgálatunkért. Jaj nekünk, ha életünk számadása ez a szomorú sóhajtás lesz: “Bárcsak többet imádkoztam volna!” Emlékezzünk arra is, hogy a presbiteri szolgálat eredményes betöltése lehetetlen az Ige állandó és buzgó tanulmányozása nélkül. Ha őrködnünk kell azon, hogy a gyülekezetben mindenek szépen és jó renddel legyenek, tudnunk kell az Igéből, hogy milyen az Isten parancsa szerint való jó rend és ékesség. Egyszóval: lelki-szellemi erőnk minden megfeszítésével Isten emberévé kell lennie minden presbiternek. Nem szabad félni ettől a szótól, “Isten embere”. Vájjon azt a benyomást teszik-e a presbiterek a gyülekezet többi tagjaira, hogy ők Isten emberei? Megnyilvánul-e ez elsősorban abban, hogy alázatosak? Hogy felismerik saját bűneiket, minden erejükkel el igyekeznek szakadni azoktól és teljesen átadják-e magukat Isten akarata engedelmes cselekvésének, úgy ahogy azt az Igéből megismerik és ahogy ahhoz az imádságból erőt nyernek? Mindez persze minden református keresztyénre érvényes, nemcsak a presbiterekre. De a presbiterek elöljárói a gyülekezeteknek, ami elsősorban azt jelenti, hogy elől kell járniuk mindabban, amit fentebb leirtunk. Ezekkel a gondolatokkal hívogatjuk elsősorban presbitertestvéreinket, de rajtuk kivül minden atyánkfiát reformáció vasárnapi konferenciánkra. Bodnár István presbiterszövetségi elnök Az amerikai magyar népnyelvkutatás céljai és módszere Egy hét vakáció Pittsburghban és környékén. Idestova egy félesztendeje már, hogy az amerikai magyar népnyelvkutatásról szóló cikkeink sorozatosan megjelennek a Magyar Egyház hasábjain. Ha ezek a cikkek nem is nyelvészeti tanulmányok, mégis általában elméleti kérdések vagy szervezési problémák körül forognak. Nem csoda, ha ennyi idő után az olvasó valószinüleg igy sóhajt fel magában: hadd lássam már egyszer, hogyan is működik a népnyelvkutató, mikor kint van a terepen az emberei közt és nemcsak az Íróasztala mellett töri a fejét megoldandó problémái sokaságán. Hát, kedves Olvasó, most éppen erről lesz szó, s a továbbiak során arról az útról fogok beszámolni, amelyet augusztus első htében Pittsburghban és környékén tettem. Talán mindjárt helyesbíthetek is, mert az utat egész családommal együtt tettük meg, nyári vakációnk egy részlete cimén, amelybe természetesen bele volt szőve pittsburghi kedves barátaink meglátogatása is. Mert az amerikai magyar népnyelvkutató egyelőre saját költségén utazik, a gyakorlati gyűjtésre szánt idejét hivatalos szabadságából lophatja el, s ha a családnak sincs ellene kifogása, ezt a más háttérben, változó körülmények között folyó munkát pihenésnek és vakációnak is elnevezheti. Tudom, hogy nemcsak e sorok Írója van abban a helyzetben, hogy életében a hasznos és kellemes elválhatatlan egységben jelenik meg, hanem többi kutatótársai is. Nekik is csak úgy van kutatási lehetőségük, ha távoli barátaik vendégszeretetét, segítségét, helyismeretét igénybevéve a rendelkezésre álló rövid időt a lehető legjobban kihasználják és a lehető legértékesebb, legváltozatosabb s ugyanakkor minél nagyobb mennyiségű felvett szöveganyaggal térnek vissza egy-egy “baráti látogatásról”. így érkeztünk meg mi is Pittsburghba négyen, s feelségem, édesanyám és fiam velem együtt egy hétig élvezték régi kedves barátom, Tóth Zoltán és családja vendégszeretetét. Zoltán éveken keresztül szerepelt a
