Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1961-08-01 / 8-9. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ Dr. Béky Zoltán Püspöki Jelentése Elmondotta az Amerikai Magyar Református Egyház 1961. julius 3-án, New Yorkban tartott Egyházkerületi Közgyűlésén Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Atyák és Testvérek az Urban! Az egész keresztyén világ lelkiismeretét megpróbáló és létét végveszéllyel fenyegető időkben jöttünk össze, mint az Amerikai Magyar Református Egyház kerületének gyűlése. Egy borzalmas világkatasztrófa minden pillanatban bekövetkezhető kitörésének világában élünk, amelyik egy kettéosztott világ. Az egyik oldalon a kommunista világrend fanatikusai, akik céltudatosan törnek az egész világ leigázására és annak olyan átformálására, ahol nincs hely sem az Isten nevének imádására, sem pedig a keresztyénségnek nincs létjogosultsága. A másik oldalon pedig egy megalkuvó, a látszatbéke kényelmes pillanatáért még a Sátánnal is egyezkedni, azért mindent feladni kész lágymeleg keresztyénség vezetői állanak. Ennek a megalkuvó, kompromisszumos politikának az eredménye az, hogy a kommunizmus idestova a félvilágnak ura és egész nyugati keresztyénségünk létét végveszéllyel fenyegeti. A végső leszámolás órája közelit. Meg kell állapitanunk, hogy az Egyház ezzel a világveszedelemmel szemben nem töltötte be Istentől rendelt hivatását. Nem emelte fel prófétai szavát, hogy kellő erővel tiltakozzék a vak vezetőknek a kommunizmussal megalkuvó politikája láttára, hanem jónéhány egyházi vezető inkább helybenhagyta azokat, sőt a megalkuvást igenelte meg. Az elmúlt esztendők tragikus eseményei, mint a magyar szabadságharc vérbefojtása, a tibeti s kubai vérengzések és a tény, hogy ma már a kommunizmus itt van Amerika küszöbén, rá kell döbbentsék a keresztyén világ vezetőit és az egyház hivatalosait, hogy nem lehet a sátáni kommunizmussal megalkudnunk. Az idő eljött, hogy határozottan szembe kell szállni ezzel a veszedelemmel, ha kell életünknek feláldozása árán is, mert jobb becsülettel meghalni egy szent ügyért s az emberiség jobb jövőjéért, mint gyalázatban élni egy átkos istentelen rendszer rabszolgaságában. Éppen ebben a történelmi korok legveszedelmesebbikében meg kell értsük, hogy csak úgy maradhatunk meg, ha az egyház vezetőiben és tagjaiban megujhodik és nagy elődeihez, a hitvalló ősökhöz és vértanukhoz méltóan hitvalló egyházzá lesz. Itt az élet és halál mesgyéjén meg kell vallania hitét és bizonyságot kell tennie, ha kell halálos önfeláldozással, hogy ennek a világnak az Ura csak az egyedül igaz és élő Isten lehet s a romlásba rohanó emberiséget csak az Ő kegyelme mentheti meg. S nekünk, akikre földi egyházának nagy szolgálatát bízta, egyházi hivatalos szolgáknak és tagoknak vállalnunk kell ezt az áldozatot és szolgálatot. Meg kell vallanunk, hogy Isten kijelentett szuverén akarata örök parancs, s a világ válságai megoldásának egyetlen igazi lehetősége. Vallanunk kell, hogy egyetlen ut vezet az életre: a golgothai kereszten érettünk szenvedett és váltsághalált halt Krisztuson át. Az Egyház hivatása megmutatni ezt az utat és tagjainak be kell tölteni ezt a nagy parancsot s a döntő harcot megharcolniok. Az Isten nem veszített még soha, s azok, akik vele és az Ő országa ügyéért mennek harcba: diadalmaskodni fognak. Hogy szolgál a mi saját egyházunk ebben az egész emberiség létét fenyegető veszedelemben és katasztrófában? Van-e a mi egyházunknak határozott és hitvallásilag megszabott iránya? A ma teológiájával kapcsolatos álláspontja? Van-e társadalmi, szociális, politikai és korszerű sorskérdésekben kifejezetten és sajátosan magyar református véleménye? Hogyan állunk, mi elhívott vezetők, pásztorok és egyháztagság hithüség, áldozatkészség és fegyelem szempontjából nézve? Miként töltjük be hivatásunkat, amelyre eskünk kötelez ott, ahová az örökkévaló Isten állított minket? Ezeknek a kérdéseknek tisztázását, mint egyházunk álláspontjának meghatározását rendkívül fontosnak tartom főként azért, mert még a lelkészek közül is többen esetleg tájékozatlanságban vannak és a keleti lelkészi értekezlet egyenesen kérte ezeknek a pontoknak a tisztázását. Szeretném, ha a továbbiakban kifejtett elvek Útmutatóul szolgálnának mindnyájunknak és egyházi életünk minden megnyilvánulásának alapelvei lennének. Igazi Egyház csak ott van, ahol a klasszikus református meghatározás szerint Isten Igéje tisztán és elegyitetlenül hirdettetik, a sákramentumok igazi és valóságos értelmükben szolgáltatnak ki és az egyházfegyelem pásztorokra és tagokra egyaránt kötelező erővel gyakoroltatik. Erre tanít és kötelez minket a Szentirás, hitvallásaink, egyházunk alkotmánya és személyes eskünk is. A mi egyházunk tehát hitvallásos, történeti keresztyén egyház, a történelmi magyar kálvinizmusnak a lelki édesanyától messze szakadt, de vele azonos utolsó végvára. Ezt majdnem négy évtizeddel ezelőtt megvallotta megalakulásakor egyházunk, alkotmányában megrögzitette, s ma is ezt vallja és csak igy élhet és szolgálhat a jövőben. A ma magyar reformátussága, melynek hitvallásos és történeti alapján állunk, tiz egyházkerületben él, ebből kilenc a vasfüggöny mögött. A mi egyházkerületünk számban a legkisebb, de benne tagjain és lelkipásztorain keresztül
