Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1961-05-01 / 5. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ IRAS ÉS ÉLET . . . Az asztronauta nyomában Textus: “Lön pedig azonközben, mig Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezek; és mikor némely tanítványokra talált, monda nékik: Vájjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hívőkké lettetek ? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek!” Ap. Csel. 19:1-2. Ott ültem én is a televízió előtt és néztem, hogyan emelkedik magasba a hatalmas Redstone rakéta Cape Canaveral kísérleti telepéről, hogy a világűrbe repítse az első amerikai asztronautát. Megértük hát, hogy az ember el tudja hagyni a Földet annak légkörével és vonzókörével együtt és olyan messzire tud menni, hogy még a teste is súlytalanná válik. Előtte, mögötte, alatta és fölötte a végtelen. Ha azonban az egész világűrt nézzük, még csak azt se mondhatjuk, hogy az asztronauta a szomszédba ment át. Hol van még az űrben a “szomszéd”: a Hold, a Mars, vagy a Vénus? És hol vannak még a távoli csillagok: a Tejút, a többi naprendszerek és ködök?! A tudomány fejlődése azonban nem áll meg. Hacsak el nem pusztítja addig az emberiség önmagát, szétrobbantván nukleáris fegyvereivel a Földet is maga alatt, egy évtized múlva már sokkal érdekesebb dolgokat fogunk látni a televízión. Meddig juthat majd el az ember? Mi lesz a határa annak a fantasztikus szabadságnak, ami a világűr meghódításával jár? Van egy határ, melyet a rakéta nem léphet át soha. Van egy csodálatos világ, melynek titkait egyetlen asztronauta se fürkészheti ki soha. Ez a világ a menyország. Hol van a menyország? Fenn, vgy lenn? Közel, vagy távol? Elérhetetlen a rakéták számára. Ameddig azonban nem ér el az emberi tudomány, elér a hit. Isten nem akarja minden titkát örökre elrejteni előlünk. Aki azonban ezeket a titkokat megjelenti, nem a világűr halálraszánt utazója, hanem a Szentlélek Isten. Pál apostol harmadik térítői útja v, során Efézus városába ért. Hires városa volt ez az akkori világnak. Nemcsak azért, mert nagy volt és gazdag, virágzó volt a kereskedelme és fejlett a kultúrája, hanem főleg azért, mert < M■ Jt itt állt Diána, a pogány bálványistennő palotája, a hires efézusi Diánatcmplom. Efézus tehát a pogány vallásos kultusznak is egyik legjelentősebb központja volt. E hatalmas pogány tengerben Pál apostol néhány keresztyénre akad. A Cselekedetek Könyve (19:l-6.v.) leírja az apostolnak ezekkel az atyafiakkal folytatott beszélgetését és azt, ami ezután történt. A különbség az atyafiak hitbeli látása között e találkozás előtt és után legalább akkora volt, mintha valaki a Földet előbb az Empire State Building 102-ik emeletéről, majd pedig a világűrbe emelkedve legalábbis 115 mile magasságból nézné. Semmi kétség, az efézusi keresztyének már az apostollal való találkozás előtt is teljes értékű keresztyének voltak. Ennek négy komoly bizonysága van: 1. ) Hallották valahol a pusztában Keresztelő János prédikációját, hittek a szónak és megtértek. A prédikáció prófétai szó volt. Nem azért, mert aki szólta, azt a nép prófétának tartotta; nem azért, mert aki szólta, prófétának tudta önmagát. Hanem azért, mert amit szólt, az igaz volt. Akiről azt hirdette, hogy utána jő és erősebb nálánál, valóban jött. Jézus maga is bizonyságot tesz a próféta nagyságáról: “Bizony mondom néktek, az aszszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt. 11:11). Az efézusi keresztyének tehát jó igehirdetésre tértek meg. 2. ) Nemcsak elismerték, hogy mindaz, amit a próféta mond, az jó. Nemcsak elhitték, hogy mindaz, amit a próféta hirdet, az igaz. A belső döntést külső jel is követte: megkeresztelkedtek. A János keresztsége semmivel sem kisebb, mint az apostoloké. Akit pedig az apostolok kereszteltek meg, semmivel se lettek jobb keresztyénekké azoknál, akiket “csak” Keresztelő János merített a Jordán vizébe. János annak a Krisztusnak a nevébe keresztelt, aki eljövendő. Az apostolok annak a Krisztusnak a nevébe, aki eljött. A keresztség által mindenki annak az élő organizmusnak válik tagjává, mely a Krisztus teste, ami az egyház. 3. ) Hívővé lételük nem volt múló hangulat. Megtartották hitüket, ami Efézusban nem kis dolog volt. A legtöbb ember igy gondolkozik: mindenki csinálja, én is csinálom, ők nem igy gondolkoztak. Nem csalogatta őket a pompás Diána templom, nem rémültek meg arra gondolatra, hogy rajtuk kívül mindenki pogány a városban. Amit hittek, azt komolyan hitték. Keresztyénnek maradni mindig sokkal nehezebb, mint azzá lenni! Nem lehetett könnyű nekik, de a próbát kiállták. Harcolták harcukat és tartották hitüket. 4.) Egészséges hitük legjobb bizonysága az volt, hogy készek voltak a több befogadására. A farizeus igy gondolkodik: “Nálam vallásosabb nincs a világon, én mindent tudok, engem ne oktasson senki!” A hivő azonban alázatos és igy sóhajt fel: “Ó, én nyomorult ember!” És igy kezdi imádságát: “A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” Tudja, hogy van több és vágyik arra a többre. Alaposan meg lehettek lepődve, mikor Pál ezt kérdezte tőlük: “Vettetek-é Szent Lelket, minekutána hívőkké lettetek?” Szent Lélek? Ilyen is van? Sohase hallották! Meg is mondják őszintén: “...azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.” Pál reájuk veti kezét és a kézrátétel pillanatában valami történik. így írja a Biblia: “Szállá a Szent Lélek ő reájuk.” Ennek pedig két bizonysága volt: 1. ) “Szólnak vala nyelveken.” Az első pünkösd alkalmával a tanítványok olyan nyelveken beszéltek, amiken egyébként nem tudtak, a Jeruzsálem utcáin tolongó soknyelvű keverék nép azonban értette, mit beszéltek. A Szentlélek arra tanította meg az efézusi atyafiakat, és arra tanít meg mindenki mást is, hogy úgy beszéljen, ahogy magától nem tudna. Arra tanít meg, hogy Jézusról beszéljünk és úgy beszéljünk róla, hogy aki hallja, akármekkora is a bennünket elválasztó faji, vallási, nyelvi, világnézeti, vagy akármilyen különbség, megértse és higyjen a Jézus Krisztusban. 2. ) “És prófétáinak vala.” Megértették Isten gondolatát és amit megértettek, azt mondták. Kinyílott előttük egy kapu, melyen át bepillanthattak Isten elrejtett, csodálatos világába. Néztek önfeledten és mondták, amit láttak. Az amerikai asztronauta ezt rádiózta vissza a szédítő magasságból: “IVhat a beautiful view!” Pedig ő csak a Földet látta. Az efézusi atyafiak a mennyből láttak meg valamit. Ó, milyen szép lehetett, amit ők láttak! Miért a homály, mikor fény is van? Miért a szegénység, mikor gazdagság is van? Miért az üres vallásosság, mikor élő hit is van? Miért az egyházi élet elesettsége és tespedtsége, mikor pünkösd is van? Ai szivedet is nyisd ki, mikor majd énekled: “Jövel Szentlélek Ur Isten!” Amen! P a p p Ákos
