Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)

1961-05-01 / 5. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3 DR. BÉKY ZOLTÁN PÜSPÖK: Pünkösdi lélekkel a megújult egyház felé Nem véletlen az, hogy minden istentisztele­tünkön újból és újból imádságos lélekkel el­mondott Apostoli Hitvallásban a Szent Lélekről bizonyságot tevő részt követi ez a mondat: “hi­szek egy közönséges, keresztyén anyaszentegy­­házat”. Az Apostoli Hitvallásnak nem véletlen az összeállítása. Valóban a Lélek és az egyház any­­nyira összefüggnek, hogy az egyház csak akkor lehet, ha a Lélekből indul, ered és általa él. Szent Lélek nélkül nincs egyház, mint levegő nélkül nincs létezés, nincs élet. Ha azt személyes és gyülekezeti hitvallásunk gyanánt igazán őszintén mondjuk, hogy az “egy­házat” hisszük, akkor azt ugyanúgy kell hinnünk és élnünk, mint a hitformának minden egyes mondatát. Tehát nemcsak annyit, hogy volt egy­szer egy csodálatos esemény 50 nappal Urunk feltámadása után, amikor kitöltetett a Szent Lé­lek és ez elindította az egyház történetét s mi azért vagyunk jó keresztyének, mert hajlandók vagyunk elhinni, hogy ez a múltban igy és pon­tosan igy történt Jeruzsálemben és az első pün­kösdön, tehát számunkra az valóságos történet. Nagyon szomorú lenne az a személyes ke­resztyén hit, amelyik elmondaná pontosan azt, hogy mi történt az első karácsonyon és megvál­taná azt, óráról-órára, hogy miként szenvedett Jézus Krisztus nagypénteken s hiba nélkül fel­sorolná mindazoknak a tanítványoknak neveit, akikről tudjuk, hogy látták a Feltámadott Urat, ha ugyanakkor hiányoznék annak a bizonyossága, hogy ama áldott karácsonyi Gyermek születésé­nek, majd szenvedésének, halálának és feltáma­dásának az emberi időszámítás szerinti történése az egész teremtett világ, s benne minden egyes ember életének legdöntőbb kérdése és a keresz­tyén ember egész életét, nemcsak a múltját s jövőjét, hanem a jelent is meghatározza. Éppenugy nem elégséges csak szép elmélke­dések formájában megemlékezni a múlt pün­kösdjéről és elfeledni azt, hogy a ma egyháza is csak akkor egyház, ha pünkösd Lelkének erejéből él. Ezt azt jelenti, hogy az egyház nem egy meghitt, azonos gondolkozásu, nemzetiségi és társadalmi hátterű s egymás közelségében élő embereknek társasága. A bezárkózott tanítvá­nyok köre, jóllehet imádság közösségében él, hittel szól egymás között mindarról, amit az immáron Feltámadott és mennybement Megváltó tett, mondott és rendelt, csak akkor lesz igazán egyházzá, amikor kilép elzárkózottságából, együt­tesen az idegen és sokszor ellenséges világnak a Lélek erejéből s indításából bizonyságot tesz Uráról. Az egyház tehát akkor igazán egyház, ha a mában és itt a Lélekből él, engedelmesen mint egy meghatározott közösség szólja, amit a maga körén kívül is hirdetnie kell, sőt csak valóban akkor lesz egyházzá ha azt teszi. Jelenti ez azt, hogy a Lélek felől vizsgálva a mi egyházi életünket bizony még sokkal több közös engedelmességre van szükségünk, hogy valóban mint Amerikai Magyar Református Egy­ház az élő Lélek szerint végezzük szolgálatun­kat. Az elmúlt esztendőkben sokban gyarapod­tunk és különös hálával tölti el mindnyájunk szivét az egyes gyülekezetek életében történő sok nagy alkotás, személyes és gyülekezeti éle­tünk megújulásának és megerősödésének sok kegyelmi ajándéka. De nem lett volna pünkösdből maradandó és örök, ha a kicsiny közösség akkor csak saját magának épített volna, csak örökölt és ingyen kapott hitét megőrizni kívánta volna. Arra az áldozócsütörtök és pünkösd közötti tiz napra is szükség volt, de a Lélek sokkal többre bízta azokat, akiket abba a szűk, szegény felsőterembe összehívott. Mikor megelevenítette a Lélek azt a kicsiny közösséget, benne az egész világtörté­nelmet átformáló egyházat úgy bocsátotta út­jára, hogy mindég és mindenütt legyenek ilyen, a Lélek által összezárt kicsiny s félénk közös­ségek, hogy amikor a közös engedelmesség alá­zatos szivével várják a megelevenítő Lelket, újból és újból megismétlődjék a pünkösdi csoda. A Lélek ereje valósággá tette az egyetemes keresztyén egyházat, de erre azokat az aposto­lokat használta fel, akik nemcsak elmentek bát­ran bizonyságot tenni, hanem életük engedelmes szolgálatával az egész egyház apostolai voltak és minden kicsiny gyülekezet megtanulta azt, hogy bátorságos bizonyságtevéshez az is kell, hogy azt Rómában, vagy Athénben, pogányok­­nak vagy zsidóknak “egyakarattal, egy Lélek szerint, mint egy egyház szóljuk”. Azok a jeruzsálemi őskeresztyének, akik az egyházat csak a magukfajta, zsidófaju tagságra akarták korlátozni, éppenugy tettek hitet a fel­támadott Ur mellett, éppenolyan bátorsággal és önfeláldozó hősiességgel vállalták a mártírhalált, mint a római avagy karthágói cirkuszok orosz­lánjaival szemben az őskeresztyén gyülekezetek vértanúi. De a Léleknek felszabadító és közös­ségi egyházi életre hivó üzenetét nem követték az előbbiek s eltűntek, mig az utóbbiak vérehul­­lása az egyháznak olyan magvetése volt, amely ezerszeres gyümölcsöt hozott. Eddig megtanultuk azt, hogy Istennek tet­­sszőbb az, hogy ha szegényesen is, szűkösen is, de gyülekezeti életünkben magunknak kell hor­doznunk a terheket. Megértettük, hogy meg kell őriznünk a reánk bízott atyai örökséget. Hálásak vagyunk, hogy ebben kegyelmesen megsegített a mi Urunk. De a Lélek azt üzeni nekünk, hogy most már elérkezett az a pillanat amikor éle­tünknek s egyházi voltunknak csak akkor van értelme, ha immáron közösen, mint Istennek egy feladatra, egy közösségbe zárt és rendelt gyü­lekezete, mint Amerikai Magyar Református Egyház tudunk szólni és cselekedni, hogy im­máron bennünket is felhasznál a megelevenítő és megújító Lélek a pünkösdi csoda modern megismétlődésének eszközéül. De nemcsak arra hiv a pünkösdi Lélek, hogy kilépve elszigeteltségünkből szóljunk arról, amit

Next

/
Thumbnails
Contents