Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)

1961-05-01 / 5. szám

MAGYAR EGYHÁZ

3

DR. BÉKY ZOLTÁN PÜSPÖK:

Pünkösdi lélekkel a megújult egyház felé

Nem véletlen az, hogy minden istentiszteletünkön újból és újból imádságos lélekkel elmondott Apostoli Hitvallásban a Szent Lélekről bizonyságot tevő részt követi ez a mondat: “hiszek egy közönséges, keresztyén anyaszentegyházat”.

Az Apostoli Hitvallásnak nem véletlen az összeállítása. Valóban a Lélek és az egyház anynyira összefüggnek, hogy az egyház csak akkor lehet, ha a Lélekből indul, ered és általa él. Szent Lélek nélkül nincs egyház, mint levegő nélkül nincs létezés, nincs élet.

Ha azt személyes és gyülekezeti hitvallásunk gyanánt igazán őszintén mondjuk, hogy az “egyházat” hisszük, akkor azt ugyanúgy kell hinnünk és élnünk, mint a hitformának minden egyes mondatát. Tehát nemcsak annyit, hogy volt egyszer egy csodálatos esemény 50 nappal Urunk feltámadása után, amikor kitöltetett a Szent Lélek és ez elindította az egyház történetét s mi azért vagyunk jó keresztyének, mert hajlandók vagyunk elhinni, hogy ez a múltban igy és pontosan igy történt Jeruzsálemben és az első pünkösdön, tehát számunkra az valóságos történet.

Nagyon szomorú lenne az a személyes keresztyén hit, amelyik elmondaná pontosan azt, hogy mi történt az első karácsonyon és megváltaná azt, óráról-órára, hogy miként szenvedett Jézus Krisztus nagypénteken s hiba nélkül felsorolná mindazoknak a tanítványoknak neveit, akikről tudjuk, hogy látták a Feltámadott Urat, ha ugyanakkor hiányoznék annak a bizonyossága, hogy ama áldott karácsonyi Gyermek születésének, majd szenvedésének, halálának és feltámadásának az emberi időszámítás szerinti történése az egész teremtett világ, s benne minden egyes ember életének legdöntőbb kérdése és a keresztyén ember egész életét, nemcsak a múltját s jövőjét, hanem a jelent is meghatározza.

Éppenugy nem elégséges csak szép elmélkedések formájában megemlékezni a múlt pünkösdjéről és elfeledni azt, hogy a ma egyháza is csak akkor egyház, ha pünkösd Lelkének erejéből él. Ezt azt jelenti, hogy az egyház nem egy meghitt, azonos gondolkozásu, nemzetiségi és társadalmi hátterű s egymás közelségében élő embereknek társasága. A bezárkózott tanítványok köre, jóllehet imádság közösségében él, hittel szól egymás között mindarról, amit az immáron Feltámadott és mennybement Megváltó tett, mondott és rendelt, csak akkor lesz igazán egyházzá, amikor kilép elzárkózottságából, együttesen az idegen és sokszor ellenséges világnak a Lélek erejéből s indításából bizonyságot tesz Uráról.

Az egyház tehát akkor igazán egyház, ha a mában és itt a Lélekből él, engedelmesen mint egy meghatározott közösség szólja, amit a maga körén kívül is hirdetnie kell, sőt csak valóban akkor lesz egyházzá ha azt teszi.

Jelenti ez azt, hogy a Lélek felől vizsgálva a mi egyházi életünket bizony még sokkal több közös engedelmességre van szükségünk, hogy

valóban mint Amerikai Magyar Református Egyház az élő Lélek szerint végezzük szolgálatunkat. Az elmúlt esztendőkben sokban gyarapodtunk és különös hálával tölti el mindnyájunk szivét az egyes gyülekezetek életében történő sok nagy alkotás, személyes és gyülekezeti életünk megújulásának és megerősödésének sok kegyelmi ajándéka.

De nem lett volna pünkösdből maradandó és örök, ha a kicsiny közösség akkor csak saját magának épített volna, csak örökölt és ingyen kapott hitét megőrizni kívánta volna. Arra az áldozócsütörtök és pünkösd közötti tiz napra is szükség volt, de a Lélek sokkal többre bízta azokat, akiket abba a szűk, szegény felsőterembe összehívott. Mikor megelevenítette a Lélek azt a kicsiny közösséget, benne az egész világtörténelmet átformáló egyházat úgy bocsátotta útjára, hogy mindég és mindenütt legyenek ilyen, a Lélek által összezárt kicsiny s félénk közösségek, hogy amikor a közös engedelmesség alázatos szivével várják a megelevenítő Lelket, újból és újból megismétlődjék a pünkösdi csoda.

A Lélek ereje valósággá tette az egyetemes keresztyén egyházat, de erre azokat az apostolokat használta fel, akik nemcsak elmentek bátran bizonyságot tenni, hanem életük engedelmes szolgálatával az egész egyház apostolai voltak és minden kicsiny gyülekezet megtanulta azt, hogy bátorságos bizonyságtevéshez az is kell, hogy azt Rómában, vagy Athénben, pogányoknak vagy zsidóknak “egyakarattal, egy Lélek szerint, mint egy egyház szóljuk”.

Azok a jeruzsálemi őskeresztyének, akik az egyházat csak a magukfajta, zsidófaju tagságra akarták korlátozni, éppenugy tettek hitet a feltámadott Ur mellett, éppenolyan bátorsággal és önfeláldozó hősiességgel vállalták a mártírhalált, mint a római avagy karthágói cirkuszok oroszlánjaival szemben az őskeresztyén gyülekezetek vértanúi. De a Léleknek felszabadító és közösségi egyházi életre hivó üzenetét nem követték az előbbiek s eltűntek, mig az utóbbiak vérehullása az egyháznak olyan magvetése volt, amely ezerszeres gyümölcsöt hozott.

Eddig megtanultuk azt, hogy Istennek tetsszőbb az, hogy ha szegényesen is, szűkösen is, de gyülekezeti életünkben magunknak kell hordoznunk a terheket. Megértettük, hogy meg kell őriznünk a reánk bízott atyai örökséget. Hálásak vagyunk, hogy ebben kegyelmesen megsegített a mi Urunk. De a Lélek azt üzeni nekünk, hogy most már elérkezett az a pillanat amikor életünknek s egyházi voltunknak csak akkor van értelme, ha immáron közösen, mint Istennek egy feladatra, egy közösségbe zárt és rendelt gyülekezete, mint Amerikai Magyar Református Egyház tudunk szólni és cselekedni, hogy immáron bennünket is felhasznál a megelevenítő és megújító Lélek a pünkösdi csoda modern megismétlődésének eszközéül.

De nemcsak arra hiv a pünkösdi Lélek, hogy kilépve elszigeteltségünkből szóljunk arról, amit