Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1961-01-01 / 1. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ AKIT NEM ANYA SZÜLT A VILÁGRA Textus: “És vévé az Ur Isten az embert és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mivelje és őrizze azt.” I. Móz. 2:15. Sok szemetet: konfettit, cigarettacsikket, széttaposott paprikajancsi sapkát és üres üveget szedtek össze az uj esztendő első napjain. El kellett búcsúztatni az ó esztendőt és ezt ki-ki úgy csinálta, ahogy tudta. Sokan pálinkás üveggel. Kevesebben imádsággal. Szilveszter estéjén akaratlanul is az elmúlás gondolatával foglalkozik az ember. A különbség csak az, hogy ugyanaz a gondolat egyik emberből duhaj lármát, a másikból elcsendesedő alázatosságot vált ki. Az elmúlás ténye valóban elgondolkoztató. Van benne valami szomorú és valami szép. Annál azonban, ami elmúlik, van egy sokkal szebb: ami kezdődik! Elmúlt 1960. Elkezdődött 1961. Ahogy kezdődött ez az esztendő, úgy kezdődött valamikor a mi életünk is; úgy kezdődött valamikor ez a világ is és benne az emebriség élete. Az uj esztendő kezdetén foglalkozzunk azért azzal a kezdettel, melytől visszafelé a múltba csak egyetlen lépés tehető: ki az emberiség történelméből. Ez a lépés a teremtő Isten elé dilit bennünket. Mondanivalónkat az Ige nyomán három részre osztjuk, a következő kérdések szerint: 1.) Hogy került Ádám a paradicsomba? 2.) Milyen volt Éden kertje? 3.) Mit csinált ott az első emberpár? 1.) Ádám úgy került a paradicsomba, hogy az Ur Isten odahelyezte. Honnan? Sehonnan. Ádám seholse született. Ő az a különös valaki, akinek sohase volt édesanyja. Őt nem asszony szülte a világra, hanem az Ur Isten formálta a földnek porából, lelket lehelt belé és élő lélekké tette. Ádámnak nincs előde, nincsen őse, nincs családi múltja. Ő az első ember a világon. Isten azzal a mozdulattal, hogy Ádámot a paradicsomba helyezi, ha sorsát nem is, de egyéniségét örökre meghatározza. Ami Ádámra jellemző és személyét páratlanná teszi, nem az, ami vele a kiűzetés után történt, hanem az ő Éden-kerti története. Ami utána történik, már se reá, se Évára nézve nem jellemző. Amerikában sokat emlegetik ezt a szót: “background”. Lehet hazát cserélni, lehet megváltozott körülmények közé kerülni. Ami azonban bennünket jellemez, nem az, amibe kerültünk, hanem amiben voltunk. Nem az, ahova mentünk, hanem ahonnan jöttünk. A “background” az én történetem, és az én történetem én vagyok. Sok mindent “szerezhettem” azóta, ezt az egyet azonban “kaptam”. Éspedig az Ur Istentől kaptam. Ez meg nem tagadható, le nem vetkőzhető, el nem feledhető. 2. ) Vájjon tényleg volt egy kert, vagy az egész történet csak mese, melynek minden szava jelképesen értendő? Éden kertje kétségkívül az ember paradicsomi állapotát is jelenti, vagyis azt, hogy akkor még tökéletes szentségben, igazságban és ártatlanságban élt és járt az Isten előtt. A Biblia azonban földrajzi leírást is ad. Minden bizonnyal azért, hogy megóvjon bennünket attól a kísértéstől, hogy elszellemiesitsük az egész történetet és igy elveszítsük azt is, ami pedig sarkalatos igazság. E leírás szerint a Paradicsom és Éden nem egészen ugyanaz. A Paradicsom csak egy kis része Édennek. Ezért a neve: Éden kertje. Napkelet felől volt és Édenből folyó jött ki, mely öntözte. A folyó aztán négy ágra szakadt és a Biblia feljegyzi a folyók nevét és az országokat is, melyeken ezek áthaladtak. A kertben fák voltak, tekintetre kedvesek és eledelre jók. Középen azonban két különös fa állott. Két tiltott fa. Egyik az élet fája, másik a jó és gonosz tudás fája. Ezeknek már mélyebb, szimbolikus értelme van. A két fa az ember erkölcsi szabadságának határát jelzi. Azt kérdezhetné valaki: ha e két fa tilos volt és veszedelmet jelentett, miért volt a kertben? Azért, mert Isten a szabadságot és az erkölcsöt együtt adta az embernek. A szabadság erkölcs nélkül vadállattá tenné az embert. Az erkölcs viszont szabadság nélkül élettelen művirág. Isten az emberi életet a szabadság és az erkölcs feszültségébe állította bele. 3. ) Senki ne higyje azt, hogy a paradicsomi élet áldott semmittevés volt, édes henyélés a kert fáinak árnyékában! Isten az embernek nemcsak életet, életteret, hanem hivatást is adott. Első dolga az, hogy művelje a kertet. Emberi méltóságának tehát nem megalázása, hanem járuléka, hozzátartozója az, hogy dolgozik. Ami az embert megalázza, nem az, ha feladatot bíznak rá, hanem ha tétlenségre kényszerítik. Az öregség egyetlen szomorú vonása az erőtlenség, az az állapot, amikor el kell tűrnöm és fogadnom mások szolgálatát, úgy, hogy én magam már nem tudok tenni semmit. A munka az egyetlen kifejezési formája mindannak a tényezőnek, ami az emberben pozitív. Isten azonban a munkához felelősséget is adott. Ádám nemcsak műveli, hanem őrzi is a kertet. A. munka kifelé épit, a felelősség befelé. Ha belép az ember Londonban a British Museum kapuján, az első, amit lát, a régi világ sok mindenféle emléke. Furcsa szobrok, ijesztő figurák, rajzok hosszú sora. Vannak emlékei még a történelem előtti kornak is. Mikor ott jártam, arra kellett gondolnom: milyen érdekes lenne, ha a muzeum az Éden-kerti élet egy emlékét is őrizné! Azt a bőrruhát, amit az Ur Isten készített a bünbeesett emberpárnak. Vagy a kígyó elmosódó rajzát, amit maga Ádám, vagy Éva karcolt valahol egy barlang sziklafalára. Ilyen emlékek azonban nincsenek. De van egy szörnyű emlék, egy rettenetes örökség, amit igy nevez a Szentirás: bűn. “Egy ember által jött' be a világra a bűn”—írja Pál apostol (Róm. 5:12). Ádám által. Az Újszövetség igy nevezi Jézust: második Ádám. így tanít Pál apostol: “Miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, ózonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása” (Róm. 5:18). Az “ó esztendő” elmúlt. Tartott Adómtól Krisztusig. Bezáródó kapujából Keresztelő János nézett vissza utoljára a vigasztalan képre. Krisztusban jött az “uj”. Uj esztendő, uj kezdet, uj élet. Ez csak Vele van. Vele azonban igazán van. Legyen számodra ez az uj esztendő uj élet kezdete a Krisztusben! Ámen! Papp Ákos “Mindenki szaval a szabadságról. Van, aki azt érti szabadság alatt, hogy a saját személyével és a saját munkája gyümölcsével azt teheti, amit akar. Mások azonban azt értik alatta, hogy a mások személyével és a mások munkája gyümölcsével tehetik azt, ami nekik tetszik. íme kétféle, tökéletesen ellentétes felfogása annak, amit szabadságnak neveznek. Pedig csak az első szabadság, a másik valójában nem más, mint zsarnokság.” (Lincoln Ábrahám amerikai elnök) ÍRÁS ÉS ÉLET . . .
