Magyar Egyház, 1960 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1960-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 DR. BÉKY ZOLTÁN: Egységünk ügye Isten itélőszéke előtt Egy esztendővel ezelőtt, hisszük a Lélek indításából, a Ligonierben hatalmas számmal összesereglett magyar református vezetőink, első és másodgenerációs presbitereink, lelkipásztorok minden denominációnk képviseletében döntöttek az amerikai magyar reformátusság egysége mellett. Sok bajjal, széthúzással, önönmagunkkeresésével teli amerikai magyar reformátusságunk történelmének talán legszebb napja volt az, amikor itt született presbiter atyánkfiái, becsületben megőszült világi vezetőinkkel együtt megértették, hogy valóban a tizenkettedik órában vagyunk, ha még a jelenleg fennálló magyar kereteink egységesítését akarjuk. Népünk döntött. A történelem itélőszéke előtt ez letagadhatatlan tény. És döntése nemcsak egy pillanatnak szép fellángolása volt, minden konkrét és gyakorlatilag megvalósítható javaslat nélkül, hanem hetven esztendő minden tüzében, sokszor egymás ellen való tusakodásban megsebzett, de megerősödött, megtört, és mégis megbékülő szivek megtalálták egymást, közös utat sürgettek, nagy amerikai magyar református kongresszus összehívása mellett foglaltak egybehangzóan állást. Ennek idejét és helyét is javasolták, 1960 tavaszát és Cleveland városát. Nem szalmaláng tűz volt ez. Presbiter testvéreink imádságos hittel várták ezt a nagy és szent egységet szolgáló találkozást. Néhány nap múlva összejön újból a Presbiteri Szövetség és az adventi reménység nem teljesedett be. A kongresszust nem hívták össze, azokat, akik egységesen a kongresszust elhatározták, annan célját megjelölték és dátumát időzítették, még csak nem is értesítette senki, hogy miért maradt el a remélt és vágyott nagy magyar református nap. Dr. Szabó István őszinte és megható előadásában rámutatott arra, hogy a mi tizenkettedik óránk döntéseiért és annak elmulasztásáért is nekünk kell vállalnunk a felelősséget a történelem itélőszéke előtt. Talán azt is hozzátehetjük, hogy hitünk szerint ama napon, nemcsak az emberek, a világ előtt kell felelnünk a ránkbizottakról, hanem Annál, Aki a lelkek nagy szolgálatára elhívott és elküldött éppen itt és most. Nem kutatjuk, hogy kiknek, milyen okok miatt nem kellett ez a kongresszus. De meg kell mondjuk azt, hogy jóllehet ma már a számunkra adott kegyelmi idő lényegesen rövidebb, mi a magunk teljes szivével és leikével megismételjük, hangsúlyozzuk, hogy minden Istennek tetsző áldozatra készek vagyunk azért a magasztos eszméért és reménységért, amely ihlette az amerikai magyar reformátusság összkongresszusának áldott tervét. Vannak, akik a Miami-i egyházzal kapcsolatos eseményekre próbálják áthárítani a felelősséget. Az semmiképpen nem helytálló, mert az a helyzet már az elmúlt esztendőben is éppenugy megvolt, mint most és az volt talán a tavalyi gyűlésen a legcsodálatosabb, hogy az egység Lelke megszégyenített minden kicsinyhitűt és akkor hozott bennünket egymáshoz legközelebb, amikor talán azt hittük, hogy sohasem jártunk oly messzire egymástól. Mondjuk meg azt is, hogy Miamiban nem az Amerikai Magyar Református Egyház pereskedik a Magyar Egyházkerülettel. Ez egyszerűen nem igaz. És ha véleményeink az ellenkező oldalon is állnak, az egység utján való továbbhaladás komoly és keresztyén elhatározása ezt az akadályt is elgördithette volna, amely mindnyájunk számára csak a megbékélés, az egymás megtalálássának boldog öröme lett volna. De ez ma sem akadály, jó indulattal megoldható, ha mindnyájan készek vagyunk vállalni a békesség ügyéért legalább azt az elszántságot, komoly elhatározást, amellyel jelenleg vélt igazunkat védelmezzük. Az Amerikai Magyar Református Egyház most is megismétli, hogy az egységért minden áldozatra kész. Tudjuk azt, hogy az amerikai magyar reformátusság legnagyobb egyháztestének, a Magyar Egyházkerületnek közegyháza clevelandi alkotmányozó gyűlése döntése miatt már időben nem sok lehetősége van arra, hogy jövője ügyében, mint a jelenlegi keret együttes döntésre jusson. Egy percre se gondolja senki, hogy káröröm vagy akármilyen más indulat lenne a mi szivünkben. A Magyar Egyházkerület esetleges megszüntetését jelentő legújabb döntéseket mi nem helyeseljük, azért ha lenne erőnk és szavunk, tiltakoznánk, mert hisszük, hogy ez a keret is az együttműködésnek jobb és áldottabb lehetőségeit adta meg, mint az, ami azelőtt volt. De az nem titok, hogy ezzel a kerettel, már csak egy, legfeljebb két évig tudunk úgy tárgyalni, mint egyházjogi egységgel, amely közös határozatot hozhat. Isten jelenleg nekünk könnyebb lehetőséget adott. De az egység útja majdnem lehetetlenné válnék, ha a Magyar Egyházkerület, amelyik a legtöbb magyar református egyházat tömöritti magában, mint ilyen megszűnnék. Nem szólam, ez a tizenkettedik óra. Mi imádsággal várjuk azt a döntést, amely közelebb hoz egymáshoz bennünket, egy lelki édesanyának gyermekeit. Ha Ligonierban a régi és Istentől már nem elégnek Ítélt útjaink és a status quo szellemiségében ünnepeljük ezt az ideig-óráig tartó helyzetet, régi szólamokkal és reménység nélkül, akkor bizony jobb lenne, ha reálisan szembe néznénk a helyzettel és járná kiki a maga útját. De mi hisszük, hogy az Isten akarata az, hogy mi a magunk módján szolgáljuk az ökumenikus mozgalom ügyét. “Mindnyájan egyek legyetek!”
