Magyar Egyház, 1960 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1960-06-01 / 6-7. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 DR. BÉKY ZOLTÁN: Várva-várt irás Minden nemzetközi egyházi értekezleten szokatlanul különös figyelemmel vesznek körül bennünket, az amerikai magyar református egyház képviselőit, hogy mondjuk el mi is történik a Vasfüggöny mögötti magyar református egyházzal. Eddig azonban csak szóban informálhattuk érdeklődő atyánkfiáit és mikor arra kértek bennünket, hogy a hitvalló és valóságos magyar kálvinizmus jelenlegi igazi arcát ismertető könyvet adjunk kezükbe, bizony nem igen volt mit ajánlani. Különösen az 1956-os szabadságharc után elsőrangú kérdéssé lett egy ilyen könyvnek a megírása, amikor mindenki számára kétségtelenné lett, hogy a hivatalos egyházkormányzat hangja nem azonos a valóságos magyar református egyház igazi üzenetével mi hozzánk. A Péter János-féle második nemzedék előretörésével egyidőben immáron három nyelven, állami pénzen, kommunista propaganda-gépezet teljes támogatásával megjelent Kádár Imrének az elmúlt ötven év református múltját taglaló könyve, amely tipikus terméke egy olyan “evangéliumi-marxista” kalandornak, aki sohasem fogja szeretni azt, amit mi magyar kálvinizmusnak nevezünk, s igy minden nagy tisztsége ellenére, idegen, ellenség és igazi “megbízatás nélküli” atyafi marad. Ezt mi tudjuk, de sokan még sorainkban sem ismerték fel. Egy amerikai magyar református életünkben újabban egyre fontosabb és jelentőségteljesebb helyet elfoglaló csatlakozott lelkipásztor, például, két esztendővel ezelőtt egyébként nagyon értékes teológiai fejtegetéseket tartalmazó gyülekezeti jubileumi albumában teljesen átvette Kádár Imre adatait, elmarasztaló kritikáját a magyar kálvinizmus közelmúltjáról, sőt mint perdöntő bizonyitékot, egyetlen forrást idézte azt. Ezt most azért mondjuk el, hogyha legtehetségesebb atyánkfiái között elképzelhető ilyen naivság, mit várhatunk azoktól a svájci, angol, francia és afrikai vagy indiai egyházi vezetőktől, akik csak Kádár Imre könyvén keresztül ismerik meg a magyar reformátusságot, illetve annak múltját, ahol az elmúlt ötven év három legfontosabb lelki megújulása a magyar kálvinizmusnak, mint a dr. Szabó Aladár belmissziós mozgalma, dr. Sebestyén Jenő történelmi kálvinizmusa és a második világháború után hatalmas erővel kirobbanó magyar református lelki megújulás alig-alig kap többet, mint egy-egy elmarasztalóó félmondatot és Baltazár Dezső és Ravasz László gyalázásával teli az egész irás. Mindnyájunk számára ezért is nagy öröm Gombos Gyula: “Szűk esztendők”, cimü munkája, amely a washingtoni Occidental Press kiadásában magyar nyelven jelent meg és alcímként igy nevezi meg tárgyát: “A magyar kálvinizmus válsága.” Ez a könyv prófétai erővel írott munka, amely “prófétaság”-nak a jellemzéséhez hozzátartozik annak az igazsága is, hogy az 1956 nyarán már első fogalmazásában kész irás minden külföldről nem tudható tényeknek megérzését és sejtését a történelem hatalmasan és fájdalmasan igaznak Ítélte meg. Úgy tudom hamarosan angol nyelven is megjelenik és adja az Isten, hogy minél többen olvassák, lássák és ismerjék meg a magyar kálvinizmus valóságos problémáit. Nagy érdeme és különlegessége ennek az írásnak az, hogy nem lelkipásztor irta, hanem egyházáért aggódó és azért mindig szolgálni kész világi ember, iró, aki a ma élő magyar tanulmányírók első vonalába tartozik. Nemzetünk szellemi elitjének egyik kiválósága fordul az ő szellemiségét és vallásosságát is formáló magyar kálvinizmus felé, olyan szakértelemmel és tájékozottsággal, amely egyedülálló nemcsak a magyar kálvinizmushoz hü maradt szellemi emberek táborában, de úgy a külföldön, mint az óhazában élő magyar református teológusok között. Gombos Gyulának a magyar kálvinizmus fájdalmas szívügye, akárcsak Ady Endrének vagy pedig Szabó Dezsőnek az volt. Mint a magyar népi újjászületést hirdető Magyar Ut volt bátor szerkesztője nem vádolható maradisággal, sem reakcióval, mert Gombos Gyula az igazi magyar kálvinizmus lelki örökségéhez híven már akkor a magyarság újjászületésének egyetlen útját hirdette, amikor Péter János a nácik felé tájékozódott. Büszkék vagyunk arra, hogy e könyv írója, new yorki gyülekezetünknek tagja és mint egyházi közösségünk egyik világi képviselője vesz részt az Egyházak Országos Tanácsának ez év decemberében tartandó san franciscoi nagy öszszejövetelén. Röviden három szempontot szeretnénk még kihangsúlyozni: A második világháború után történt magyarországi állapotokról adott ismertetése a legőszintébb az eddig megjelent összes írások közül. Minden önigazolástól mentes, ami emigrációs történetírásban szinte hihetetlenül hangzik. Bereczky Albertet jobban még senki nem értette meg és teológiai elemzése hiteles, és fájdalmasan igaz. Politikai iró lévén ismeri a sztálinista zsargont, a marxista történetfilozófiát és a kommunista propagandának minden ügyes “uj teológiai tanításában” felismeri és hitelesen kimutatja, hogy a “kéz ugyan Ézsaué, de a hang az Jákob hangja.” Az egyház “tanításában” zavartalanul szól Moszkva “vasárnapra kijelölt” napi politikai perikópája. Minden egyházát szerető magyar református embernek el kell olvasnia ezt a könyvet.
