Magyar Egyház, 1960 (39. évfolyam, 1-9. szám)

1960-01-01 / 1. szám

4 MAGYAR EGYHÁZ dicsőítjük Istent, hitünkről, szeretetünkről bizonyságot te­szünk s embertársainkat Krisztus számára akarjuk meg­nyerni. A református keresztyén ember a világ és az élet minden területét Isten számára akarja meghóditani. A re­formátus keresztyén Isten alázatos eszközének vallja magát, de predestinációs hitével félelem nélkül jár ebben a világban, mindenütt ott van a feladatok, a küzdelmek mezején, mert keresztyénsége az akarat és a tett keresz­­tyénsége. Edestestvérünk a világ bármely pontján lévő, s bármilyen nemzetiségű kálvinista keresztyén testvérünk, de lelki otthounk a magyar református keresztyén egyház. Ma­gyar református keresztyén vagyok, ez egészen más, mint a többi keresztyénség, párja nincs és ez úgy hozzánk tar­tozik, mint vérem alkata, mint őseimnek kitörölhetetlenül rámirt vonásai, mozdulatai. Én úgy vagyok teremtve, hogy csak magyar református keresztyén lehetek, s bármilyen csillogó, gazdag és hatalmas más református testvérem anyaszentegyháza, én sohsem érzem magamat otthon ben­ne, vendége lehetek, de teljes szivemmel sohsem tudnék hozzájuk tartozni. Bármilyen egyszerű és szegényes az én magyar református egyházam, de ez a lelki otthonom. A magyar lelkek egy nagy csoportja a magyar refor­mátus keresztyénségben találta meg legigazibb létformáját, ügy érzik, hogy egymás számára teremtődtek. A magyar íeíormátus keresztyénség a magyar léleknek egészen más hitet, reménységet és eszmét adott. A magyarság és a kálvinizmus szétválaszthatatlan áldott kapcsolat. A magyar református ember számára soha sem tehető fel ez a kérdés, hogy “mi vagy előbb, református, vagy magyar?” Egy­szerűen nem tudja szétválasztani magában, mint ahogy a fehér és a vörös vérsejtek együtt alkotják a vérét és moz­gatják a szivét. A magyar református keresztyén minden ilyen kérdésen elcsodálkozik és csak egyet felel, hogy én szétválaszthatatlanul magyar református vagyok, mint ma­­yarnak is, mint reformátusnak is egy az élet és nemzeti e...«lényem. Soha magyar és református voltom nem ke­­i'a Iliét összeütközésbe. Mindennapi életemet, álmaimat, nemzeti vágyaimat az én magyar református voltom hatá­rozza meg. A kálvinizmus a magyar lélekből kitermelte a legdrágább, a legjobb és a legszebb vallást, a magyar református vallást, amely hittételeiben teljesen azonos kül­földi testvéreivel, de egészen más szokásaiban, hagyomá­nyaiban, egyházszervezetében, alkotmányában, liturgiájában. A magyar református lélek lelki éhségét ezen a világon semmi sem elégítheti ki, csak a magyar református egyház. Így irtuk egyszer: a magyar református hitnek külön ize, zamata van, mint a hazai őszibaracknak, mint Hegyalján .1 napfénycsókolta csemege szőlőnek, a magyar kenyérnek, s mint a tavaszi napfényben bokor alján kéklő kis ibo­lyának. A magyar református lélek tudja, hogy az előtt, aki halálosan komolyan veszi az evangélium parancsait és élete törvényévé teszi, nagy feladatok állnak. A magyar refor­mátus keresztyénség a magyar emberből imádkozó, bün­­bánatot tartó, jellemes, szolgáló, felebarátját megbecsülő, bátor, Istennel szemben alázatos, predestinációs hitü, ön­tudatos embereket akar nevelni. A magyar református ember predestinációs hitét Isten legnagyobb ajándékának tekinti élet-halál harcaiban s ezért odaadást és feltétlen iséget kiván minden egyes testvérétől ahhoz az anya­­zcntegyházhoz, amelynek gyermekei az egyik legszebb színi szőtték bele az ezeréves magyar történelembe. A ma­gyar református keresztyén elismeri, hogy más keresztyén felekezetik is kaptak Istentől drága hivatást és nagy aján­dékot, amellyel szépítik ezt a világot s ezért felekezeti türelmetlenséget sohasem szit és harcot nem kezd, de egy álbékesség kedvéért nem hajlandó feladni szent eszmé­nyeit és átvenni azt a világnézetet, amely ellenkezik a kálvinista, különösen a magyar református világnézettel. Mi a magyar református nevet szent és dicsőséges névnek tartjuk, isteni megbízatásunkat hálás és alázatos szívvel teljesítjük, hitvallásainkhoz, szent hagyományainkhoz ra­gaszkodunk és mindig öntudatos magyar református keresz­tyének akarunk lenni. Mi határozottan nem vagyunk li­berálisok, akik könnyen feladnak mindent, sőt van ben­nünk egy bizonyos konzervativizmus, amely meg akar őrizni mindent az ősi örökségből, ami értékes és hasznos. A megalkuvás és a közöny idegen a magyar kálvinista lélektől, sohsem vagyunk türelmetlenek, de örök harcban állunk a bűnnel és a tagadással. Isten minket magyar reformátusoknak teremtett és ezt mi sohsem tudjuk meghálálni. Kifürkészhetetlen akaratával elhozott ide Amerika földjére és nevünkhöz egy uj jelzőt adott nem diszül, hanem feladatul. Amerikai magyar refor­mátusok vagyunk. Miután minket az ősi földről végtelen kegyelemmel idevezérelt, ezt nem azért tete, hogy mi élvezzük az Ö szabaditó kegyelmét viszontszolgálat nélkül. Egy drága üzenetet bízott reánk és ezt magyar református módra és szívvel kell elmondani befogadó hazánknak. Bi­zonyságot kell tenni arról, hogy Isten az Ő szabaditó kegyelmét szent Fiában az Ur Jézusban elküldte ennek a világnak. El kell mondani azt, hogy emberhez méltóan és szabadon csak úgy élhet az ember, ha ezért minden pillanatban hálás a szive Isten iránt, és az Ő dicsőségét kell, hogy szolgálja és végül, hogy ezért a szabadságért mindig le kell fizetni a vér és az élet adóját. Egy figyel­meztetés, egy üzenet az egész lételünk itt s jaj nékünk, ha követi küldetésünkről megfeledkezünk. Ide küldött az Isten, hogy szenvedő fajtánknak szószólói legyünk és be­csületes és munkás életünkön keresztül barátokat szerez­zünk otthon szenvedő testvéreinknek. Elküldött ide az Isten, hogy a világon szétszórt testvéreinket összegyüjtsük egy áldott közösségbe, az anyaszentegyházba, hogy Igéjével és Szent Leikével tanítson meg napi feladatainkra. Elkül­dött ide, hogy gyermekeinknek, akik nem beszélik, vagy törve beszélik nyelvünket, átadjuk az atyai örökséget s a hozzánk jövő idegeneket — ne magyaroknak, mert ez lehetetlenség — de magyar református keresztyénekké ne­veljük. Ez lehetséges. Mi a magyar református egyházat építsük be Amerika életébe úgy, mint ahogy a holland reformátusok beleépítették az ő református egyházukat Amerika történetébe és még elnököt is adtak ennek az áldott országnak. Mi el tudunk képzelni 100 év múlva is magyar refor­mátus egyházat, amikor már senki sem beszél magyarul, de az egyházban élő hit és szellem az örök magyar refor­mátus léleknek élete lehet angol nyelven is. Ennek csak egy titka van, hogy vegyük halálos komolyan az evangé­liumot, higyjünk az Ur Jézus Krisztusban s vonjuk le annak mindé következményét, hogy minket az Isten magyar reformátusoknak teremtett és mi ha akarnánk sem lehe­tünk mások, mint amiknek teremttettünk. A magyar re­formátus lélek a kálvinizmusnak egy olyan szép virágát nyújthatja át hálából Amerikának, amelyet vérrel, köny­­nyel öntöztek, imádsággal ápoltak, s amelyen Isten dicső­sége a legszebben ragyog. Magyar vagyok. Valljuk, hogy magyarságunk ajándék, kiválasztás, az Isten eleve elrendelő szeretetének a müve, ami ellen nem lázadhatok, megfellebbezhetetlen valóság s ha a magyarságom ellen lázadnék, teremtő Istenem ellen lázadnék. Isten nem játékból teremtett magyarnak, valami célja volt vele. Messze, idegenben is, ennek az országnak állampolgáraként is vállalom a magyar református sorsot, annak keresztjét és szomorú dicsőségét. Vállalom minden következményét annak, hogy engem Isten magyar reformá­tusként kegyelemből Amerika földjére hozott. Magyarsá­

Next

/
Thumbnails
Contents