Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ ezen a karácsonyon is azt üzened nekem, hogy szeretsz, megmentesz a bűn hatalmától és gyermekeddé fogadtál a karácsonyi Gyermekért, a Te szent Fiadért. Uram, karácsony szent ünnepén imádkozom minden szenvedő embertársamért, minden boldogtalan emberért, könyörülj rajtuk, szánd meg őket és add, hogy ezen a napon minden térd meghajoljon Előtted és minden dicsőség Tiéd legyen a magasságban. Adj békességet ennek a pusztulásba rohanó világnak, tedd jóakaratuvá az emberi szivet és adj mindenkinek boldog, szent és megáldott karácsonyt a Jézusért. Ámen. NAGY LAJOS--------------o-------------c4 tegózebb Icarácóony Irta: Harsány! András Békés este volt. Karácsony napjának estéje. Az amerikai kisváros egészen meseszerü ilyenkor: a fehérre festett házak ablakában sokszinü fényben csillognak a karácsonyfák, a kiáradó világosságban szikrázik a hó s a sok fehérség miatt a házat környező sötétzöld fenyők egészen feketének tűnnek. A házban még nehéz volt a levegő az ünnepi vacsorától. Fáradtan pihentünk a tűzhely körül, beszélnünk is nehezünkre esett; a szomszéd szobából gyerekek hangja csengett: házigazdánk kisfia mutatta uj játékait a vendég gyerekeknek. A mi felnőtt beszélgetésünk is a karácsonyi ajándékokról szólt. Amerikában lévén, igy szólt a kérdés: “Mit hozott Santa Claus?” Valaki a háziasszonyhoz fordult: “No és Johnny, meg volt elégedve .. ?” “Ó igen, az ajándékokkal nagyon boldog volt. De Santa Claus-szal baj volt. örömében úgy megölelte, hogy egy mozdulattal lehúzta piros sapkáját, parókáját, fehér szakállát. Hiába brummogott az öreg Santa, hiába kapta nagy-keztyüs kezét az arca elé és fordult el, Johnny már rájött, hogy a Mikulás az édesapja volt.” A társaság egyik tagja izgatott hangon szólalt meg: “És ehhez mit szólt Johnny? Nagyon meglepődött? Örült vagy el volt keseredve?” — A kérdező egészen előrehajolt székében és látszott arcán, hogy feszülten várja a választ. Fiatalember volt, két gyereke közül az idősebb sem volt több hatévesnél. Háziasszonyunk kicsit elgondolkodva felelt: “Meglepődött, de nem mondhatnám, hogy nagyon el lett volna keseredve. Különösen, mikor az apja megígérte, hogy jövőre már ő diszitheti a fát.” Johnny apja hozzátette: “Én tulajdonképpen örülök, hogy igy történt. Olyan nehéz megmondani. Egyszer viszont meg kell tudnia. Megvallom, nagy gondtól szabadultam meg.” — És az előbb izgatottan kérdező fiatalemberhez fordult: “Azért mondom; sohse izgulj. A tieiddel is így lesz és továbbra is örülni fognak az ajándékoknak. Csak győzd nekik venni.” A fiatalember mintha elpirult volna. “Nem azért kérdeztem. Nem a gyerekeim izgatnak. Csak eszembe jutott, hogy milyen volt amikor én megtudtam a Santa Claus-mesét. Hogy tudniillik mese. A legszebb karácsonyom volt.” — És lassan, elgondolkodva ismételte meg: “Igen, a legszebb karácsonyom volt.” Senki sem válaszolt, biztos mind a magunk gyermekkorába röppentünk vissza egy gondolatnyira. A csendben a fiatalember kezdett el újra beszélni. “Hadd mondjam el nektek, hogy volt. Nem voltam jómódú gyerek. Apámnak farmja volt, úgyhogy éhes sohsem voltam, de másban nem igen bővölködtünk. Pedig apám is, anyám is dolgoztak keményem. De a föld kevés is volt, köves is volt. A szomszédok sokszor csúfolták apámat, hogy szálanként szedi a füvet a teheneknek. Ha a városba költöztünk volna és apám gyárba ment volna, sokkal jobb lett volna. De nem akart. Azt hajtogatta, hogy egészségesebb a farmon, de tudtam, hogy a földet mindennél jobban szereti. Én sem vágytam nagyon a városba,- egyszer voltam benn és szédültem a forgalomtól. így hát én is apám mellett tartottam, amikor anyám nógatta őt, hogy adja el a farmot és költözzünk be. Anyám azt mondta, hogy nekem lesz jobb. De én sirva kértem, hogy csak maradjunk, és hozzátettem, ‘Hadd lám, hogy birsz-e két férfival?’ És nem gondoltam arra, hogy a sirás nem volt éppen férfiúi erőm bizonyítéka. “Valahogyan megszoktam, hogy szegények vagyunk. Nem tűnt fel. Iskolában minden fiú egyfajta kék vászonnadrágot viselt, otthon meg volt egy kutyám és enyém volt az erdő. Mi kellett több egy kilenc éves fiúnak? “Igaz, a templomban feltűnt, hogy édesanyám másképp öltözött, mint a legtöbb asszony. De úgy találtam, hogy édesanyám a legszebb és a többi asszonyt nevetségesnek találtam puccos ruháikban és cicomás kalapjaikban. “Aztán egyszerre karácsony előtt voltunk. Mint minden gyerek, én is megírtam levelemet Santa Clausnak. Nagyon sokat Írtam bele. Volt az osztályban egy csuda gazdag fiú és egyszer voltam a házukban. Hát beleírtam a Santa Clausnak szóló levélbe az összes játékokat, amiket ott láttam, villanyvasuttól gőzmotorig mindent. Utolsó nap, karácsonyi szünet előtt, ez a gazdag fiú nagy előadást tartott Santa Clausról. Hogy hogyan is járja végig az utcákat. Azt mondta: ‘Tudjátok Santanak van egy segédje. Annál van a lista. A játékoké az egyik oszlopban és a gyerekeké a másikban. Mármost, amikor leereszkednek a kéményen egy házba, kirakják a játékokat és Santa segédje kihúzza a kirakott játékokat és a gyerekek nevét. Ja, elfelejtettem mondani, hogy a papák neve ott van a gyerekeké mellett, meg a házszám és az utca neve. Santa mindig megkérdi, hogy hová mennek legközelebb. Először mindig hozzánk jönnek — tudjátok, papa a legfontosabb ember a faluban. Azért kapok Sántától olyan sok játékot. És azután biztosan tudja Santa, hogy a papám mennyire szeret engem és mennyire örül, ha én örülök. Hát azért is hagy olyan sokmindent nálunk.’ “Hazamenet sokat gondolkoztam a gazdag fiú szavain. Biztosan igaza volt, a papája tényleg fontos ember volt és a fiú tényleg nagyon sok, gyönyörű játékot kapott. És visszaemlékeztem az én előző karácsonyomra. A fánk szép volt és a pulykától majd beteg lettem, annyit ettem. De a pulyka a farmról való volt, azt nem Santa hozta. Santa nem hozott sokat és az épitőkockás doboz egészen össze volt törve. Biztos a zsákja legalján volt, hozzánk biztosan utóljára jött. “Amint igy töprengtem, egyszerre megálltam. A gondolat is megrémített. Nem is akartam rágondolni, de nem tudtam ellenállni. A gazdag fiú azt mondta,
