Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 hogy az ő papája a legfontosabb ember a faluban, azért megy hozzájuk Santa Claus elsőnek. Hozzánk miért jön utolsónak? Mert az én apám nem fontos ember? A gazdag fiú azt mondta, hogy biztos azért ad neki Santa olyan sok játékot, mert tudja, hogy az ő papája mennyire szereti őt. Hát akkor engem nem szeretnek a szüleim, azért kapok olyan keveset és olyan összetört dobozban? “Higyjétek meg, nagy harc folyt kilencéves fejemben. Éreztem, és bizonygattam magamnak, hogy apám is, anyám is szeretnek. Nem is lehet, hogy ne szeressenek. De a gazdag fiú olyan meggyőzően beszélt. Mégis úgy kell lenni, ahogy mondta. “Otthon különösen viselkedhettem, mert anyám többször is megkérdezte, hogy mi bajom és nem fáj-e valamim. Én csak a fejem ráztam és hamar elmentem lefeküdni. De nem tudtam elaludni, csak mindig az járt az eszemben, amit a gazdag fiú mondott. Hogy az ő papája fontos, hogy az ő papája szereti őt és ezt Santa Claus is tekintetbe veszi. Láttam magam előtt, amint Santa és segédje állnak a mi szobánkban lenn, a tűzhely előtt, Santa segédje olvassa a nevemet és mondja, ‘Santa, ez az utolsó ház. Tudod, ez az a farmer. Nem valami fontos ember és nem is nagyon szereti a gyereket. Pedig helyes kisfiú.’ Mikor ezt igy elképzeltem, nagyon fájt a szivem. “Emlékszem, hogy álomba sirtam magam. Mikor felébredtem, még sötét volt, de éreztem, hogy hajnal felé járhat az idő. Torkom száraz volt az esti sirástól, szomjas voltam. Lecsúsztam az ágyamról, hogy kimenjek vízért. Az ajtónál hangokat hallottam. A kulcslyukra tapasztottam a fülemet: apám és anyám voltak, jöttek fel a lépcsőn. ‘Nem tudom, mit csináljunk’, hallottam apám hangját. ‘Hiába mondom neki, hogy Santa szegény. Látja a kirakatokat és más gyereknél látja a temérdek játékot, amiről azok is azt mondják, hogy Santa hozta.’ Roppant izgatott voltam, ugylátszik a gazdag fiúnak igaza volt. Ki szerettem volna rohanni és odakiáltani, hogy ‘ha igazán szeretnél, akkor Santa ide is hozna sokmindent!’ De nem mertem mozdulni, csak figyeltem. Anyám halkan felelt: ‘Ne töprengj annyit. Adj hálát az Istennek, hogy mind jól vagyunk. És hogy a fiunk olyan jó gyerek.’ Apám kicsit hangosabban válaszolt: ‘Hisz éppen ez az,- hogy olyan jó gyerek és mégsem tudunk neki több örömet szerezni. Miért nincs nekem most száz dollárom arra, hogy villanyvasutat és gőzmozdonyt vehetnék neki, mint más gyerek apja?’ Újra anyám hangját hallottam: ‘Nyugodj meg. Majd megérti. Ha nem idén, majd jövőre. Egyszer vége lesz a Santa-mesének. És hidd meg, nem a Santa-mese a fontos, hanem hogy mennyire szeretjük a gyereket.’ ‘Igen, de...’; apám válaszából nem hallottam többet, bementek a szobába. “Karácsony napján azért nagyon izgatott voltam, hiszen gyerek voltam. Rohantam a fához és idegesen téptem le az első dobozról a papirt. A dobozban egy villanyvasut volt. Csak két kocsival, de villanyvasut. Pontosan vissza tudok emlékezni, valami egészen különös volt: egy szempillantás és majd elállt a szívverésem az örömtől, de ugyanakkor belém ütött a két nap előtt éjszakai beszélgetés emléke. Megfordultam. Ayám szorította apám kezét és úgy néztek engem. Soha olyan gyönyörűen nem néztek rám. Éreztem, hogy nagyon szeretnek. Olyan nagyon, hogy jobban nem is lehet szeretni. “így tudtam meg Sántáról az igazat. És ez volt életemben a legszebb karácsony. BETHLEN NAPTÁR—BETHLEN ALMANAC 1959. 368 lap. Ára $1.50. Kalendáriumokról nem szokás könyvösmertetést irni, de a Bethlen Naptár már régen nem kalendárium. Annál sokkal több. Évkönyv és pedig ma már nemcsak az egyesült államokbeli, de az egész észak- és délamerikai, ausztráliai, uj zélandi s nyugateurópai magyar reformátusság évkönyve. 1958-as évfolyamában a vasfüggönyön inneni, tehát a szabad világ reformátusságáról közölt igen érdekes és alapos világszemlét, az 1959-es száma pedig a régi Magyarország területén levő református egyházak 1945 és 1958 közötti történetét adja. Moszkvai elnyomás alatt igazat irni, vagy szólni nem lehet. Az egyetlen orgánum, amely kendőzés nélkül ösmertetheti a valót, a Bethlen Naptár. A megcsonkított Magyarországról, Felvidékről, Kárpártaljárói, Erdélyről s Dél-Magyarországról és Horvátországról hozott Írások döbbenetes képét adják annak az elnyomásnak, amibe népünket s különösen hitünk cselédeit a nyugati hatalmak rövidlátása döntötte. Ugyanakkor felemelő, szemléltető képét nyerjük a hit, a magyar református hit megtartó erejének. A régi Magyarország határán kivül élő reformátusság újabb seregszemléje szines, és sok reménységre jogosít az az igyekezet, amivel uj életkörülmények közé került népünk jövőjét épiti. A sok száz képpel illusztrált Naptár a gyülekezetek életét is ösmerteti. Külön élményt jelent a szépirodalmi rész, ahol neves magyar Írók remekbe szabott írásait olvashatjuk. A Naptárban két újítást látunk. Tartalomjegyzéket közöl, ami eddig hiányzott, mellékletként pedig az amerikai magyar reformátusság egyházi térképét adja. Eddig senki sem csinálta meg, pedig itteni szervezett egyházi életünk is közel hetven éves múltra tekinthet vissza. Az 1959-es Naptár ezt a mulasztást pótolja. Az Ízléses kiállítású térkép a gyülekezeteket a mai felekezeti megosztódottságuk szerint tünteti fel, de ugyanakkor jelzi a megszűnt eklézsiákat, a kihunyt őrtüzeket is. A térképről hozzáértő ember sok mindent leolvashat. Nemcsak azt, hogy melyik gyülekezet anyaegyház, vagy mondjuk szórvány, melyiknek van saját temploma milyen felekezethez tartozik, möködő-é vagy muszlint, de ugyanakkor bevándorlásunk, letelepítsünk történetét és foglalkozásunkat is. Valamikor írunk róla. Mindenesetre értékes újítás és i<> volna, ha folytatása lenne. Például nem ártana megrajzolni az amerikai magyarság néprajei térképét. Hozzáértő emberünk van. A gondos kiállítású egyházi térképet dr. Betfia László lelkész készítette, aki földrajzból és az azzal rokon tudományágakból szerzett doktorástust s aki a debreceni egyetem földrajzi és térképészeti szakosztáyán volt tanársegéd. Külön köszönet és elismerés illeti meg itteni magyar reformátusságunkra nézve úttörő munkájáért. A Naptár legfontosabb közleményeit angolnyelvü összefoglalásban is hozza. A jövőt illetőleg célszerűbb lesz teljesen külön magyar és külön angolnyelvü naptárt adni. A nyomdaköltség nem lesz nagyobb, viszont az eladási ár kevesebb lehet. A ma már főkép, vagy kizárólag angolul beszélő hittestvéreinket külön angolnyelvü naptárral könnyebb lesz elérni s velők sorainkat erősíteni.
