Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1958-08-01 / 8-9. szám

4 MAGYAR EGYHÁZ I FINTA SÁNDOR Alig egy héttel azután, hogy a hollywoodi Magyar Református Egyház megalakulása alkalmával főgond­noki cimmel tüntette ki, örök földi álomra hunyta le szemét Finta Sándor. Turkevéről indult el, hogy be­járja az egész világot és magának hirnevet, a magyar­ságnak pedig megbecsülést szerezzen. Finta Sándor azok közé az istenáldotta művészek közé tartozott, akik a művészetnek több ágában alkot­nak egyformán kiválót. Szobrász volt, de festőművész is; költő volt, de prózában is művészien fejezte ki ma­gát. Nevét Magyarországon is, külföldön is számtalan művészi alkotás őrzi, melyek között csak időben az egyik legutolsó a Haraszthy Ágostont megörökitő mű. Temetésén a lelkipásztori szolgálatot a hollywoodi uj egyház szervezésére kiküldött Nt. Szőke István egy­házkerületi főjegyző és Nt. Nagy Lajos esperes, vala­mint Nt. Négyessy Bertalan végezték. Igehirdetésükből következő számunkban fogunk részleteket közölni. Finta Sándort özvegye, Kántor Kata gyászolja el­sősorban, aki nemcsak hűséges élettársa, de ihlető mun­katársa is volt; rajta kivül elhunyt fiának Budapesten élő özvegye és unokái. Az egyetemes magyarság pedig gyászában is hálával tekint Istenre, hogy Finta Sándor bizonysága lehetett a magyar fajta művészi alkotó­­képességének. Egyházfelvétel és püspöki látogatás Rochesterben. alkalom, hogy mi is, Istennek kicsiny amerikai ma­gyar református nyája tudjunk szolgálni az amerikai protestáns egyházak legnemesebb hagyománya, az egyre kiszélesedő misszió módján. Isten Igéjére vágyó magyar református testvéreink lelkigondozása Istentől kapott és egyházunk által most már világosan felismert pa­rancs. Ez a missziói felelősség tesz bennünket igazán az Ur Jézus Krisztus egyházává. Egyházkerületünk ifjúsági szervezetünkkel karöltve lelkész! pályára készülő ifjaink számára tanulmányi alapot létesített, melyről már külön értesítés kiment az egyházakhoz. Ezúton is az egyháztanácsok jóindulatú figyelmébe ajánlom. Az érdemes egyháztanácsot, annak pásztorát és a gyülekezet minden egyes tagját az Ur kegyelmébe aján­lom, atyafiságos szeretettel: Béky Zoltán püspök. ÚJABB 3,300 MENEKÜLT MAGYAR JÖHET BE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBA Örömmel közöljük lapunk olvasótáborával, hogy a Public Law 85-316 számon ismert tör­vénycikk Section 15 (A/3) paragrafusai alapján az Amerikai Egyesült Államok kormánya újabb 3,300 magyar menekült bebocsátását tette lehe­tővé Ausztriából és Olaszországból. A törvény rendelkezései szerint a kivándorolni szándékozók ügyeinek elbirálása és a vizűm kiadása nem a washingtoni bevándorlási hatóságok, hanem ki­zárólagosan az illető országok terület szerint il­letékes amerikai konzulátusainak a feladata. Egyházkerületünk megbízásából Csordás Gá­bor keleti esperes megbeszéléseket folytatott az amerikai protestáns menekültügyi szervekkel, közöttük a presbitériánus menekültügyi irodá­val, amely, mint a múltban is tette, most is kész­séggel vállalja a gyülekezeteinkből beérkező ké­rések elintézését. Ha valaki ki akarja hozatni 1956. október 23.-a után Ausztriába, vagy Olasz­országba menekült és most is ott élő rokonát vagy ismerősét, a következőket tegye: Írja meg az illető menekült nevét, születési adatait és pontos cimét a következő cimre: Miss Margaret W. Gillespie Presbyterian Resettlement Committee 156 Fifth Avenue, Room 520 New York 10, New York. Ugyanebben a levélben irja meg természe­tesen saját nevét és cimét is, valamint jelentse ki, hogy kiérkező rokonáról, ismerőséről gondos­kodni kész és képes. A levelet azonban előbb láttamozza az illetékes független egyház lelki­­pásztora. Ugyanakkor azonnal Írjanak odaát élő me­nekült rokonuknak, ismerősüknek, hogy ha még nem tették volna, haladéktalanul jelentkezzenek kivándorlásra a .World Council of Churches pro­testáns menekültügyi irodában. Ausztriában az iroda cime a következő: Aspergasse 23, Salzburg, Austria. Hasonló iroda van az Olaszországban élők részére Rómában és Triesztben. Egyidejű­leg jelenkezzenek a terület szerint illetékes ame­rikai konzulátuson is. Ennek a jelentkezésnek a lebonyolításában a protestáns iroda készséggel segít a hozzá fordulóknak. HÍREK “The Reformed and Presbyterian World”, a Re­formátus Világszövetség Genf ben megjelenő negyed­évi folyóirata ezévi júniusi számában részletesen be­számol az Amerikai Magyar Református Egyház du­­quesnei alkotmányozó gyűléséről, az alkotmánymó­­dositásokról és a püspökválasztásról, közölve Béky Zoltán püspök életrajzát is. * Friedrich Schumacher, a World Council of Churches ausztriai megbízottja, akit jólismernek az Ausztriában hosszabb-rövidebb időt eltöltött magyar református menekültek, a menekültek érdekében vég­zett sokéves eredményes szolgálataiért az osztrák ál­lam aranyérmét kapta.

Next

/
Thumbnails
Contents