Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 ISTEN IGÉJE MAGYARUL BELGIUMBAN Az idén Belgiumba látogató magyar református embert a világkiállitás mellett egy másik, örvendetes meglepetés éri: erőteljes és Ígéretes magyar református lelkigondozói munka. A második világháború előtt, több mint egy évtizeden keresztül, volt magyar református miszsziói munka Brüsszelben, amelyet elsősorban diakonissza testvérek végeztek. A háború vége után részben a párizsi, részben a hollandiai magyar református lelkipásztor tett erőfeszitétseket a belgiumi magyar hívek lelkigondozására — rendszeres munkát a távolság, de elsősorban saját gyülekezeti felelősségük miatt nem végezhettek. A belgiumi munka teljes embert kíván. Az 1956-os magyarországi események nyomán Nyugatra menekült hivekből Belgiumba is jutott szép számmal. Az igy jelentősen megszaporodott belgiumi magyar reformátusok közötti szolgálatra az Egyházak Világtanácsának menekültügyi osztálya egy újonnan kimenekült és Bázelben továbbtanuló fiatal lelkészt küldött ki: Pándy Andrást. Félesztendő alatt mozgalmas missziói gyülekezeti életet alakított ki — számos városban (mint például Brüsszel, Lüttich, Verviers, Charleroi, Antwerpen, Mechelen, Gent, Eisden, Waterschei, Jemappes, Zwartberg, Mons) a hónapnak előre meghatározott egy vagy két vasárnapján rendszeresen istentiszteletek vannak, másutt háziistentiszteleteket, ifjúsági találkozókat, bibliaórákat tartanak. Istentiszteletek előtt vagy után, a szükséghez képest hittanórát vagy konfirmációi előkészítő tanítást végez a lelkész. Képünk a verviers-i konfirmandus-csoportot mutatja, kik között láthatólag felnőttek és ifjak egyformán vannak. Mindeme szolgálatok anyagi terhének oroszlánrészét — leikési fizetés, lakás, brüsszeli központi irodahelyiség, útiköltségek — az Egyházak Világtanácsának “Interchurch Aid and Service For Refugees” osztálya fedezte, bár az istentiszteleti perselypénzek sem voltak a körülményekhez képest jelentéktelenek (kb. havi 2,000 belga frank, ami egyenlő $40.-nel). Idén nyár elején, alig hat hónappal Pándy András működésének megkezdése után, Rev. J. Harts, a Világtanács belgiumi megbízottja, arról értesítette a lelkészt, hogy a Világtanács, költségvetésének csökkentése következtében, a munka anyagi támogatását augusztus elseje után kénytelen megszüntetni. Erre a helyzetre a rendszeres lelkigondozói munka jelentőségét és lelki áldásait megtapasztalt belgiumi magyar reformátusok nagy elhatározással válaszoltak. Az istentiszteleti központokban gyűléseket tartottak, amelyeknek eredményeképpen küldöttség kereste fel Rév. Hartsot. A küldöttség tagjai — Dr. Bocskay István orvos, aki negyedszázados kongói munka után telepedett meg Belgiumban, Gálócsy Zsigmond professzor-főmérnök és Nádasdy Benő mérnök — miután kifejezték a belgiumi magyar reformátusoknak az Egyházak Világtanácsa iránt érzett háláját eddigi segítségükért, bizonyságot tettek arról az eltökéltségükről, hogy az eddigi lelkigondozói munkát fenntartani kívánják, mégpedig Pándy András lelkészi vezetése alatt. Egyidejűleg Dr. Bocskay István, Gálócsy Zsigmond és Nádasdy Benő egyháztanácsosok a Belgiumi Magyar Protestáns Egyház nevében (a szolgálat természetesen magába foglalja az evangélikusok gondozását is) körlevéllel fordultak a hívekhez, melyben ismertetik az Egyházak Világtanácsa támogatásának megszűntével előállott helyzetet. “Mostantól fogva, amint ennek utána is érdeklődtünk” — szól a körlevél — “előttünk áll egy Istentől adott nagyszerű lehetőség a szabadság hazájában, Belgiumban: szabad, független magyar protestáns egyházat építhetünk fel. Szabad államban szabad egyház lehetünk azzal a feltétellel, hogy egyházunk anyagi fenntartásáról nekünk kell gondoskodnunk. Egyházi életünk költségeinek a fedezésére havonta 12,000 frankra van szükségünk. ($240. a Szerkesztő.) Ezt az össeget önkéntes egyházfenntartói járulékok befizetésével tudjuk biztosítani . . . Eddig 44-en tettek felajánlást . . . Vannak, akik erejükön felül is vállalnak anyagi áldozatot . . . Vannak olyanok is, akik havonta 50 frankot tudnak fizetni . . . Valljuk azt, hogy az a rendjénvaló, ha az egyház önmagát tartja fenn . . . Hogy meg tudunk-e állni saját lábunkon, felmérhetetlen bizonyságtevés kérdése életképességünkről itt külföldön. Ma mi itt vizsgázunk Isten és a külföld előtt. Jaj nékünk, ha elbukunk! Magyarságunknak többféle színe van, amelyek együtt mutatják a magyarság értékét és gazdagságát. Mi itt magyarságunknak református és evangélikus színeit képviseljük. Mi Bocskay, Bethlen, a Rákócziak és Kossuth népe vagyunk . . . Magyar római kathólikus testvéreink 8 pap vezetésével élik itt Belgiumban egyházi életüket. Mi egyetlenegy lelkipásztorunkat, aki közöttünk önfeláldozó szolgálatot vállalt, ne tudnánk eltartani és egyházi költségeinket fedezni? Nemzetközi viszonylatban tudnak rólunk és figyelnek, vájjon életképesek vagyunk-e vagy pedig, ha kihúzzák a mankót hónunk alól, azonnal tehetetlenül terülünk el a földön? ... Ne feledjétek, hogy Istentől kaptatok mindent. Isten a mindenek Gazdája, a minden dolgok Ajándékozója és a mindenek Megszabaditója. Hiszen Ő az, aki idesegitett Téged, Ő az, aki itt többszörösen jobb anyagi jólétet adott Néked annál, mint amilyen otthon volt . . . Hitünk által merünk bizakodni, hogy megértitek a szent felelősségre és áldozathozatalra való felhívásunkat...” Ez a felhívás nem szorul bővebb magyarázatra. Ha sikerrel jár, akkor a belgiumi magyarok követni fogják azokat a több évtized előtti kivándorló testvéreiket, akik Amerikában szinte azzal kezdték meg uj életüket, hogy saját erejükből egyházat alapítottak, templomot építettek, gyülekezeti életet létesítettek. A második világháború
