Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1957-06-01 / 6-7. szám

MAGYAR EGYHÁZ

5

Nt. Borshy Kerekes Györgyöt az Egyházkerületi Közgyűlés a tiszteletbeli főesperesi és főtiszteletü címmel tüntette ki

Ft. Béky Zoltánt egyhangúlag választották vissza a gyülekezetek főesperesnek a következő három évre

"A húszévesek ..

Irta: KOMJÁTHY ALADÁR

Az emigrációs sajtótermékek közül kiemelkedően legjobb Látóhatár-ban Cs. Szabó László elemezte az intellektuális szabadságharcosokat, a “húszéveseket”. Cs. Szabó László tanulmánya megszívlelendő, sőt még a lelkigondozás szempontjából is sok tanulságot vonhatunk le belőle, hogy miként is közelíthető meg a fiatal szellemi ember, aki az elmúlt tizenkét év Magyarországán nevelkedett fel. Hogy az anyaszentegyháznak égető szüksége van szellemi emberekre, azt, pláne a mi amerikai magyar egyházi életünkben nem tagadhatjuk. A hiba azonban ott van, hogy nagyon kevés van belőlük sorainkban és azok is a perifériákon. Nem akarjuk azonban Cs. Szabó László nagyszerű Írását a pasztoráció keretei közé beszorítani és nem is ez most érdeklődésünknek a középpontja, hanem tanulmányának az a szerintünk helyes megállapítása, hogy “a magyarság sorsdöntő órákban úgy fordul az Íróihoz, olyan várakozással és bizalommal, mint más népek a papjaikhoz, az ország véneihez, törvényadóihoz.” Ezt a közelmúlt forradalma eseményeivel úgy illusztrálja, hogy az irók és közöttük ezek a fiatal “irószövetségi apródok” vezették és irányították a szabadságharcot és munkások, katonák, diáklányok “dunántúli plébánosok és felsőtiszai lelkészek” tőlük várták az irányítást. Ez mindenképpen igaznak tetszik és nem is kívánunk, mint másoldalról igyekeznek a magyar szabadságharcnak “szentlászlói” vagy egyéb egyházi alapokat adni. Egy-két Camp Kilmer-i látogatás meggyőzhet bárkit, hogy a szabadságharc szellemi eredete másutt keresendő, mint bármelyik egyház egyébként mártír magatartásában vagy vezetői szellemi és lelki irányításában. Ezt az igazságot le kell nyelnünk, még akkor is,

Szalay Ferenc lelépő egyházkerületi főgondnokot az Egyházkerületi Közgyűlés a főérdemü cim további használatára jogosította fel

hogyha hozzátesszük, hogy egyházunk egységesen felsorakozott a magyar szabadságharc mögé és Ravasz László nehány mondata a budapesti rádióban az egy-pár napos szabadság legszebb és legbölcsebb elemzése volt, akárcsak Németh László figyelmeztetése. Mindez azonban, még hitvalló prédikátor utódok kiváló és bátor magatartása sem változtat azon az igazságon, hogy a szabadságharc szellemi döntéseit nem sokban befolyásolta egyik egyház hitvallása vagy magatartása sem. Helyes Cs. Szabó Lászlónak az a meglátása, hogy valóban az Írókhoz fordultak irányításért a lelkészek is. Ez szimbolikusan azt jelenti, amit Ravasz László is elismert, hogy az egyház a maga tanításával nem az események előtt haladt, hagyta magát a kelleténél is jobban felkötözni, csak mikor már mások, lényegében tőle már sok szempontból eltávolodott és elidegenedett húszévesek kivívták a szabadságot, akkor eszmélt magára.

Hangsúlyozni kívánjuk, hogy nem egyes személyeket akarunk bírálni, vagy Ítélkezni elevenek és holtak felett, de kétségtelen, hogy a magyar református egyház történetében szokatlan ez az események után haladás és az, hogy hova-tovább a magyar kálvinizmus, mint szellemi tényező és faktor egyre kevesebb befolyással bir.

Jellemző az, hogy a magyar szabadságharccal kapcsolatban az egyházak többé-kevésbbé jól belekapcsolódtak a szeretet-szolgálat munkájába. Istentiszteleteinken imádkoztunk a szabadságért, igehirdetéseinkben foglalkoztunk vele, de sehol semmi jelét nem láttuk annak, hogy református oldalról legalább is megpróbált volna valaki