Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-06-01 / 6-7. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ “AZ ARATNI VALÓ SOK . . Máté 9:37-38. “Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” * Julius hónap első napjaiban minden magyar embernek önkéntelenül is eszébe jut, hogy odahaza, a régi és boldog Magyarországon ilyenkor kezdődött valamikor az aratás. Jól emlékszem rá, milyen imádságos tekintettel nézett föl az égre a gazda és szolgája, mikor az aratás első napján megpendült a kezükben a kasza. Az aratók ajkán vig ének zendült, hogy versenyt daloljanak a pusztai világ legkedvesebb madárkájával, a pacsirtával. Falukban és városokban is Isten áldásáról szólt ezekben a napokban a szent lecke, jeléül annak, hogy a magyar nép meghallotta és meg is értette az aratás áldásán keresztül az Urnák hozzá intézett beszédét. Sajnos azonban, hogy ma már nagyon elszakadt az ember, még a magyar ember is, a földtől, amit pedig azért adott ajándékba Isten az embernek, hogy ha arcának verejtékével is, de építsen rajta falukat és városokat, szántson és vessen azon, hogy azután boldogan arathasson is. Manapság azonban nagyon különböző módon gondolkodnak az emberek a földről, Istennek erről a drága ajándékáról. Vannak, akik még szeretik, szülőföldjüket hazájuknak nevezik, az életüket és vérüket is feláldozzák érte. De vannak, akik egyenesen gyűlölik, mert verejtékes munkával kell dolgozni rajta a mindennapi kenyérért. Az ilyenek csak a temetők sötét kapuit látják benne s azt a figyelmeztetést, hogy egyszer mindnyájoknak el kell menni innen a minden élőknek utján, mert “nincs itt nekünk maradandó városunk.” Boldogok azok, akik ezekkel a sötéten látókkal szemben úgy érzik, hogy Isten munkatársává xiálasztotta az embert, mikor munkamezőt, feladatot, megbízást adott neki. Ezek azok, akik meghallották és meg is értik Isten szavát. Isten mindnyájunknak szól, mert mindnyájunk számára van mondanivalója. Éjjel is, nappal is, a bölcsőnél és a koporsó mellett is, a családi hajlékban, a templomban és a természet szép világában is. A föld által különösképpen azt mondja el nékünk az Ur, hogy rendeltetésünk szerint, ha véres verejtékkel is, de imádkozó munkát kell végeznünk azért, hogy a mindennapi kenyeret örömmel és megelégedéssel tekinthessük a magunkénak, mindenekfelett az Ő ajándékának. Mert “az Űré a föld és annak teljessége.” A kenyérkérdés egyébként az emberiség egyik legynagyobb problémája. A kenyérért dolgozik a földmives, ezért fut a kereskedő, ezért fárad az iparos, a gyári munkás, ezért áll őrt hazája védelmében a katona is. A kenyérért, mely végeredményben a földből van. Ezért olyan drága kincs számunkra a föld. Hanem azért jól tudom én is, hogy föld még nem minden. Lelkész vagyok, az Isten szolgája, aki meggyőződéssel vallom és hirdetem, hogy nekünk az odafennvalók után kell törekednünk. De tudok egy ezer éves Magyarországról is, tudok a Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak és Kossuthok nagy küzdelméről is, melyet ők az országért, a földért és népéért vívtak. Tudok az otthon maradt becsületes magyar földmives családoknak a földhöz való görcsös ragaszkodásáról is a kommunisták minden erőszakosságával és zsarnokságával szemben is. Sőt, amióta kint vagyok, tudok amerikai magyarok hazavágyakozásáról is, arról, hogy legalább a haló poruk nyugodalma a honi földben lehessen. Erre ugyan azt mondják egyesek, hogy a föld mindenütt föld. mint ahogy az Isten is mindenütt Isten. Ez igaz; hanem azért mi, akik ott születtünk a Kárpátok bércei közt az alföldi szép nagy rónaságon, ott, hol hősök vére, milliók verejtékes munkája és önfeláldozása teszik a földet szent földdé, magyarok hazájává, ott, ahol a virágnak nemcsak színe, de illata is van, — mi nem tehetünk róla, hogy még az Istent is ott tudjuk a legjobban csodálni és a legszebben imádni, mikor szülőföldünkre, az elveszett otthonra, egy öreg templomra, egy behorpadt sirdombra gondolunk. Mindez pedig azt mutatja, hogy akik ezekre igy gondolnak, azok hallják is, értik is Isten üzenetét a földön keresztül és tudják is iránta való kötelezettségüket. Mi az Isten országa mezejének munkásai vagyunk. Itt Amerikában általában kicsinyek az egyházak, de annál nagyobbak a feladatok. Szent és magasztos a célunk, hiszen az Isten ügyében fáradozunk. Meg kell állapítanunk és ezt meg is kell mondanunk, hogy “az aratni való sok, de a munkás kevés.” Kérjük az ég és a föld hatalmas Istenét, küldjön munkásokat, minél többet. Mert nemcsak magvetőre van szükség, hanem plántálókra és öntözőkre is. Szükség van olyan hivő és áldozatkész keresztyén telkekre, akik készek a vetésre és aratásra egyformán, itt a földi egyházban, abban a reményben, hogy a hü munkás kedves lesz majd Isten előtt abban a másik, láthatatlan igazi világban is. Erre gondoljunk most, az aratás napjainak idején. Borbás Antal. June-July, 1957 - Vol. 36. No. 6-7 Published monthly except June-July and August- September when bi-monthly, by the Magyar Egyház Publishing Company Editorial Office: 175 Pershing Ave., Carteret, N. J. Tel. Kimball 1-5051 Editor-in-Chief—Főszerkesztő: ZOLTÁN BEKY, Archdean Editor—Szerkesztő: DR. ANDREW HARSÁNYI Contributors—Munkatársak: The Ministers of the F. M. R. Church in America. Publication Manager: ALADAR KOMJÁTHY 134 Norman Ave., Roebling, N. J. Tel.: HYacinth 9-0717 Reentered as second class matter, October 10, 1952, at the Post Office at Perth Amboy, New Jersey, under the act of March 3rd, 1879. Subscription—Előfizetés: évi $2.—yearly. ÍRÁS ÉS ÉLET . . .
