Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-12-01 / 12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 c4rany fiánoó “a legnagyobb magyar költő” — ahogy őt Petőfi Sándor nevezte — hetvenöt évvel ezelőtt fejezte be földi pályafutását. Egykorú írások tanúsága szerint Budapesten eladdig még nem látott hatalmas méretű temetésen búcsúzott tőle a magyar nemzet. Holdvilágnál, fáklyák lobogó tüzének fényében hullottak a rögök koporsójára, mintha csak a vége-hossza nélküli búcsúztató beszédekkel földi létét akarták volna meghosszabbítani a gyászoló magyarok. Arany Jánost valóban egy nemzet siratta és haláláról megemlékezett az egész kultur-világ. Jó tudnunk, hogy csak múlandó teste tért vissza a drága magyar anyaföld ölébe, lelke és szelleme halhatatlan müveiben él és munkálkodik, őrizője a magyar nyelvnek, képviselője a magyar kulturfölénynek és igy megtartója magának a magyarságnak! A szülői otthont jelentő zsupfedeles ház ott, a történelmi múltról regélő Nagyszalontán, minden szegénysége mellett is nemesi hagyományokat őrzött, ahol egy életre szóló gazdag lelki ajándékokat kapott a kis Jancsi gyerek. Édesatyja, a deákos műveltségű Arany György hamuba rajzolt betűkkel oktatja fiát az irásolvasás mesterségére olyan eredménnyel, hogy a kis Arany János már jóval iskolás-kora előtt szorgalmasan olvassa a nagy családi bibliát és az énekes könyvet. Károlyi Gáspár zamatos magyar nyelve és Szenczi Molnár Albert énekei adják a kibontakozó lélek első komoly utravalóit. Ez a környezet és ez a szellem — az atya öntudatos magyarsága, az édes anya szeretetet sugárzó egyénisége — maradandó nyomokat hagyott Arany János egész élete munkásságában. Ez Íratja meg vele a “Családi kör” örökértékü sorait, amelyben az igazi magyar otthonnak állít emléket, úgy, hogy abból az idegen is megértse a magyarság igazi lelkét; ezt adja át örökségül övéinek is a “Fiamnak” cimü költeményében Írván: “És, ha felnővén tapasztalod, Hogy apáid földje nem honod S a bölcsőd s koporsód közti ür Századoknak szolgált mesgyéül: Lelj vigasztalást a szent igében: “Bujdosunk e földi téreken.” Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem.” Bizony komoly utravaló ez a ma magyarjának is! Arany János minden írásában a hivő ember nyugalma és biztonság-tudata nyilatkozik meg. Arany a kálvinista “önuralom-erkölcs” és a predesztináció jegyében szemléli és önti formába a megnyugvással teljes magyar végzetet. “Buda halálá”-ban írja: “Isten, alant földjén, ő lehetett volna; De nagy ily kisértés, földi halandóra — Szólt; és megnyugodott, könnyét letörülvén, Hogy örök-állandó amaz erős törvény.” Arany János költészetének témáit a népből mentette és népének szánta. Népi költő volt a szó legnemesebb értelmében, aki a magyar lélek rejtett kincseit hozta a felszínre a magyarság szolgálatában. Magyarsága egy hatalmas műveltségű, csiszolt agyú embernek és széles skálájú költőnek az öntudatos magyarsága volt. Őt, ki Shakespeare-t épen olyan művészettel fordította, mint Aristophanes vigjátékait, nem a korlátolt lehetőségek tették népi költővé, hanem eltökéltsége, mellyel népét emelni és helyét a Nap alatt biztosítani kívánta. Maga Írja: “A népköltő feladata nem az, hogy elvegyüljön a durva nép között s legyen egyszerűvé vélek, hanem az, hogy tanulja meg a legfensőbb költői szépségeket is a népnek élvezhető alakban adni elő.” Arany János valóban híven követte ezt a vezérlő fonalat és juttatott is lelki kincsesházából minden idők minden magyarjának. Egy rövid cikk kereteben szinte teljesíthetetlen feladat Arany János költészetéről, élete müveiről írni. Röviden azt állapíthatjuk meg róla, hogy a költészet minden ágában maradandót alkotott. Istenáldotta tehetség. Kezdetben még maga sem tudta, hogy mit kezdjen ezzel a kirobbanó tehetségével. Legtalálóbban épen maga Írja le életének ezeket a belső bizonytalanságait a “Bolond Istók”-ban. Ez adja kezébe az ecsetet, ez a zeneszerszámot és ez viszi a vándorszínészek közé. De közben állandóan dolgozik, tanul, ismerkedik a világirodalom remekeivel, ezek nagyrészét eredetiben olvassa s mire férfiúvá idősödik, már egy hatalmas felkészültség birtokában kezdi meg költői munkásságát. Első müvei kétségtelenül lírai költemények voltak. Pajtásai már kis elemista korában is kutatgatták zsebeit újabb és újabb versek után. Ezek csak amolyan felköszöntők voltak, de nem egy közülök még ma is közszájon forog Nagyszalontán a hires Csonkatorony tövében, amit Petőfivel, Tompával együtt ő is megénekelt. Nem volt kimondottan lírai lélek, de a lirai költeményeiben is azt adta, amire népének mindig a legnagyobb szüksége volt. Szerelmi lírája első sorban feleségének, Ercsey Júliának szólt, a Szabadságharc előtti idők magyarjának többek között “A rab gólyá”-ban és “A szegény jobbágy”-ban adott szellemi utravalót, hogy a Szabadságharc idején — nemzetőrként is becsülettel teljesítvén minden magyar ember kötelességét — hazafias lírájával épen úgy buzdítson a “szent háborúra”, mint Petőfi Sándor. A Szabadságharc leveretése után szinte elégikus hangú költeményeiben nemzete sorsát siratja. Megrázó a “Koldus-ének” cimü költeményének hangja: “Sokat táboroztam, meg is nyüttem, látszik: Versecztől Szolnokig, Isaszegtől Váczig. Ott maradt a jobb kéz, mankót hordoz a bal, Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal: Óh, e rongyokat már hogy is nem hagytam ott! — Adjatok, adjatok a mit Isten adott!” Élete alkonyán is -- époszai, balladái után — ismét a lirában alkotta legmaradandóbb müveit. “Őszikék” cimü kötetének minden darabja olyan érték, amihez foghatók legfeljebb Gőthe öregkori lirai költeményei voltak, öregedő fejjel Arany János lantját már első sorban a magyar föld szeretete szólaltatja meg. “Vásár” cimü versében írja keble érzetéről: “Holtig sajog itt benn — s tüzesebben vér, Láttodra te búzás alföldi szekér.” Arany azonban első sorban epikus lélek. Époszai a szatirikus korrajztól — “Elveszett alkotmány” — a népi époszon keresztül az igazi hőskölteményig a világirodalomban is párjukat ritkítják. Sokan a “Toldi”-ban látják költői géniuszának kiteljesedését, mások a “Csaba-trilógia” első részeként megjelent “Buda halálá”-ban vélik felfedezni alkotó zsenijét, megint mások balladáit értékelik leginkább, mert ebben a műfajban világviszonylatban is az élen van. Arany “Toldi”-jával futott be és szinte egyenesen a magyar irodalom csúcsára repült fel, midőn a Kis-
