Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-10-01 / 10. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ÖRÖK REFORÁCIÓ A keresztyénség megindulásától eltekintve a reformációt tarthatjuk a történelem legnagyobb megmozdulásának. Itt végződik a középkor és itt kezdődik az újkor. A reformáció adott indító erőt a modern civilizációnak és az újkor sok vívmányának. Amint a keresztyénség gyors terjedését elősegítették Isten rendeléséből a római birodalom közös nyelve, jó utai, a bálványok tiszteletének hanyatlása és még sok más hasonló ok, a reformációt is éppen igy előkészítették a megelőző események: a pápaság romlottsága, a zárdái és kolostori élet hanyatlása, a nyomda feltalálása, uj világrészek felfedezése, a személyi szabadság utáni olthatatlan vágy, de mindezeken túl a középkori sötétség után az evangéliumi világosság keresése. Rámutathatunk arra, hogy van ami a protestáns egyházakat a római katholikussal összeköti: a közös hit Istenben, az Ur Jézus Krisztusban és a Szent Lélekben, a Szentirásban, és az apostoli hitvallás elfogadásában. Mégis van, ami a két egyházat elválasztja: az egyik a hagyományokat épp olyan fontosnak tartja mint a Szentirást, a másik ezt elveti; az egyikben a szentekhez imádkoznak, szobrokat tisztelnek, mig a másikban ezt kárhozatosnak tartják; az egyikben a szentek csontjait, ruhadarabjait és más ereklyéit oltárra téve különleges tiszteletben részesítik, mig a másikban csak Istent, és az Ö szent Fiát imádják, lélekben és igazságban; az egyikben a halottak üdvéért misét szolgáltatnak, purgatóriumban hisznek, a bűnök bocsánatára “bűnbocsátó cédulákat” árusi'anak, amiket a Szentirás alapján, minden igaz keresztyén ember elitéi. Említsük a szerzetesek, apácák és papok külön fogadalmát a családfalan életre és szegénységre, vagy a babonás szokásokat és ceremóniákat, amikben még a legtöbb józan eszű római katholikus ember sem hisz, — hogyan fogadhatná el ezeket az evangélium alapján álló keresztyén? I. Szemben a pápa, papok és a bűnbocsátó cédulák hatalmával a reformáció az igaz hitet hangsúlyozta. Senki sem szabadulhat meg az Istennel szemben elkövetett bűnök súlya alól, papi “feloldás” által, hanem csakis a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett hit által. A hit központi szerepét minden reformátor hangoztatta. Az első keresztyének is ezzel az igaz hittel néztek szembe üldözőikkel és adták életüket is hitükért. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Higyj az Ur Jézus Krisztusban és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe, — mondja az írás. II. Az egyetemes papság gondolatával kapcsolatban a reformáció követői hangoztatták, hogy a papi hierarchiának véget kell vetni. Nem lehet egész lépcső-sor rendet felállítani a papságban, kezdve az ajtónállóktól, fel a kispapokon át, kannonokon, püspökökön, érsekeken, bíborosokon keresztül egészen a pápáig, akik Isten és ember között mintegy egészen különleges osztályként szerepeljenek, mert a Biblia tanítása szerint minden embert Isten egyenlőnek teremtett, aki felelősséggel tartozik maga és családja sorsa felől. Ezért hangoztatta a reformáció az egyetemes papság gondolatát, s azt, hogy csak egy közbenjáró van Isten és ember között: az Ur Jézus Krisztus. III. A reformációban került vissza a Szentirás is újra arra a központi helyre, ami a Bibliát eleitől kezdve megillette, de amitől a középkor folya mán megfosztotta az egyház. A római katholikusok gyakran próbálják a protestánsokat azzal csúfolni, hogy az élő pápa helyett a betűt, a Szentirást tartják pápának, s annak olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak. Az evangélium szerint a Biblia Isten kijelentett Igéje és akarata, s ezért életünk és egyházunk jövője is azon múlik, hogy mennyire ismerjük, olvasgatjuk és tartjuk meg az Ur akaratát. Nem az oltár van középponti helyen tehát a protestáns egyházakban, hanem a szószék, ahonnan a Szentirást hirdetik és a híveknek magyarázzák. Ezért fordította le Luther Márton és a többi reformátorok mind a nép nyelvére a Bibliát, hogy azt mindenki olvashassa. A reformáció újra felfedezte a Szentirást és azt középponti helyre tette. IV. Gondoljunk azután Krisztus személyiségének előtérbe állítására is, különösképpen a már akkor elharapódzói kezdett Mária kultusszal szemben. Igen határozottan hirdették a reformáció hívei, hogy Krisztus a mi hitünk fejedelme, Ő a mi Megváltónk és Üdvözítőnk, s nekünk ahogy nincs szükségünk szentek közbenjárására, éppen úgy nincs Mária kultuszra sem. Krisztus az, aki egyszeri halálával és feltámadásával a váltság örök munkáját Isten előtt elvégezte, s mindazok, akik az Ő követői, hit által az Ő feltámadásának is részesei. A reformáció futótűzként terjedt el Németországban, Svájcban, Hollandiában, Franciaországban, Angliában, Skóciában, Magyarországon, majd a kivándorlás révén az uj világban, Amerikában is. Igaz, hogy a protestáns egyházak sok felekezetre oszlottak, de az egység nem volt már meg a reformáció elindulásakor sem, mert a keleti és nyugati részre, orthodox és római katholikus ágra szakadt egyház mintegy két ellentétes világ állott egymással szemben már a reformásió előtt. Az egyház és egyéni életünk megreformálására állandóan szükség ven, s hisszük, hogy Isten lelke szüntelen munkálkodva elhozza majd azt az időt, amikor a felekezeti korlátok ledőlnek, és beteljesül az Ige, s lesz “egy nyáj és egy pásztor.” (János 10:16.) Ábrahám Dezső. Published monthly except June-July and August- September when bi-monthly, by the Magyar Egyház Publishing Company Editor-in-Chief—Főszerkesztő: ZOLTÁN BEKY, Archdean Editor—Szerkesztő: DR. ANDREW HARSÁNYI Editorial Office: 175 Pershing Ave., Carteret, N. J. Tel. Kimball 1-5051 Business Manager: ALADAR KOMJÁTHY 134 Norman Ave., Roebling, N. J. Tel.: HYacinth 9-0717 Circulation Manager: KÁLMÁN ADORJÁN 25 Winant PI., Charleston, S.l. 9, N.Y. Telephone TOttenville 8-2594 Reentered as second class matter, October 10, 1952, at the Post Office at Perth Amboy, New Jersey, under the act of March 3rd, 1879. Subscription—Előfizetés: _____________évi $2.—yearly._____________ TARTALOM: Ábrahám Dezső: ÖRÖK REFORMÁCIÓ. — Kiss Sándor: OKTÓBER 23. — Béky Zoltán: A MISSZIÓ SZÜKSÉGESSÉGE EGYHÁZUNKBAN. - MAGYAR MENEKÜLTEK ÜGYE. - Kovács István: AZ ISTEN EVANGÉLIUMA. - Trócsányi Zoltán: MAGYAR ROKOKÓ PRÉDIKÁCIÓ. — GYÜLEKEZETI ÉLET. CONTENTS: Andrew Harsányi: ANNIVERSARY. THE STUDENTS' SIXTEEN POINTS. THE UNITED NATIONS REPORT.- A. H.: REFORMATION. — Charles A. Darocy: WHAT DO AMERICAN PROTESTANTS BELIEVE? - Albert W. Kovács: THE CHURCH INVISIBLE - VISIBLE - PERSONAL. — Stephen Kovács: THE GOSPEL OF GOD. — BETHLEN YOUTH FORUM. — Emery Karmazsin: THEE IMPORTANT DECISIONS.