Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)

1956-01-01 / 1. szám

MAGYAR EGYHÁZ 5 Szerencsés, boldog uj évet! Irta: NAGY PÁL JÁNOS lelkipásztor. Itt Amerikában Hálaadás Napjától az újév megér­kezéséig léptem-nyomon halljuk a megszokott baráti köszöntést: “Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kivánok”. Én is örömmel hallgatom szivélyes köszöntésüket, amint boldog újévet kivannak egymásnak. Ilyenkor szeretném megkérdezni szerencsét és boldog­ságot kivánó magyar testvéremtől, hogy milyen bol­dogságra gondol? . . . Mert, ha a világ szerint, vagy saját szenvedélyeink szerint való boldogságot kívánja, akkor akaratlanul is boldogtalanságot kíván. — Tudom, hogy csaknem minden ember egyféle boldogságra gon­dol, amikor “Boldog Újévet” kivan: a testi jólétre, az érzékiek kielégítésére, kényelemre, sok pénzre, hatalom­ra, élvezetre. Általában a boldogság alatt a világ örö­meit értik az emberek. S ha ez nincs meg, úgy vélik, nincs értelme e földi életnek. Pedig az igazi boldogság nem ez. Azért boldogtalan és bizonytalan az emberiség élete, mert csak a világ szerinti boldogságot kereste és keresi. Az igazi boldogságot addig nem találhatja meg, amig azt csak az érzéki és testi életben keresi. Minden teremtmény akkor boldog, ha a maga igazi rendeltetését ott tölti be, ahova Isten őt helyezte. A hal csak a vízben boldog; a madár, ha a levegőben repül­het; a hangya, ha munkálkodhat . . . Csak az ember keresi a boldogságát abban, ami nem igazi hivatása, ami nem felel meg a maga benső lényegének. Az emberiség egy része, sajnos a magyarok közül is némelyek, sok tekintetben hasznavehetetlenekké vál­tak a társadalom, a nemzet és Isten országának szá­mára. Az önző, világias élet romboló érzései mindig mást kivánnak, mást akarnak és nem azt, amire Isten teremtett és elhivott. Épen ezért az eltévesztett élet­irányt, mely a boldogsághoz vezet sokan nem tudják megtalálni. Az igazi, általános boldogság az lenne 1956-ban, ha az emberiség megismerné Isten akaratát és az Ur Jézus Krisztus tanítása szerint cselekedne, mert arra terem­tetett minden ember, hogy Isten rendelését betöltse. Magyar Testvérem! vizsgáld meg saját szivedet s próbáld megtalálni életedben Teremtőd útmutatását, mert attól a pillanattól kezdve, amikor valaki mélyen belenéz saját életébe és megtalálja Isten által kitűzött célját, egyszerre másnak lát ezen a földön mindent: kedvesebbek az emberek, szebbek az évszakok, édesebb az álom . . . S ha az Ur Jéussal kapcsolja össze lelkét, egyszerre megérti, hogy eddig ellenkező irányba rohant, mint kellett volna s ezért volt tele az élete elégedet­lenséggel, bajjal, nyomorúsággal, reménytelenséggel, bol­dogtalansággal. Mihelyt Isten felé indul el az ember, boldogan veszi észre, hogy most éli igazán a maga éle­tét. Isten tökéletes parancsolatainak fényénél meglátja, hogy eddig élete csak egy rossz álom volt, amiből vég­telen nagy boldogság felébredni. Isten akaratát teljesítve megérzi az ember, hogy valakit, vagy valamit reá bízott a Teremtő s neki az a legnagyobb öröme, hogy ezt a reábizott feladatot elvé­gezhesse. Nem gondolhatok el nagyobb boldogságot az uj esz­tendőben, mint azt, amikor úgy nézhetünk vissza az elmúlt évre, hogy nem kell szemrehányást tenni önma­gunknak. Nem kell szégyenkeznünk elkövetett hibák és mulasztások miatt, melyeket felebarátainkkal, nem­zetünkkel, Istennel szemben követtünk el. Nincs nagyobb boldogság, mint amikor jócselekede­teink felett halljuk embertársaink helybenhagyó meg­jegyzését. Ezért az elismerő, dicsérő szóért nem sajnál­juk kényelmünket, szeretetünket, jóindulatunkat se dol­lárjainkat, büszkeségünket, mosolyunkat, baráti kéz­­szoritásunkat, semmit, ami a világ szerint életet jelent . . . nem sajnáljuk családunk, nemzetünk, Istenünk ügyéért feláldozni. Magyar Testvérem! Isten talán csak azért terem­tett, hogy egy jó szó légy, egy simogató kéz, vagy sze­líd tekintet, avagy egy segítő kéz; talán tilalom fának rendelt az Ur azok elé, akik a bűn útjára indulnak? Akárhova állított a Teremtő, tudnod és érezned kell, hogy nem az emberek, hanem Isten megbízását telje­síted. Boldog leszel, ha már tudod, hogy Neki dolkozol, érte élsz, Aki mindeneket termtett és fenntart. Boldog leszel, ha segited, hogy az isteni világrend általad is szebb, tökéletesebb legyen. Ezt az igazi boldogságot kívánom minden ember­nek, az 1956. és minden esztendőre. Egy Nyugateurópában megjelenő, egyházinak vagy éppen reformátusnak egyáltalában nem nevezhető újság novemberi számában olvastuk a következő “bajtársi hir”-t: “Két magyar menekült református lelkész kap­hat elhelyezkedést az USA-ban magyar településen. A pályázók írják meg címüket Ágh L. P.O. Box 724, Newark 1. N.J. USA címre, minden további adatot az illetékes lelkészi hatóság fog bekérni.” Az illető urnák nevét hiába kerestük minden refor­mátus vagy más protestáns felekezet évkönyvében. Rossznyelvek szerint nem is tagja egyetlenegy magyar református egyháznak sem, sőt azt mondják nem is protestáns. De ő pályázatot hirdet Nyugatnémetország­ban. Neki kell írjanak a menekült lelkészek. Sok mondanivalónk lehetne, de csak ennyit. Csiz­madia maradjon meg a kaptafánál és ne avatkozzon be senki olyan egyházi belügyekbe amihez semmi joga és hatásköre nincs. A mi református egyházunk felfogása szerint nem lehet csak úgy lelkészeket “elhelyezni”, fe­lülről lefelé, mintahogy azt a “pályázati hirdetmény” elhelyezője gondolja. Tanulják meg végre egyesek, hogy a mi egyházunk nem egy piros-fehér-zöld csomagba csomagolt “bajtársi asztaltársaság”, ahol csak úgy lehet osztani a szerepeket. Mit “ágaskodnak” egyesek, milyen jogon hirdetnek itt a maguk nagyon is nem református szellemiségű újságukban pályázatot. Ilyen segítségből mi nem kérünk! És jobb lenne, ha megtanulnák végre azok, akik mindenáron szerepelni akarnak az amerikai magyar közéletben, hogy itt, igy nem lehet. És ne cso­dálkozzanak, ha egyedül maradnak.-----------o----------­Hűséges az Ur, aki adósunkká tette magát; nem ugyan úgy, mintha tőlünk valamit kapott volna, hanem úgy, hogy nekünk mindeneket Ígért. (Ágoston) • * • A jó lovag nem panaszkodik sebei miatt, ha kirá­lyát az ő védelmében elesni látja: Jézus fájdalmát sérti a magunk kicsinyes panaszkodása. (Mester Eckhardt)

Next

/
Thumbnails
Contents