Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 J4uóvét.. . Husvét volt az első keresztyén ünnep. Az Újszövetségből kitűnik, hogy először naponként ünnepelték az őskeresztyének: naponként megtörték a kenyeret és örvendeztek a feltámadott Krisztusban. Minden egyes napjuk egy-egy boldog húsvéti ünnep volt. Később, de még mindig az ujtestámentumi időkben hetenkénti ünneppé lett a husvét. Ekkor alakult át a szombat vasárnappá, az Ur napjává, Krisztus feltámadásának a hatása alatt. Bizonyítékaink vannak arra, hogy már a második évszázad elején kialakult a vasárnap, mint az őskeresztyén egyház hetenkénti ünnepe. Ugyancsak valamikor a második évszázad folyamán évenkénti ünneppé alakult át a husvét. Csak az időpont körül volt valamelyes vitatkozás kelet és nyugat egyházai között. Előbbiek a páska dátumához, utóbbiak pedig a tavaszi napéjegyenlőség időpontjához kötötték a húsvéti ünnepet. A 325-ben megtartott niceai zsinat a nyugati egyház javára döntötte el a vitás kérdést és azóta eszerint ünnepük a nyugati keresztyének husvét ünnepét. A genfi reformáció Fárrel és társai munkája nyomán először minden ünnepet eltörölt, köztük husvétot is. Kálvin azonban hamarosan visszaállította a főbb keresztyén ünnepeket. Kálvin szerint szükség van az ünnepekre azért, mert az ünnepek “üdvösségünk titkainak emlékezetét újítják fel bennünk.” Magyarországi református népünk kezdettől fogva megünnepelte husvét ünnepét. Ezt bizonyítják többek között az 1545. évi endrődi és a csaknem tiz évvel későbbi óvári zsinatok végzései. Az 1562-ben kelt debreceni, vagy egervölgyi hitvallás részletesen beszámol husvét megünnepléséről. Samarjai János 1636- ban kiadott Ágendájából azt is megtudjuk, hogy őseink háromnapos húsvéti ünnepet ünnepeltek. Főleg a puritán mozgalmak hatása alatt hazánkban is volt olyan törekvés, amely el akarta törölni az ünnepeket, az egyház hivatalos álláspontja azonban kezdettől fogva más volt: Magyarországon mindig volt húsvéti ünnep. Miért? Őseink tisztában voltak azzal, hogy husvét valóban központi jelentőségű ünnep. Jól értették Pál apostol szavait: “Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.” Megértették, hogy a keresztyén igehirdetésnek jogot, erőt, hitelt és alkalmat éppen a húsvéti evangélium ad és Jézus feltámadásának a hite teszi valóban keresztyénné az embert. Itt tehát az alapvető keresztyén igazsággal állottak szemben eleink és bátran bizonyságot tettek róla. A húsvéti hit szerintük nem valami mellékes, nélkülözhető dolog volt, hanem egész keresztyénségük alapja. Tudták, hogy husvét nélkül nincs keresztyénség. A reformáció idejétől el egészen a múlt század elejéig a Krisztus feltámadásáról szóló bizonyságtételek egész sora maradt reánk. A nagy küzdelmek idején megvigasztalta eleinket az a boldog hit, hogy “él a Jézus, a mi fejünk.” Életük se volt drága nékik, amikor a Krisztus diadaláért harcoltak, mert tudták, hogy Krisztus feltámadása az ő feltámadásuknak is biztos záloga. A múlt század elején azonban a mindent ésszel megmagyarázni akaró és ész számára érthetővé tenni kivánó racionálizmus, valamint a modern természettudományok által irányított liberálizmus eljutott a magyarországi református szószékekig is. Az igehirdetés elszakadt a Szentirástól. A Biblia csupán illusztráló eszközzé lett az igehirdetők kezében. Kiveszett a lelkekből a református öntudat. Szinte kivétel nélkül elveszett a prédikátorok ajkáról a jézus feltámadásának a hirdetése. E sorok írója az elmúlt év folyamán áttanulmányozott közel száz prédikációs kötetet a múlt század magyar református irodalmából és látta, hogy ebben az időben husvét ünnepén szinte mindenről prédikáltak, csak a Krisztus feltámadásáról nem. A természet megéledésétől el egészen az eszmék halhatatlanságáig minden témát kifejtettek a húsvéti gyülekezetek előtt és alig volt néhány prédikátor, aki a feltámadásról mert beszélni. Fia itt-ott előfordult ez a “téma”, legjobb esetben elszellemesitették a Krisztus feltámadását: nem kell szószerint érteni, mondották, csak látomásról volt szó. Csak lélekben él tovább a Krisztus, a testi feltámadás lehetetlenség. Dobos János 1886-ban megjelent egyházi beszédeiben például azt írja, hogy a test feltámadásáról szóló keresztyén tan “kínos félbabonás zsidó tanítás, amivel Jézus csak azért nem szállt szembe, mert nem akarta a nemzet bölcseletét megváltoztatni.” A magyar református igehirdetés az első világháborút követő időkben indult el a megújulás utján és tisztulni kezdett ennek nyomán a magyar református ember húsvéti hite is. A husvét igazsága, Jézus feltámadásának a hite, elfoglalta az azt megillető helyet a magyar református ember gondolkozásában. Boldogan hirdetjük: Feltámadott az Ur bizonnyal. Természetesen a feltámadás test szerint való feltámadást jelent. A feltámadott Jézus anyagi valóság. Éppen az Ő testi feltámadása jelenti a halál valóságos legyőzését. Kálvin szerint Jézus feltámadása az a tükör, amelyben a magunk feltámadásának a képét szemlélhetjük. Krisztus feltámadása tehát nem önmagában befejezett egész, hanem csak kezdete a feltámadási folyamatnak. Utalás arra, hogy Vele és Benne elkezdődött a halál legyőzése, amely folytatódik majd azokban, akik Őbenne aludtak el. Hirdetjük tehát boldog bizonyossággal, hogy Általa mi is feltámadunk a halálból. Énekeljük szívből: “Diadalod diadalunk, Feltámadunk, feltámadunk.” Hogy miként történik ez a mi feltámadásunk, arra nem felelhetünk. A mi feltámadásunk esetében éppen úgy, mint a Krisztus feltámadásával kapcsolatban isteni csodával állunk szemben, amit erőszakos magyarázgatással észszerűvé tenni nem lehet. Pál apostol se tudta, nem is kereste, hogy miként történik a feltámadás. Úgy értette, hogy ez mindenestől fogva az Isten dolga: “Az Isten pedig testet ád annak, amint akarja...” A “hogyan” nem reánk, hanem az Istenre tartozik. Aki a semmiből világot és a föld porából embert tudott teremteni, az megteheti, hogy a mi elporladó tetemeinkből dicsőséges, uj testet támaszt. A kérdés csak az, hogy rábizod-e magad erre a hitre, testvér? Ha nem elég erős még a hited, jöjjön közel hozzád ezen a husvéton az Ur és szereljen fel téged erőtadó Leikével. Ha igen: áldjon meg téged az Isten. Csordás Gábor.
