Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 c4 ózózat dallamot kap... í. Az 1820-as években a sajókápolnai parókián Egressy tiszteletes ur volt a pródikátor s kis gyermekeinek volt egy dajkája: Gábor Zsuzsinak hívták. Ez a Zsuzsi nemcsak a legszebb zsellérleány volt az egész Pittypalatty völgyön, hanem énekelni is olyan csudálatosán szépen és szivhezszólóan tudott, hogy a zenében és éneklésben jól képzett Egressy tiszteletes ur is ámulva hallgatta a bölcsőt ringató s mindig dudolgató szép parasztleánykát. Mert Gábor Zsuzsi reggeltől estig mindig dalolgatott. Szebbnél szebb és régibbnél régibb zselléri dalok százait tudta a kis parasztleány. Gyakran vele dalolgatta a tőle tanult dalokat Egressy tiszteletes ur egyik fiacskája, a nyolc esztendős Béni is. Mikor ketten dalolni kezdtek, akkor a parókia előtt ballagó jobbágyok elbüvölten álltak meg s hallgatták, mint énekel gyönyörűségesen a zsellérleányka és tanítványa, a kis papfiu. 2. A sajókápolnai parókián egyszer csak elhallgatott az ének. Gábor Zsuzsi, a szép zsellérleány feleségül ment a falu leghimlőhelyesebb öreg legényéhez. A papgyerekek is szétszóródtak: némelyik a sírba került közülök, Gábor országos hirü nagy színész lett, Béni pedig, a Gábor Zsuzsi egykori tanítványa, dalszerző lett, akinek dallamait országszerte énekelték és szerették, mert minden dallamában volt valami édes iz, népi és magyar iz, amit onnan hozott, a régi falucskából. kollégiumot alapítottak. Miután Magyarország és Erdély viszonyát igen jó emlékezettel és hűséggel vázolta, magamhoz térve a meglepetéstől megkérdeztem, hogy honnan tudja mindezeket? Neve semmiképen se hozható kapcsolatba semmiféle magyar származással. Büszkén mondta el, hogy anyja holland, apja pedig svéd volt, akik már itt születtek ugyan Amerikában, de őseik hitét megőrizték. Szülei a holland református egyház tagjai voltak Michigan államban, ahol ő született és nevelkedett. Elbeszélése szerint a vasárnapi iskolában igen nagy gondot fordítottak a kálvinista hit és egyháztörténet ismertetésére, hangsúlyozva, hogy Európa másik nagy Kálvin hitét követő állama éppen Erdély volt. Megtudtam még tőle, hogy ő maga is vasárnapi iskolai tanító a helybeli holland eredetű egyházban és gyakran megemlékezik ott a magyar református egyházzal való kapcsolatokról. Ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban ismét fölmerült bennem egy nyári református magyar iskolának a gondolata, ahol táborozás és nyaralás közben a gyermekeket a magyar egyháztörténeten kívül magyar történelemre és földrajzra lehetne oktatni magyar nyelven. Ha az egyházmegye, vagy az egyházkerület magáévá tenné ezt a gondolatot, készséggel fölajánlom teljes három heti szabadságomat és egy gyermek költségeinek a fedezését.” Gálócsy A. Árpád Rochester, N. Y. 3. 1844 tavaszán napok óta viaskodott már Egressy Béni a Vörösmarty ur nagyszerű költeményének, a Szózatnak megzenésítésével. Országszerte ismerték már akkor a gyönyörű költeményt, hiszen még 1836-ban megírta a nagy poéta, csak most, évek múlva jutottak arra a gondolatra, hogy jó volna dalszárnyat adni a Szózatnak s ezért pályázatot írtak ki a megzenésítésére. Ebben fáradozott napok óta Egressy Béni is, de egyre csüggedtebben érezte, hogy nem képes megalkotni a dallamot. Pedig már száz dallamváltozat hevert a kottalapjain, dübörgő, jajgató, zsoltározó dallamok a “sors kezé”-ről, a véres zászlaju szabadságról, a “jobb kor”-ról s a “nagyszerű halál”-ról. De a fenséges dallamokból hiányzott valami, ami átforrósitaná s egyben magyar lélek magyar dalává tenné a gyönyörű költeményt. De hiába kínlódott vele, érte s miatta már napok óta. Csüggedten lesöpörte a kottalapokat s könyökre dőlt, hogy pihentesse fáradt fejét . . . És akkor . . . Akkor a térben oly messzi táj, a Pittypalatty völgye képzett meg előtte, a sajókápolnai kis parókia, s annak a tornácáról Gábor Zsuzsi énekét hallotta a fáradt művész, összeráncolt homlokkal figyelt a messzeségbe, hogy megértse, meghallja, mit énekel Zsuzsi, s akkor megértette. Gábor Zsuzsi együgyű zselléri dal utolsó sorait dúdolta felejthetetlen hangján: “Ha megvágod kis kezedet: Ki süt nekem lágy kenyeret?!” Annyi melegség, annyi féltő szeretet zengett abban a dallamban, hogy Egressynek kigyult tőle a szeme és szinte önkívületben nyúlt a kottalap után. És dolgozni kezdett, miközben téren és időn át feléje dudolgatta Gábor Zsuzsi a féltő szeretet együgyű dalát .. . 4. 1844 májusában a méltatlankodástól és felháborodástól szinte elalélt mükritikusok azt írták Egressy Béninek a Szózathoz készített dallamáról, hogy merénylet a fenséges költemény egész szelleme ellen, hiszen nem átallja a dallamba beleszőni egy végképp oda nem illő parasztnóta foszlányait, azt, hogy: “Ki süt nekem lágy kenyeret?!” A mükritikusok megborzadtak ettől, de a Szózat dallambemutatóján a színházi közönség — mikor fülével és szivével felitta a Szózat dallamát — ujjongani kezdett, s mint egykorú írások írják, vörösre tapsolták a tenyerüket, mikor a Szózat dallamának utolsó sorában felismerték a régi szép paraszti nótafoszlányt. S Egressy Béni, miközben meghajolt a tapsoló, ujjongó közönség előtt, a messzi távolba mosolyodott, ahol Gábor Zsuzsi tanította őt egykor zselléri nótákra, s a féltő szeretet dalára, amely elfelejthetetlenül ott fog élni ezután immár a Szózat dallamában is . . . Szabó Lajos
