Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-08-01 / 8-9. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ hamar haragos és fordítva. Az ilyen haragos természetű és indulatoskcdó presbiter sokszor nem is tudja, hogy mit cselekszik. Haragos ember többször nem ura a saját akaratának. Hányszor az ilyen megbánja azt, amit hirtelen felhevült indulatában felebarátja vagy önmaga és legfőképpen az Isten ellen elkövet. A harag rendszerint ott kezdődik, hogy valaki a saját személyét illetőleg megsértődik és szivében felforr a gonosz érzés. A presbiternek azonban emlékeznie kell, hogy minden ember gyarló és a mi Megváltónk mondotta az Úri Imában, hogy nekünk is meg kell bocsátani a mi ellenünk vétkezőknek, mint mi is azt várjuk, hogy Isten megbocsásson minekünk. (Mt. 6: 9-17) Isten méltán lehetne haragos ellenünk, akik gondolatban, szóban és cselekedetben sokszor átalhágtuk az Ő parancsait, de a mi haragunknak, kis dolgokon való indulatoskodásainknak helye nincsen. Sokan a haragos természetű emberek úgy szólnak, “sajnos én már ilyen hirtelen természetű ember vagyok”. “Sajnálom mondják mások én nem tehetek róla”. Ó de igen, csakis te segíthetsz magadon, csakis te uralkodhatsz a saját indulataid felett, öldököld meg makrancos, és haragos természetedet. A presbiter pedig haragos természetű ember ne legyen. Nem részeges Még tovább menve azt olvashatjuk, hogy a jó presbiter nem részeges”. Palesztinában, Görögországban és Olaszföldön éppen olyan nagy kisértés volt a részegítő ital, mint Magyarországon, vagy talán itt Amerika földjén. Mondjatok nekem egy talpalatnyi helyet a világon, ahol az alkohol még nem okozott volna sok bajt és nyomorúságot az ember fiának! Hányán pusztultak már el a részegség karmai között. Családok és egyházak mentek tönkre ahol nem figyeltek a vezetők az Ige szavára. “Részegesek és paráznák nem örökölhetik az Isten országát”. (I. Cor. 6:10) Amerikában az egyházi élet megindulásakor hány és hány egyházi vezető és gyülekezet életét tette tönkre ez a bűn. Sokszor régen presbiterek dicsekedtek, hogy egyik másik egyháznak milyen jó ivó papja volt. Az az igazság természetesen, hogy ott a presbiterek is egyet értettek az Ur jámbor szolgájával. Pedig, se pap se presbiter részeges nem lehet. Mert aki részeges az rendszerint más hivalkodó bűnökbe is könnyen bele esik: káromkodó, keményszivü, durva és hitetlen lesz hamarosan. Hogyan tudná egy részeges presbiter tisztét betölteni, mikor az ital hatására feledékeny lesz, súlyos mulasztásokat követ el, betegséget, csapást hoz házára és az Ur nyájára. Nem verekedő Tovább megy az irás és azt találjuk, hogy a jó presbiter “nem verekedő”. Iszákosság és verekedés öszszetartoznak és egyik követi a másikat. Ma már talán kissé megütköznek a fiatalok a biblia ilyen szókimondó őszinteségét látják, vagy olvassák. Presbiter — verekedő? Verekedni ma már a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Nem igy volt ám ez régen. Talán még élnek azok közül a presbiterek közül valók, akik emlékeznek a harci zajtól, verekedéstől hangos és rendőri karhatalommal lecsillapított egyházi gyűlésekre. Amikor Pál apostol is járta a világot, a meleg éghajlati alatt élő ingerlékenységre hajlamos déli népek bizony hamar hajba és bajba kaptak s valószínű még az egyházban is verekedéshez láttak. Bizony kevés egyház van, ahol őszinte dicskedéssel elmondhatnák, hogy ott nem volt soha se semmiféle veszekedés, civakodás és más ehhez hasonló. A mi amerikai egyházaink történetének a lapjai, ha beszélni tudnának sok ilyen verekedő presbiterről tennék bizonyságot, de hála az Urnák, hogy ma már ilyenről szó sem lehet még a legelhagyatottabb gyülekezetnél sem. Sokszor talán nem mennek el a presbiter testvérek a vásári vagy piaci veszekedés végső határáig, de szemben álló felekként harcolnak egy egyházon belül két vagy több pártra oszolva, s könyörtelenül nem dolgoznak, ha a másik párt kerül vezetésre. Természetesen az ilyen presbiterek gonoszkodásának mindig csak az egyház issza meg a levét. Az a presbiter, aki nem tudja teljes szivvel, teljes lélekkel, és teljes erővel szolgálni Krisztusát és anyaszentegyházát, az nem is méltó hivatására. A presbiter tehát nem lehet verekedő vagy veszekedő ember. Nem rut nyerészkedő Azt is világosan elénk adja az írás, hogy a jó presbiter ne legyen “rut nyerészkedő”. A pénz fontosságát nem tagadja a biblia, s ha valaki utánna néz a mi Megváltónk is sokszor szólt róla tanításokban és példázatokban. Pontos, hogy minden igaz keresztyén, és különösen presbiter megismerje a pénz igazi értékét. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a presbiter rut nyerészkedő lehet. Nem mondja meg a Szentirás, hogy melyik miféle fajta nyerészkedés az amit kerülnünk kell, csak általában szól arról, hogy aki egyházi életben vezető akar lenni, az nem lehet rut nyerészkedő. Sokszor olvashatjuk a bibliából hogy csak tisztes munkával szabad mindenkinek fenntartani önmagát és egyházát. Sajnos sokszor nemcsak a róm. kát. egyházakat, de még tiszta hitü és megreformált gyülekezeteket is megkisért a szerencsejátékok ördöge. Szomorúan hall az ember történeteket arról, hogy itt vagy amott egy-egy lelkipásztor vagy presbiter lépett rá a rut nyerészkedés útjára. A jó presbiter nem lehet kártyázó, lóversenyező vagy más rut szerencsejátékot űző ember. Az egyház Krisztus teste és annak építői és vezetői a presbiterek nem szabad, hogy rut nyerészkedőek legyenek. Másutt olvashatjuk ugyancsak ezzel kapcsolatban azt is, hogy a presbiter ne legyen “pénzsóvárgó”. Hány presbiter és pénztárnok sorsa ment tönkre a pénzsóvárgás miatt. Ezzel szemben a presbiter sáfár kell legyen. Olyan valaki, aki Istentől vette a megbízatását és tudja hogy mindenről a mi Atyánknak pontosan számot kell adjon. Ne legyen uj ember Végezetül azt is találjuk még, hogy a jó presbiter “ne legyen uj ember.” Mit jelent ez? Azt, hogy abban az időben is, sokan álltak be a keresztyének közé egészen liirtelenül. Gyakran előfordult, hogy egy uj ember, aki csak nemrég tért meg pogány útjáról, visszaesett régi bálványimádásába. Nos éppen ettől a veszélytől akarja a nagy apostol óvni a presbitereket, amikor azt mondja, hogy azok ne legyenek uj emberek. Ha valaki nem rég állott az Ur katonái közé, ha valaki nem régen jött át másik felekezetből a mi hitünk táborába, ha valaki úgy érzi, hogy még ő uj, akkor az illető dolgozzon szorgalmassal látogassa az Ur házát rendszeresen, és mutasson jó példát arra nézve, hogy őbelőle jó presbiter lehet, és csak azután válasszák meg az ilyet presbiterré. Nagy kisértése van annak, ha valaki hirtelen kerül a presbiteri tiszt méltóságára, azt véli talán egy ember, hogy neki érdemei vannak, másik pedig büszkélkedhet hivatala súlyával, ami ugyancsak méltatlan. Jobb azért ha az uj ember nem bízza el magát. Presbiter pedig ne legyen uj ember. (Folytatjuk)
