Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 EGYHÁZAINK MAI FELADATA A KÁLVINIZMUS ÉS MAGYARSÁGUNK SZOLGÁLATÁBAN Irta: BORSHY-KEREKES GYÖRGY (Folytatás; EGYENSÚLYOZÓ ERŐ. 1. ) Nem fáradhatunk bele annak hangoztatásába, minden fórumon, amit csak elérhetünk, hogy a Duna medencében, ahogyan a múltban is mi voltunk az egyensúlyozó erő, úgy ennek a területnek jövendőbeli nyugalma és boldogulássá is a magyar nemzet erejenek és szabad kifejlődésének függvénye. A világ békéjével szemben elkövetendő bűn lenne az, ha ettől az erőtől a ma még szabad nyugati világ magát megfosztaná. A magyar nép a két világháborúnak nem bűnöse, hanem áldozata. Ezen nem változtat az sem, hogy az utóbbi évtizedet olyan szomorúan jellemző eszmei zűrzavarban akadtak olyan magyarok is, akik “idegen isteneket imádtak,” idegen áramlatok “uszályhordozói” lettek. ők is, a nemzet is megszenvedett már érte tiz év alatt. Meddig kell még viselni az ostobán hevenyészett “kollektiv felelősség” átkát?! UT-TÉVESZTÉS. 2. ) Befelé pedig egy kis önvizsgálatot kell tartanunk. Az utóbbi évtizedek alatt, az első trianoni béke után, erősen foglalkoztatta a magyar gondolkodókat az a probléma, hogy a magyarság hol tévesztette el az utat?! Honnan eredt a nemzetre szakadt tragédia? Micsoda fátum az, mely megalázta, megcsonkította, lekoldusitotta? “Fátumról az államférfiak akkor beszélnek, ha valamit elhibáztak” — mondotta egy már előbb is idézett államférfi. Magyar vonalon mi is túl gyakran emlegetjük a fátumot, vagy mint mi sajátosan nevezzük, az elkerülhetetlen “turáni átkot.” Én ebben nem hiszek. Hiszek azonban igenis abban, hogy nemzetünk, illetve annak uralkodó rétege valamit nagyon elhibázott a múltban. Hol tévesztettük el az utat? Sokan az eltévedést a magyarság felekezeti megosztottságában, vagyis abban látják, hogy a nemzet nem egységesen a római egyház hive. Tévednek. Az egységes rómaiság nem ország vagy nemzetmentő erő. Ezt a lengyel példa mutatja legfeltűnőbben. Ha már az ut eltévesztését felekezeti alapon keressük, akkor az sokkal inkább az ellenkező oldalról igazolható. Szerintem az utat az ellenreformációnál tévesztettük el. Ha a különben kivételesen tehetséges Pázmány Péter s az általa Habsburg nyomással is elbóditottak erőszakosan nem re-katolizálják az akkor már többségben protestáns magyarságot s bárminő szenvedés árán is, de megtartják a nemzetet a világ legkeletibb, erős protestáns bástyájának: egész bizonyos, hogy mai sorsunk elkerülhető lett volna. Mert például — mint egy ifjú közírónk megállapítja, “hogy Magyarország olyan sokáig maradt fél vagy álcázott feudalizmusban (amely ellenségei számára kitűnő propaganda anyagot adott!): az az ellenreformáció sikerének volt köszönhető.” íme a Pázmány és társai féle ut-tévesztés itt is megbosszulta magát! De úgy látszik még ebből mindig nem tanultunk eleget, mert menekült politikusaink többségben római hitü része még mindig tévesztgeti az utat. Szent Istváni Magyarországot, Regnum Marianumot (Szűz Mária királyságát) emlegetik folyton egy olyan helyzetben, amikor napnál világosabb, hogy a magyarság jobb sorsa, függetlensége és szabadsága csak a nyugati protestáns hatalmaktól remélhető. Tanulhatnának pedig a szintén róm. kath. többségű csehektől, akik elég okosak ahhoz, hogy a protestáns Amerikában például sohasem Nepomuki Szent Jánosukra, hanem az előreformátor Húsz Jánosra hivatkoznak, mint számukra dicsőséget és barátokat szerző hit-hősre. Nekünk is célszerűbb lenne tehát gályarabjainkra, a Rákóczikra, Bocskay Istvánra, Bethlen Gáborra koncentrálnunk propagandánkat, mintsem az Árpádházi szentekre vagy a legfeljebb jogászok számára érdekes u.n. “szent korona taná”-ra. Érdemes felemeliteni, hogy a princetoni református világgyülésen megjelent cseh Hromatka professor, amikor ott meglátott bennünket, állítólag igy kiáltott fel: “Hát ilyen sok magyar református pap van Amerikában? Ha nekem ennyi cseh papom volna itt, felforgatnám velük Amerikát és mindent elérnék velük, amit akarok!” — Az olasz közmondás szerint: (Si non e verő, ben’ trovato.) “Ha nem is igaz, de találó." — Sokan vagyunk hál’ Istennek, de úgy látszik még nem ébredtünk fel eléggé erőnk tudatára. Fel kell azonban ocsúdnunk merengéseinkből, mert az irredenta nóták dalolgatásából s pusztán templomi kegyeskedéseinkből sohasem lesz uj, szabad Magyarország s szabad és boldog magyar nép. Lelkészeknek és világiaknak, kit milyen helyre rendelt az Ur, predestinációs tudattal kell küzdőtérre állniok ezen a vonalon is. “A kálvinizmus (ugyanis) társadalomszervező erő” s a mi meggyőződésünk szerint ez alkalmas arra, hogy a ma igába görnyesztett magyar népet a megszabaduláshoz segítse s az országot Regnum Christianummá (Krisztus királyságává) tehesse. (Folytatjuk) SZABÓ ZOLTÁN . . . A bethlehemi egyház közgyűlés egyhangú lelkesedéssel választotta meg Nt. Szabó Zoltánt lelkipásztorául. Szabó Zoltán szeptember elején költözött át Charleston Staten Islandról uj munkahelyére. A munkásságáról és vas szorgalmáról jól ismert fiatal lelkész bethlehemi működése elé nagy reménységgel tekint, nemcsak az egyháza, hanem egész közösségünk népe. Adja Isten, hogy pásztor és nyáj megtalálják egymásban a kellő közremunkálkodási készséget.
