Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-07-01 / 7. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 BETHLEN GÁBOR II. Minden nagy egyéniség vizsgálatánál önként vetődik fel előttünk az első kérdés: Honnan vette az ő nagyságát, milyen tényezők segítették kifejlésre és teljességre jutni benne az adott erők csiráját? Volt-é rá hatással életének külső körülményei; alakították, íormálták-é ezek jellemét, vagy pedig ezektől függetlenül is nagy volt? Ezek a kérdések Bethlen Gábor vall á s o s személyiségének vizsgálatánál is önkéntelenül és természetszerűleg felvetődnek. A kérdés itt először igy hangzik : Lehet-é Bethlen Gábor életében vallásos fejlődésről beszélni? Feleletünk erre az, hogy bár a hit Isten ajándéka és Bethlen Gábor vallásos egyénisége teljes egészében Isten munkájának az eredménye, mégis beszélhetünk az ő vallásos fejlődéséről, beszélhetünk azokról a külső körülményekről, amelyek hitét, lelki életét láthatatlanul is formálták és alakították. Vallásos fejlődésnél állapítsuk meg először is, hogy Istentől kapta a hitét. Ha a külső körülményeket vizsgáljuk, ezek még jobban megerősítik bennünk ennek a tételnek az igazságát. Éppen ezért, mert mások is talán százak éltek abban az időben hasonló életkörülmények között, éppen azért, mert másokra az egyes tényezők talán fokozottabb mértékben hatottak és mégsem alakítottak ki olyan vallásos személyiséget, mint a Bethlen Gáboré, éppen azért Isten munkájának az eredménye volt egyénisége. Szinte csodálatos életében Isten kezének a munkája és vezetése, amely minden körülmények között diadalra segíti benne a hivő és az elhívott embert. Egy pár ilyen vonás, amelyik kezdettől fogva lelkében volt, mint beoltott csira, az erős hit és bizodalom, az alázat Istennel szemben, a bátorság, a szolgálatnak és munkának a kedve, a magasabb rendű felé való törekvés, az elhivatottság érzete, a vezérségre való alkalmasság és a próféta látása. Ezek mutatják életén keresztül Isten kezének a munkáját. Mik lehettek azok a külső tényezők, amelyek segítették kialakulni az Ő vallásos személyiségét? Itt három tényezőt próbálunk megvizsgálni Életének külső körülményeit, az embereknek, és végül magának a kornak alakitó hatását. IFJÚ KORA . . . Legnagyobb hatással voltak rá gyermek és ifjú korának tapasztalatai, hiszen ezekről később is borzadállyal emlékszik meg. Szüleitől nem sok irányítást kaphatott, hiszen mire 10 éves lett, elvesztette édes apját, 13 éves korában teljesen árvaságra jutott. Ettől kezdve az árvaság kenyerét kellett ennie s amellett érezni azt is, hogy szegény és vagyontalan. Látnia kellett azt is, hogy nagybátyja, akinél gyermek korát tölti, engedi azt, hogy szüleitől örökölt vagyonából kifosszák. Egy szegény árva gyermek tehát, aki érzi Irta: BÉKY ZOLTÁN azt, hogy az emberek is, a körülmények is ellene fordultak. Látja azt, hogy nem bizhat senkiben, még a hozzá legközelebb álló rokonaiban sem. Milyen lenet az ilyen léleknek sorsáról és jövőjéről való nézete? Vagy megadja magát sorsának és beletörődik a változhatatlanba, választja a lemondást, vagy fatalista lesz, vagy pedig, ha elég erős, felülemelkedik ezeken és kialakul benne az ellenállás érzetén felül az a tudat, hogy neki éppen ezek között a körülmények között kell megállama, felvennie a harcot és küzdeni a körülmények ellen, amig diadalt nem arat. Bethlen Gáborban ez az utóbbi érzet kerekedett felül. Életének külső, mostoha körülményei között nem a sorsüldözést látta, hanem a megpróbáltatást, ami felett győzni kell a lélek erejének és hatalmának. Az elhivatottságot érezte meg tehát először. Ez az elhivatottság először csak abban állott, hogy ilyen szegényen, árván és névtelenül, egyszerű nemesi sorsból vállalkozzék arra, hogy elveszett birtokát visszaszerezze. ELHIVATOTTSÁGA . . . De ez az elhivatottság hozza életébe a bátorságot, a nagy tervekért való lelkesülést. Hogy ehhez a feladathoz ereje is volt, hogy nem állott meg a félúton, hogy ezt a feladatát mindig teljességre is tudta juttatni, mutatja, hogy Istenben való erős hite adott táplálékot és erőt minden törekvésének. Ennek az elhivatottságnak a fejlődését látjuk akkor is, amikor már nemcsak családi birtokáért, de nemzete jólétéért száll síkra és megkísérli a lehetetlent is. Mindennek a bátorságnak a csirája itt az árvaságban bontakozik ki lelkében, minél inkább szélesedett feladata, minél nagyobb volt a cél, amelyért küzdött, annál inkább szüksége volt megfogni Isten kezét, amelyikben egyedül bizhatott, annál inkább szüksége volt lelkének oda fordulni Isten igéjéhez, a Bibliához, hogy abból naponkint erőt és világosságot nyerjen. TÖRÖK FOGSÁGBAN . . . Ez az elhivatottság-érzet és hit növekedik benne a török fogságban, ez ad neki reménységet arra, hogy a törökországi emigránsok körében vezető szerephez jutva, hazáját szolgálja, amikor valósággal ő tartja a lelket a menekültekben, ő táplálja bennük a reménységet hazájuk jobb sorsa iránt. Ez állítja Báthory Gábor fejedelem oldala mellé, mert reméli, hogy ott erős befolyással részt vehet hazájának a szolgálatában. Bátorsága és vallásos meggyőződése már annyira fejlett, hogy kivonja magát a fejedelem kicsapongó dáridóiból, reméli Erdélynek a jobb korát, van ereje szembeszállni a fejedelemmel is, amikor látja, hogy annak az uralkodása végveszélybe sodorja az országot. Ez a bátorság és elhivatottság-érzet kifejleszti benne a prófétai vonást is. A legridegebb és legmostohább körülmények között is megnyílt szemekkel látja a jövőt, amely felé törekedni kell, mig maga körül csak tökéletlen jelent lát, amelyből szabadulni kell neki és nemzetének is. így bontakozik ki lassankint az árva gyermek hitéből az az erős tántoríthatatlan hit, amely akkor is nagyot akar, amikor más már meg volna elégedve az elért eredménnyel. Gyermekkorában felébred benne a nagy dolgok, lelki dolgok felé való törekvés és a tökéletesség vágya, hiszen neki gondtalan ifjúsága soha sem volt. Tökéletesség utáni törekvéséről maga mondja: “No én akkor igen ifjú legény voltam, de mégis a tökéletességről tudtam
