Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1955-03-01 / 3. szám

6 MAGYAR EGYHÁZ Ha Ninive megtért, még Moszkva is megtérhet, meg Peking, meg mi. Ha pedig Isten úgy végezte volna, hogy bűneink miatt az emberi élet megszűnjék a földön, azok­nak, akik az Ur Jézust szeretik, mindenek egyformán javokra lesznek. Az Ur Krisztus a halál felett is ur! * * * MAGYAR POLITIKA. Európai vonatkozásban értjük. A magyarországiak hivatalosan csak moszkvai érdekkö­rökben tudják elképzelni. (Szegények.) Minden jó, min­den helyes, ami a kremlinből jön s a magyar élet kitel­jesedésére csak azóta van remény, mióta a “hős szov­jet csapatok” elhozták a “felszabadulást”. Nyugat az ellenség s különösen Amerika. Ez a mai hivatalos Ma­gyarország tökéletesen meg van elégedve a helyzetével. A környező országokkal békességben él, (legújabban a délszlávokkal is), területi követelése nincs, az utódál­lamokbeli magyarságot leirta. Ez az elnyomás-szülte s igy igen kevesek által vallott “hivatalos felfogás.” Ezzel szemben az igazi, a tömegek által egyelőre né­mán vallott felfogás pokolba kívánja a kommunizmust Moszkvával és magyarországi pribékjeivel együtt; szom­szédaival békességben akar ugyan élni, de a feldarabolás­ba addig, amig azt becsületes népszavazás el nem dönti, soha bele nem nyugszik; elszakított véreit számon tart­ja s olyan állami életet kíván, amelyikben nyoma sem lesz a kommunista erőszaknak, de a régi világ vagyoni, társadalmi, felekezeti és politikai igazságtalanságainak sem. Külföldön szintén vannak, akik a magyar politikai életet igy képzelik el, különösen a régen kivándoroltak zöme és az emigránsok közül azok, akiknek gondolkozá­sában a nemzet a proletár negyedet és a falut is magá­ban foglalja. De a józan, keresztyénien magyar politikai felforgás mel­lett pathetikusan a komikus és egyenesen veszélyes fel­fogással is találkozunk. Határozottan szánalmasan ko­mikus a Habsburg pártiak ágálása.. Ez a táborka fő­kép azokból áll, akik (vagy családjuk) a Habsburgok kegyéből voltak valakik, tehát szolgalelküek, vagy pedig mert nem vett tudomást róluk az élet, egy esetleges Habsburg restaurációtól várnák, hogy valakik legyenek. Egyetemes meggondolás ennél a csoportnál senkit sem vezet, mert hiszen négyszáz év keserves históriája bizo­nyítja, hogy a Habsburgok a magyarság számára átkot jelentettek. Ez a tábor alapjában véve veszélytelen, mert merőben gyökértelen. Tagjai nagy részben lélekben még nem bírtak magyarrá lenni. A veszélyes magyar politikát az emigránsok ama ré­sze űzi, amelyik még nem jött rá, hogy úgy a klébelsbergi neo-bárók, mint a nyilaskeresztes kornak örökre vége van. A magyar élet pilléreit sem a hajbókolós, boka­­csattogtatós, felfelé alázatos, lefelé gyalázatos középkor­ma jmolás homokjára nem lehet építeni, sem pedig a faji és felekezeti gyűlölködés mocsarára. Mind a kettőt megpróbálták, mind a kettő átkosnak bizonyult. Az Ur Istentől nagy leckét kaptunk. Nem ártana, ha ezután önzetlenül próbálnánk járni a magyar élet útját. --------------o-------------­SZAMOK 1929 óta a nemzeti jövedelem megháromszorozódott, ami azt jelenti, hogy az ország lakossága háromszor any­­nyit keres ma, mint egy negyedszázaddal ezelőtt. A meg­állapítás csak az egyházakra nem vonatkozik, meg a lelkipásztorokra. Nevezetesen az egyháztagok áldozat­­készsége csak háromnegyedszerte nagyobb, mint hu­szonöt évvel ezelőtt, a lelkipásztorok fizetése pedig leg­feljebb megkétszereződött, de az sem minden esetben. Helyes-e, méltányos-e? AZ EMBER AZ EREDETI ÁLLAPOTÁBAN Ebben a cikkben megpróbáljuk lerajzolni szavakkal azt az első embert, akit az Isten minden más teremt­mény megteremtése után létrehozott. A Biblia nagyon részletes leírást ad az ember megteremtéséről és eredeti állapotáról. A teremtés hatodik napján Isten egy emberi testet formált ki a föld porából. Azután ezt az emberi, földből való testet élővé tette úgy, hogy élő lelket adott beléje, így jött létre az első férfi, Ádám. Azonban Isten azt is elhatározta, hogy nőt is teremt, hogy legyen az földi társa, helyesebben felesége a férfinek. A nő, Éva, meg­teremtésében Ádám testéből egy bordát használt fel a teremtő Úristen. A Biblia azt is tudomásunkra adja, hogy az első emberpár lakóhelyéül Isten az úgy nevezett Éden Kertet jelölte ki. Most pedig próbáljuk a Biblia vezetésével megraj­zolni Ádám és Éva eredeti életét. Hogy el tudjuk kép­zelni az első emberpár édenkerti életét, mindenekelőtt tisztában kell lennünk ezzel a bibliai kefejezéssel: Isten pedig teremté az embert a maga képére és hasonlatos­ságára. Szóval Ádám és Éva hasonlatosak voltak az Is­tenhez. Azt jelenti ez, hogy szent és igaz lények, szemé­lyek voltak. Mit kell értenünk Ádám és Éva szent és igaz állapota alatt? Azt kell értenünk legelőször is, hogy Isten megáldotta őket egy tökéletesen tiszta, értelmes elmével. Ismerték és megértették az ő teremtő Istenü­ket. Kétségek, hitetlenkedések nem gyötörték őket Is­tennel kapcsolatban. Egy bensőséges, közvetlen viszony­ban éltek Istennel. Azután tökéletesen szabadok voltak. Szabad akaratuk volt mindannak megcselekvésére, amit akartak. Tökéletesen bünnélküliek voltak, vagyis nem nem volt egy gondolatuk, szavuk vagy cselekedetük, ami a legkisebb mértékben is ellentétben állott volna az Isten akaratával. És mivel lelkűkben ilyen tiszták, szentek és igazak voltak, ezért akár testi, akár lelki szenvedés, be­tegség nyomorúság teljesen hiányzott életükből. Halál ismeretlen volt számukra. Isten örök életre teremtette őket. Továbbá Isten minden más teremtményt arra ren­delt, hogy szolgálja és növelje az ember boldogságát. Amikor igy megértjük az első emberpár eredeti, ár­tatlan, szent, igaz és áldott életét, világossá válik előt­tünk, hogy miért énekel Dávid a 8-ik zsoltárban az em­berről igy: “Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Isten­nél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt. Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá ve­tettél.” Ami pedig az emberi földi életének célját illeti, Is­ten azt akarta, hogy Ádámnak és Évának legyenek gyer­mekei, legyenek ősszülei az egész emberi fajnak, és szent és igaz életükkel hirdessék és növeljék Isten dicsőségét örökkön örökké. Ha Isten valóban tökéletesen bölcs, mindenható, szerető Atya, más fajta emberi lényt nem is teremthe­tett volna, csak azt amiről a Biblia beszél. Kovács István.--------o-------­Az Egyesült Államokban 255 vallásfelekezet van. Az egyháztagok száma 94,842,585. Ez két és fél millióval több, mint 1952-ben. Az ország lakosainak száma 162 millió, vagyis a lakosság közel 60 százaléka tartozik egy­házhoz. Az ország életében eleddig ez a legnagyobb arány. A vasárnapi iskolások száma 35 és fél millió.

Next

/
Thumbnails
Contents