Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 f I KÖZGYŰLÉSEK. Január az idejük. Tárgyuk: jelentés a megelőző évről, amiben nem utolsó helyet foglal el az anyagi számadás s azután a választás. A közgyűlésekkel pedig a “világ kezdete óta” baj van, márminthogy a mi saját külön amerikai magyar református “világunk kezdete óta.” Régente egyleti nagygyűlésnek tekintettük, egy-egy olyan kiváló alkalomnak, amikor a neki busult magyar lelke gyönyörűségére szedhette le a keresztvizet a papjáról, meg a komájáról. Nem volt épen szükséges, hogy ok legyen rá: az alkalom volt a fontos; közgyűlésen joga van szólni a református embernek. Hát szólt is. Néhai való jó Somogyi Péter (nem igy hívták) tiszteletes uram december táján már igen-igen sűrűn fohászkodott. Annyira lelkén volt a közelgő közgyűlés réme, hogy akaratlanul, öntudatlanul, még a miatyánkba is belevitte. így imádkozta a jámbor: “és ne vigy minket— közgyűlésbe.” Istennek hála, ez a kor elmúlt. Zajos, felelőtlen közgyűlésekről ma már csak elvétve hallunk olyan gyülekezetekkel kapcsolatban, amik még nem jöttek rá, hogy állitólag keresztyének volnának. A mai közgyűlésekkel nem a zajosság, hanem a közömbösség terén van a baj. A templomlátogatást illetőleg január azt jelenti, hogy a hónapból két vasárnapot leírhatunk: gyülekezet alig van. Mi az oka? A mostani rendelkezés szerint a közgyűlés vasárnap délelőtti istentisztelet után a templomban tartandó s a határozatképességhez a szavazati joggal bírók legalább felének a jelenléte szükséges. Ha az első alkalommal ennyien nincsenek, a következő vasárnapi gyűlésen a jelenlevők határoznak. (A szám nincsen megszabva, tehát akár hárman is!) Nos, ritka az a gyülekezet, ahol az első vasárnapon határozatképesek. A távolmaradásra azt hozzák fel okul, hogy a közgyűlés unalmas és sokáig tart... Mi volna az orvosság? Az, ha a közgyűlés nem vasárnap délelőtt és a templomban tartatnék, hanem — amint azt sok amerikai felekezet régen gyakorolja — valami alkalmas egyházi teremben este szeretetvendégség, egyszerű, természetesen alkohol mentes ingyenes vacsora keretében. Egyetlen gyülekezet sem menne tönkre, ha egy évben egyszer szavazati joggal biró (tehát az egyházat fenntartó) tagjait megvendégelné. A vendégség után történnének meg a jelentések, az indítványok megtárgyalása és a választás. Idő lenne rá bőven. Az igy tartott közgyűlés sok protestáns felekezetnél bevált. Miért ne válnék be nálunk? * * * PRESBITERIÁNUS EGYSÉG. A három legnagyobb presbiteriánus felekezet: az északi, déli és az egyesült presbiteriánus egyház évekig tartó előkészítő tárgyalás után kidolgozta azt a tervet, aminek alapján a szervezeti egységet meg lehetett volna valósitani. A különállásra eddig is csak emberi okok voltak. A déliek a rabszolgakérdés miatt szakadtak el, az egyesült presbiteriánusok pedig múló jellegű hitelvi kérdés miatt. Alapjában hitvallásaiban, egyházi berendezkedésében mind a három felekezet azonos. Természetes és felettébb kívánatos lett volna, hogy egyesüljenek. Sajnos, a terv egyelőre kútba esett. Pontosan a miatt a csoport miatt, amelyik a tárgyalásokat kezdeményezte; a déliek az egység ellen fordultak. Miért? Az okok többfélék. Vannak, akik attól félnek, hogy az egységes felekezetben a déliek, mert az északiak jóval többen vannak, nem jutnak vezető szerephez. Azután vannak, akik az északiakat nem tartják eléggé hitvallásosaknak. Ismét mások kényelmesebbnek és érvényesülési szempontból előnyösebbnek tartják a maguk megszokott keretét s azután — ezt ugyan nyíltan nem mondják meg — sokan vannak, akik az északiaknak tulajdonítják a szövetségi legfőbb bíróság ama döntését, amelyik kimondja, hogy a fehérek és színesek elkülönítése iskolai téren is alkotmányellenes. Mindmind nagy, súlyos, döntő “elvi” ok: önző, emberi szempontból, de amik az Isten mérlegén a pehelynél is súlytalanabbak. Viszont ilyen okok miatt egység egyelőre nincs. Akárcsak a magyar reformátusoknál más színben, de hasonló okok miatt . . . Csak az a vigasztaló, hogy az Isten ügyét emberi rövidlátás és gyarlóság hátráltathatja ugyan, de fel nem tartóztathatja. * * * FORMÓZA. Esztendőnk eddig eltelt részének a legnagyobb szenzációja az a felhatalmazás, amit Eisenhower elnök a kongresszustól kért arra, hogy Formóza szigetét a kínai vörösek támadásától megvédelmezze. A felhatalmazást csaknem teljes egyhangúsággal kapta meg. Tulajdonképen nem kellett volna kérnie sem, mert hiszen mint a haderő legfőbb parancsnokát ez a jog megilleti. Hogy mégis kérte, abban nem a pártpolitikai szempont vezette, hanem az a meggondolás, hogy igy nyilvánvaló legyen, milyen álláspontot foglal el az ország a nemzetközi kommunizmussal szemben. Nos, az oroszok és a kínaiak meggyőződhettek felőle, hogy országunk megelégelte azt a szünetnélküli banditizmust, ami a kommunizmusnak a lényege. Nem akarunk támadni, de most már hátrálni sem akarunk. A Formóza szigetén székelő kínai nemzeti kormányt leintettük, az támadni nem fog, de a támadást a vörösöknek sem tanácsoljuk. Azt szeretnénk tehát elérni, hogyha nem is borulunk egymás nyakába, legalább ne üssük agyon egymást. Sikerül? Mi nem hisszük. A vörösöknél ösmeretlen az erkölcsi gátlás s mindaddig veszélyeztetve érzik magukat, amig lesz a világon olyan ország, amelyik több-kevesebb mértékben az emberi tisztességre, méltóságra is ad valamit. Az újabb összecsapás tehát — emberileg szólva — elkerülhetetlen; a vörösek a harmadik világháborút, amelyiknek előcsatározásai évek óta folynak, előbb-utóbb kikényszerítik. Mi történik, ha kicseréljük a hidrogénbombáinkat? Akik értenek hozzá azt mondják, hogy nemcsak az emberiség, de az állat és növényvilág is belepusztulhat. S lám, a hányi-veti porember mégis fitymálva beszél a bűnről . . . Hol a reménység, a megtartatás? Egyedül az Ur Krisztusban.
