Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-03-01 / 3. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ mellökre és együtt mondták Petőfivel: “Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Az ifjúság vezérei 12 pontba foglalták össze a nemzet kívánságait, melyekben a teljes sajtó és szólás szabadságot, és a politikai foglyok szabadon bocsátását is követelték. Cenzúra nélkül kinyomtatták a Talpra Magyart és a 12 pontot, melyeket a tömegnek szétosztottak. A város vezetősége csatlakozott a tüntetőkhöz. A felvonulás átment Budára a királyi helytartóhoz és Táncsics Mihály szabadon bocsátását követelte. Táncsicsot előzőleg cenzúra vétségért zárták börtönbe. A hatalmas néptömeg kívánságára a helytartó Táncsicsot szabadon bocsátotta. Este disz előadás volt a Nemzeti Színházban, hol az ifjúság vezérei beszámoltak az elért eredményekről és lelkesen ünnepelték a szabadság egyenlőség és testvériség életbe iktatását, mely a nemesi kiváltságokat megszüntette és mindenkinek egyforma szabadságot és kötelességet biztosított. Az 1848 márciusi törvényjavaslatok a jobbágyság teljes megszüntetését kívánták. A törvény javaslatokat úgy a képviselők, mint a főrendi tagok önön jószántukból szavazták meg és mondtak le kiváltságaikról. Ez a tény az egész világ-történelemben páratlanul áll. A népeknek mindenhol véres forradalmakkal kellet jogaikat kicsikarni; egyedül Magyarországon kapta meg emberi jogait minden erőszakosság nélkül. Nem csoda tehát, ha 1848 március 15-én boldogan ünnepelt a magyar nemzet! A márciusi törvény javaslatokat a király 1848 április 11-én irta alá. Megalakult az első felelős minisztérium az ország kormányzására és a népképviseletet törvények szabályozták. Az ország boldogsága azonban nem tartott sokáig. A királyt bécsi tanácsadói félrevezették és fellázították a szerbeket, horvátokat, oláhokat, kik betelepítések során kerültek jobbágysorsban Magyarországra. E félrevezetett és felbérelt nép rabolni, fosztogatni kezdett. Megtámadták nemcsak volt földesuraikat, hanem felégettek és kifosztottak sok magyar lakosú várost és falvat. 1848 őszén a lázadókat már az osztrák katonaság is nyíltan segítette és megtámadta az országot. A magyar népnek fegyverrel kellett védekezni. Kossuth Lajos állt a védelem élén. Az országgyűlés Kossuth indítványára megszavazta a honvédsereg költségeit és a Haza védelmére sietett minden honfi. 1849 tavaszára a vitéz honvédsereg minden belső és külső ellenségtől megtisztította az országot. Ekkor az uj király I. Ferencz József és tanácsadói újabb osztrák sereget küldtek a magyar szabadság védői ellen, majd az oroszoktól kért a király segítséget. A túlerővel szemben a honvédsereg főparancsnoka Görgey Arthur 1849 aug. 13-án Világosnál lerakta a fegyvert. Borzalmas évek következtek Magyarországra. A törvényeket eltörölték; a jó magyar hazafiak ezreit börtönbe vetették, birtokaikat elkobozták; 13 vitéz honvéd tábornokot és az első felelős magyar minisztérium elnökét 1849 okt. 6-án kivégezték, ifjainkat besorozták az osztrák császári hadseregbe és idegen országokba vitték. Osztrák katonaság szállta meg az országot és pusztította mindenhol, ami magyar volt. Siralomba és gyászba borult a magyar Hon. Húsz évi elnyomatás után 1867-ben a király és nemzet kiegyezett. A negyvennyolcas törvényeket újra életbe léptették és az országot ettől kezdve alkotmányosan kormányozták. 1867-től 1914-ig virágzott is az ország és népe boldog és szabad volt. Egymásután iktatták törvénybe a nép jólétét, nevelését biztositó törvényeket. Az első világháború előtt Magyarország a világ legműveltebb és legvirágzóbb országai közé tartozott. Az 1867. évi kiegyezésben Ausztria és Magyarország társországi viszonyt kötött. Közös hadserege, pénze és közös külképviselete volt. A közös képviselet igazában a külföld előtt csak Ausztriát reprezentálta és Magyarországot a világ úgy ismerte mint egy osztrák tartományt, mely messze elmaradt társadalmi és politikai téren. A magyarokat barbár, műveletlen, cigány és nomád életet élő népnek tüntette fel a közös külképviselet a világ előtt. Valahányszor alkalom nyílt arra, hogy Magyarország a világ országai előtt szerepeljen néhány alföldi csikós ingben-gatyában, vagy valamely vidék népies ruha díszébe öltöztetett csoport képviselte a magyar nemzetet. Nem volt független, nem volt önmaga képviseletével sza bad a magyar. Ennek fizette meg drágán az árát 1920- ban mikor a trianoni béke a “műveletlen barbár magyar nép” országát feldarabolta és az ezer éves magyar földet a műveltnek titulált oláhok, szerbek, csehek és osztrákok között felosztotta. A világ az osztrák-magyar külképviseletnek megfelelően ismerte meg a magyart és úgy bánt Magyarországgal, ahogyan ismerte. Ez az igazi oka Magyarország feldarabolásának. Mi, magyarok, sok tekintetben elősegítettük azt, hogy félreismerjenek bennünket. Nem törődtünk azzal, hogy ki és hogyan reprezentálja a magyart; nemzeti kincseinket magunk takargattuk el a világ elől. A magyar zenét, fajunk legdrágább közkincsét még a müveit magyarok is cigány zenének mondják; a magyar népet ma is ingbe-gatyába mutatják be legtöbb helyen a világnak. Ilyen és ezekhez hasonló kicsinységekből Ítéli meg a világ, hogy kik és mik vagyunk, önállóságát és függetlenségét csak úgy szerezheti vissza a magyar nép, ha bizonyságot tesz arról a világ előtt, hogy önmagában is megállja a helyét a világ társadalmában a müveit népek között. Független, szabad nép mindig arról ismeretes, hogy bármily áldozatokba kerül is, nem támaszkodik másokra, hanem maga tartja fent intézményeit, ragaszkodik nemzeti örökségéhez és kultúrájához, megbecsüli nemzeti kincseit és értékeit. A mohácsi vész után a magyar nép idegen segítségre támaszkodott. 400 éven át az idegen segítség több magyar vérbe került mint az előző 600 év összes védelmi háborúja. Drága árat fizetett a magyar minden idegen segítségért és majdnem belepusztult. Isten kegyelme a reformáció utján áradt ki és csak magyar református hitünk tartotta meg a magyar nép nyelvét és országát. A múlt bizonysága szerint minden külső segítséget drágán kell megfizetni ezután is. Példa reá a mai “felszabadítás”, a magyar nép rabszolga sorsa a Tisza Duna tájain. Keserves kenyeret eszik ma a magyar. A saját kenyeréből is csak szűkön jut, mert a segítő idegeneket kell vendégelni, azoknak jut minden. Mig a keserű falatokra a könnye pereg, Isten segítségével bizonyára meg fogja érteni, hogy a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget minden nép önerejéből és áldozatkészségéből maga szerezheti és tarthatja meg önmagának idegen befolyás nélkül. Független Egyházaink tagjai előfizetésüket a helyi egyházaknál rendezzék. Az évi $2.-t szolgáltassák be az egyes gyülekezet pénztárába. Barátaink és mások küldjék az elöfzetést a szerkesztőség és kiadóhivatalba: 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J.
