Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 tisztességes emberek, akik belegyökereztek a magyar faluba. Itt aztán nem akadt biró. A legnagyobb fenyegetésre: elviszik az egész falut Szibériába, ha holnapra nem lesz biró. Ekkor összedugták a falu okosai a fejüket, sorsot húztak, vagy a legügyesebbet kijelölték és élnek, ahogy tudnak. A magyar vezér leánya nevét viselő faluban is öszszegyültek az okosok, az öregek és egyhangúlag kijelölték Minács Palit, hogy legyen a falu bírája. Pali otthagyta a gyűlést és haza szaladt. Ha az egész világot neki adják is, de ő nem lesz kommunista biró. Pali apjával Detroitban dolgozott. Tisztességes tót emberek voltak, de mindig úgy hozta a sors, hogy magyarok közt éltek. Az első háború végén hazamentek az óhazába. Az öreg Minács azt mondta fiának: Fiam, én már termeltem elég zabot, meg krumplit is. Én most búzát akarok termelni, fehér kenyeret enni és magyar bort inni. Én nem megyek a hegyek közé, lemegyünk a magyarok közé. így is történt. Egy szép kis birtokot megvettek. A gyerekek jól megtanultak magyarul. Lánya férjhez ment a faluba, Pali pedig a faluhói nősült. Lutheránusok voltak, a helybeli kis egyház felajánlotta nekik a templomi széket, amibe a birtok volt tulajdonosa járt. Paliék templomba jártak, úrvacsorával éltek és kálvinisták lettek. 1938-ban a kis falu Magyarországhoz esett. Valaki csupa buzgalomból azt mondta Palinak, hogy el ne menjen a faluból. Pali önérzetesen felelt: Eszemágában sincs. A második világháború után népbiróság elé került, mert a magyarokkal ott maradt. Pali kisebb büntetéssel megúszta a magyarkodását. A falu most örült csak igazán Palinak, aki szlovákul beszélt, nem ijedt meg fajtájától s védte a magyart. De most sehogyan sem akar biró lenni, mert a bírónak a kommunista pártba is be kell iratkozni. ígérnek mindent, könyörögnek Palinak, de ő csak nem akar kötélnek állani. Végül az öreg Gál Lajos bácsi állott elő: Pali, kezdte mondókáját — mindig becsültelek és tisztességes embernek tartottalak, de most azt látom, hogy egy nagyon önző ember vagy. A falut is hagyod veszni, hogy te a jóhirnevedet megtarthassad. Hát vedd tudomásul, mi is becsületes emberek vagyunk. A mi falunk ezeréve úgy élt, ahogy tudott. Most is bajban vagyunk, keresünk egy nagyon becsületes embert, akiben bizhatunk, akire reá bizhatjuk a falunkat. Mi keresünk egy embert, aki odaadja egy időre a becsületét, hogy a falut megmentse. Pali ebben a faluban mi adjuk meg a becsületet mindenkinek, de mi bélyegezzük meg a becstelent is. Pali mi most a magunk becsületét is átadjuk néked, gazdálkodjál vele bölcsen. Pali ilyen nehéz idők még nem jártak falunk felett, nekünk igen nagy szükségünk van reád. Ha közénk valónak érzed magad, akkor vállalod a bíróságot. Pali elvörösödött, szeretett volna valamit mondani. Nehezen jött a szó torkán, krákogott, köhögött és nagy nehezen kinyögte: Jól van, Lajos bácsi, vállalom a bíróságot, de a kommunista jelvényt sorba hordjuk. Ettől kezdve ha valaki ment a városba, beszólt Palihoz. “Pali megyek a járási hivatalba..” Pali szótlanul hozta és odaadta a kis vörös csillagot, a kommunista jelvényt. Mosolygott is hozzá: viseld egészséggel. Pali a városba tartott. A város végén megállt. Ott motoszkált kis kabátja hajtókáján. A szomszéd falusi lelkipásztor éppen akkor ért oda, amikor Pali egy nagyot köpött s valami cifrát mondott. Adj Isten Palikám! Miért haragszik? — kérdezte a lelkipásztor. Pali reánézett és mélyet sóhajtott: Tiszteletes ur szeretnék egy tükör elé állani és szembeköpni saját magam. Miért? — kérdi csodálkozva a lelkész. Ezért ni, és mellére ütött ahol szinte kuncogott a kis vörös csillag. — Palikám, én az alatt a vörös csillag alatt látom a maga becsületes szivét. Tudom, hogy falujáért teszi. Az Isten megfogja áldani érte. Pali elérzékenyedett. Tetszik tudni, Gál Lajos bácsi mondta, hogy a magyar mindig úgy élt, ahogy tudott. Most igen megnehezedett az idő járása felettünk. De egyszer majd csak kiderül. Addig pedig meg kell élni. Hát most él még csak a magyar úgy, ahogy tud. Nem baj, hogy a földeket összeszántják, hogy a barázda köveket kihányták. Vak sötét éjtszakán is mindenki a maga földjére talál. Már a három éves gyereknek megtanítjuk, hogy itt volt a mi földünk és ennyi öl széles volt. Sohasem feledd el s ha felnőssz, ha mi már nem leszünk, akkor pedig te tanítsd meg gyermekedet arra, hogy hol volt a határ. A házat elrombolhatják, építünk mást helyette, mint a fecskék. Mindent elvihetnek, de a föld az megmarad. Mi pedig belekapaszkodunk a földbe. Most csak egy a fontos, hogy a falu együtt maradjon. Nekünk át kell vészelni ezeket az időket, mert úgy él a magyar, ahogy tud, de meg él! Álmatlan éjtszakákon, amikor gondolatban köztük járok, néha-néha egy imádság is kicsúszik a számon: Istenem tartsd meg őket. HÓVIRÁG A jégcsap csordul és a szél nem zördül zordul ha beszél. . A hó is olvadt tortahab, hajók, jég, csónak torlanak. A Rajna hátán — Kusza kép . . . A tél bus sárgán huzza szét batyuja száját s kotorász. Ébredő nyárfák, csobogás, a telet rügyek nevetik. A batyu üres fenékig. A rétek újra zöldesek—. A tavasz ujja zörgetett. a városszélek házsorán. Lassan feléled s tétován mosolyog felhő és világ fényedben első hóvirág. KANNÁS A. MIHÁLY.
