Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-10-01 / 10. szám
12 MAGYAR EGYHÁZ A GENFI SZELLEM KUDARCA. — Emlékezünk még a a négy hatalom fejei genfi találkozójára? Ott volt az Elnökünk, az angol és francia miniszterelnökök és persze vörös Oroszország urai. Arról volt szó, hogy a mármár kirobbanás előtt álló háborút megakadályozzák, a fegyverkezést csökkentsék s különösen az atom és hidrogén bombák használatát kiküszöböljék, Németországot egyesítsék s általában a világ szemben álló két tábora között a megértést előmozdítsák. Emlékezünk még arra az azelőtt elképzelhetetlennek tartott csodára, hogy Moszkva képviselőinek méltóztatott somolyogni s ebből a szovjet ábrázathoz végkép nem méltó fintorból milyen csoda dolgokat jövendőlgettek az andalgásra hajlamos szép lelkek? Lám csak, nem is olyan gonoszak ezek a kremlini fiuk! Csak türelem kell, csak megértés kell, csak mosolyogni kell rájuk s lehet ővelök beszélni! Hát a külügyminiszterek meg is próbálták nyélbe ütni azt, ami felől határoztak a mesterek, hogy arról majd határozni fognak a segédek. Tudjuk, mi történt? Az, hogy az orosz ábrázatról letűnt az arra úgy sem illő mosoly s Molotov ugyanolyan mord képpel szegte nyakát a nyugat minden jóra igyekezetének, mint Genf előtt. Most ugyanúgy vagyunk, mint voltunk, azaz hogy rosszabbul. Egymást lövik a franciák és mérők, zsidók és egyiptomiak, angolok és görögök, angolok és malájok, nemzeti párti és vörös kínaiak. Nyilt háborúban törhet ki az ellentét észak és dél Korea, észak és dél Vietman, Indonézia és Hollandia, India és Portugál, India s Pakisztán, Saudi Arábia és Anglia, Görögország és Törökország között. Folytassuk tovább? S mind e bajok mögött felbujtóként ott van Moszkva, amelyik nem ismer se Istent, se embert, se tisztességet, se becsületet, amelyiknek egyetlen törvénye van csak: az, hogy a cél szentesíti az eszzközöket. Lehet ilyen ellenséggel békességben élni? Lehet veszett ebet simogatással megszelídíteni? “SZABADSÁG A HÓ ALATT”. — A budapesti református theológia szeptember folyamán száz éves fennállása alkalmából számos külföldi protestáns vezetőembert tüntetett ki diszdoktorátussal. A kitüntetettek között két amerikai volt: G. Bromley Oxman methodista püspök és Dr. James E. Wagner, az Evangélikus és Református Egyház elnöke. Magyarországi látogatásukról és tapasztalataikról adott beszámolóikat érdeklődéssel olvastuk. Oxnam püspök azt mondja, hogy a genfi szellem nem igen változtatott ugyan a kommunista államnak az Egyházzal szemben elfoglalt hivatalos álláspontján, de a magyarországi egyházi vezetők egyhangú kijelentése szerint: “a vallásszabadság ma jóval nagyobb, mint volt a régi osztrák-magyar birodalomban.” Magyarázatként hozzáfűzi Oxnam püspök, hogy ez a szabadság persze nem amerikai értelemben veendő. Az Egyház életére vonatkozólag azt a megjegyzést teszi, hogy a templomok zsúfoltak. Abból pedig, hogy milyen nagy rab-Magyarországon a vallásszabadság, őmaga is Ízelítőt kapott, mert — amint említi — a külföldi vendégek állandó megfigyelés alatt állottak s bárhova mentek, ugyanazokat az arcokat látták magok körül. Dr. Wagner azt mondja, hogy a kommunista kormánynak az Egyházzal szembeni álláspontja érthetetlen, hiszen a kommunizmus kifejezetten vallásellenes. Ugyanakkor külsőleg a mai állam és az Egyház közötti viszony kifogástalan, sőt az állam még kedvezni is látszik, mert például a budapesti theológia háború alatt megrongált épületeinek helyreállítására 600,000 forintot adott s ha az egyházi földeket, bérházakat el is vette, de a templomokat, parókhiákat nem sajátította ki. Hozzáteszi azonban, hogy a kommunista állam a négy lelkészképző iskola közül mindössze kettőt hagyott meg s ő is megemlíti, hogy a detektívek állandóan a sarkukban voltak. Arra a kijelentésre, hogy a mai egyházi helyzet javulás azután, ami a Habsburgok alatt volt: dr. Wagner is utal, amint hasonlóan elragadtatással szól az istentiszteletek látogatottságáról és különösen a gyülekezeti éneklésről. Benyomásait összefoglalva azt mondja, hogy érzése szerint az egyházi vezetők talán túlságosan megelégesznek azokkal az egyezményekkel, amiket az állammal kötöttek, de ugyanakkor erős a bizodalma, hogy a magyar református nép hitét semmiféle földi hahtalom nem tudja megtörni. A két beszámoló lényegében azonos s azok ténymegállapitásai kettő kivételével helytállók. A magyar református nép lelkivilágától az embert állattá aljasitó moszkvai életfelfogás merőben idegen. Hogy templomos, az természetes. Több-kevesebb mértékben mindig az volt. A templomhoz való fokozott ragaszkodása most a lélek szükséglete mellett egyben a pogány életforma elleni tiltakozás is. Ami nem helyt álló az az, amire dr. Wagner is rámutat. A kommunista engedékenység csak látszat. Szemfényvesztés. Egyházi nyelvre fordittott ‘“szalámi-politika”. Kutyából nem lesz szalonna. Rákosiék úgy érzik, hogy ráérnek, tehát lassan akarják kivégezni az Egyházat. Ez ugyan nem fog sikerülni, de ők azt nem tudják .mert Béliál fiait vaksággal verte meg az Isten. Nem helyt álló azután az, amit az u.n. “vallás-szabad. Ságról” mondanak. Bennünket ugyan igen nehéz volna megvádolni azzal, hogy Habsburg pártiak volnánk, de az a magyarországi egyháziember, aki azt merte állítani, hogy az Egyháznak nagyobb szabadsága van ma, mint volt az osztrák-magyar monarkhiában (1867 után), tudatosan nem mondott igazat. Akkor volt szabadság. Ma csak a hó alatt van. A szibériai hó alatt . . . FIATALKORÚ BŰNÖZŐK. — Bár minden nemzedék külömbnek, jobbnak tartja magát az utána következőnél, akkor is, ha nem az, a fiatalkorú bűnözők számának ugrás szerű növekedése joggal ejthet aggodalomba bennünket. A múlt évben több mint egy millió
