Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ .1 jNe féljetek ... Az első Karácsony mennyei üzenetével köszöntőm közösségünknek a tagjait a közelgő karácsonyi szent ünnepek alkalmából: “Ne féljetek, hirdetek néktek nagy örömet . . . megszületett a Megtartó”. Tudom a mi hitetlen, félelmekkel és rettegésekkel teljes világunkban sokan megkeseredett szivvel, hitevesztetten fordulnak el ettől a drága, mennyei üzenettől. Hitető beszédnek tartják, mint az ős hajdan kor pogányái a keresztről való beszédet. Pedig ennél szentebb, drágáb üzenet sohasem hangzott el még efelett a bűnös, önvesztébe rohanó ember világ felett. S ebben van ma is a mi váltságunk, szabadulásunk, idvességünk és boldogságunk. Ez felelet: minden nagy égető kérdésre ma is. Ez megoldás: összetört, bűnös, nyomorult életünk, önző, parázna korunk összes nagy problémáira. “Ne féljetek hirdetek néktek nagy örömet . . . megszületett a Megtartó . . Hajdan ennek a drága, mennyei üzenetnek a hallatára ember milliók hullottak a porba és indultak el királyok és koldusok, szegények és gazdagok, pásztorok és bölcsek a bethlehemi bölcső felé, hogy “tisztességet tegyenek Néki.’ Ma? Embermilliók keserűen, lázadozva, remény és hite-vesztetten kiáltanak: “Lehet ma nem félni?” Hiszen az anti-krisztus korzalmai szabadultak rá erre a világra. Soha ilyen vészes, sötét fellegek nem tornyosultak életünk ege felett. A keresztyénség és civilizáció leghalálosabb ellensége: a kommunizmus álig felfegyverkezve készen áll és várja az alkalmas pillanatot, hogy reánk rohanjon, szétszagasson, leigázzon, legszentebb jogainktól megfosszon vagy kiirtson a föld színéről. S a mi örök, megbocsájthatatlan bününk lesz, hogy a mi vak vezetőink fegyverezték fel, a mi árulóink adták kezükbe a modern kor legborzalmasabb fegyverét az atom-bombát. Mi adtuk oda nékik a fél világot. Mi engedtük, hogy ezer esztendős birodalmakat, mint a mi régi hazánk is leigázzának, kiirtsák szine javát s gonosz céljaik eszközévé tegyék. Mi szövetkeztünk a Sátánnal, s még ma is-, amikor minden épelméjű ember világosan látja gonosz céljaikat — parolázunk velük, megalkuszunk, kompromisszumokat kötünk, újabb engedményeket teszünk, újabb népeket, ember milliókat dobunk oda nékik áldozatul. Megcsufoltuk az örök krisztusi elvet: a Sátánnal szövetkezni nem lehet. A bűnnel a gonosszal megalkudni nem lehet. Letértünk az örök krisztusi princípiumokról. Innen a világ-krizis. Innen az errkölcsi és lelki válság nemcsak világvonatkozásban, hanem nemzeti, társadalmi és egyéni életünkben is. Innen a félelem és rettegés, amely eltölti a mi sziveinket. De hol van a megoldás? A kivezető ut a káoszból? A szabadulás? Ez a világ el fog pusztulni, ha meg nem tér. Ha nem szakit a sátánnal és visszanem tér a Krisztushoz. Ha ujá nem születik, ha meg nem változik és ha rá nem épiti életét az egyetlen fundamentumra az Ur Jézus Krisztusra. Addig ez a világ félelmek, rettegések és nyomorúságok tanyája lesz mig itt nem Krisztus lesz az ur. Mig itt országokat kormányoznak Krisztus nélkül, mig itt népek, nemzetek sorsát intézik anélkül, hogy az Ur Isten szavára figyelnének, vagy az Ő tanácsa it megkérdeznék: addig itt nincs szabadulás. Addig ez a világ a félelmek, rettegések nyomorúságok tanyája lesz. Addig amig a sziveket az önzés, gyűlölködés, pártoskodás gonoszság és ármány fogja kitölteni, a krisztusi szeretet helyett-, amely nem gyűlölködik, nem keresi amás kárát, nem irigykedik, mig ez a krisztusi szeretet nem tölti be a sziveket, addig itt nincs szabadulás, addig hiába való a mi ádventi várakozásunk, arra sohasem jön el a békesség, a szeretet az öröm boldog Karácsony ünnepe. Egy történetet olvastam nem régen. Egy bányában szörnyű robbanás történt. A robbanás óriás sziklákkal torlaszolta el a bánya bejáratát. Valahol mélyen az egyik tárnában benn szorult egy sereg ember. A robbanás után, mikor eszméletlen állapotukból magukhoz tértek azt kezdték fontolgatni, hogyan juthatnak ki ebből a szörnyű pokolból. Volt közöttük egy csomó nagy tudásu mérnök, akik ismerték a bányák zegeit-zugait, a hegyek szövevényeit. Volt robbantó szerük, a legmoderneb, amely hegyeket tudott darabokra szaggatni. Volt szerszámuk csákányuk. Volt egy sereg fiatal erős munkás. Volt gyufájuk, viaszos zsinórjuk. DE HA MEGGYUJTJÁK AKKOR ELŐSZÖR ŐKET SZAGGATJA EZER DARABRA. Mindenük megvolt. A nagy tudomány, képzett mérnökök, a modern technika nagyszerű találmánya a dinamit, a sok fiatal életerős bányász. Minden kudarcot vallott. Végül a nagy kétségbeesésben eszükbe jutott az Isten. Eszükbe jutott, hogy odakint süt a nap. Hogy odakint családjuk van, egyiknek hitvese, másiknak édes anyja, gyermeke, akik haza várják őket. S akkor kezdtek hinni. Hogy azok, akik őket szeretik és haza várják: gondolnak rájuk segítségükre sietnek és mindent elfognak követni, hogy megmentsék őket. S valóban, mikor már a halálos verejték gyöngyözni kezdett orcájukon . . . mikor már csak az imádságuk volt . . . CSATTOGNI KEZDTEK A CSÁKÁNYOK KÍVÜLRŐL ÉS MEGÉRKEZETT A SZABADULÁS. Egy szörnyű világ vihar azt a mi világunkat is összetörte, kifosztotta, kettétépte, koldussá és nyomorulté tette. Olyanná, mint egy felrobbantott bánya, amelynek kijárata óriás sziklákkal van eltorlaszolva. S mi lent, az egyik óriás tárnának a mélyén vívjuk a mi haláltusánkat. Mindenünk van. Megvan a nagytudományunk a moder technika ezer vivmánya, robbantó szerünk, csákányunk, atom és hidrogén bombánk . . . Minden hiába való. Minden kudarcot vall . . . Elpusztulunk. ha eszünkbe nem jut, hogy odakint napsütés van, hogy valaki szeret és hazavár minket és elfog követni mindent, hogy megmentsen bennünket. EZ A MI MENNYEI ATYÁNK. A VILÁGOK FELETT URALKODÓ, BŰNÖSÖKET MEGVÁLTÓ, RABOKAT MEGSZABADÍTÓ ISTEN. Ne félj! Nem fog késni. Meg fog érkezni. Éppen akkor — mint hajdan — amikor legnagyobb a veszély, legsötétebb az ég, és legrettentőbb a félelem. Már útban van. Nem hallod? A keserűség, panasz, félelem, rettegés, zúgolódás, lázadozás, könny, jaj, imádás eme chaotikus zűrzavarában, hogy zeng drága karácsonyi üzenete: “NE FÉLJETEK! HIRDETEK NÉKTEK NAGY ÖRÖMET! MEGSZÜLETETT A MEGTARTÓ!” BÉKY ZOLTÁN.
