Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9. szám
MAGYAR EGYHÁZ Egyházunk és a menekültek A második világháború vérzivataros éveiben a nyugateurópai országokba özönlöttek a menekültek. Egy részüket a hadviselő felek telepitették ki lakóhelyeikről, mások pedig az orosz megszállástól való félelemből önként vették kezükbe a vándorbotot és indultak el a szabadságot ígérő nyugati országok felé. Amikor 1945 tavaszán végre elült a harcizaj, ezeknek a menekülteknek a legtöbbje nem térhetett haza. Egyfelől városaik romhalmazokká váltak, másfelől se testük, se lelkünk nem vágyott a kommunista rendszerek után. Az esztendők múlásával a menekültek száma tovább növekedett azokkal, akik a kommunizmus által megszállott országokból életük kockáztatása árán átszöktek az aknazárakon és szöges drótkerítéseken. A menekültek között képviselve volt csaknem minden balti, kelet- és dél-kelet európai nemzet. Ezerszámra voltak közöttük magyarok is. Ezeknek a hontalanná vált menekülteknek a sorsa mind nagyobb erővel dörömbölt a szabad világ lelkiismeretén és megoldást követelt. Az Egyesült Nemzetek akkor még újszülött szervezete vette kezébe az ügyet és felhívást intézett a világ szabad országaihoz arra kérve őket, hogy adjanak hazát a menekültek százezreinek. A számüzötteknek és hontalanoknak mindig kész pártfogója, az Amerikai Egyesült Államok elsők között nyitotta meg kapuit a menekültek előtt és hat esztendővel ezelőtt külön törvényhozással 350,000 menekült bebocsátását tette lehetővé. A telepítés munkája azonnal megindult. A protestáns vallásu menekültek letelepítésének az ügyét az Egyházak Világtanácsa Church World Service bizottsága intézte a helyi gyülekezetek segítő közreműködésével. Független egyházi közösségünk kezdettől fogva résztvett ebben az embermentő szolgálatban. Dicsekedés nélkül mondhatjuk, ho^y Connecticut tól Californiáig megtették gyülekezeteink ezen a téren azt, amit tehettek. Vannak egyházaink amelyek oroszlánrész vállaltak ebből a szolgálatból. Detroiti egyházunk például egy kicsiny gyülekezetre való menekült sereg gondjait vállalta magára. A poughkeepsie-i gyülekezet is száznál több hontalan személyt telepitett le ebben a Hudson folyó partján épült városban. Amikor pedig a szélesre tárt kapuk bezáródtak, gyülekezeteink szinte egymással versenyezve gyűjtöttek és küldöttek használt ruhanemüekből álló csomagokat a tengerentúlra. Ebből a munkából kivétel nélkül minden gyülekezetünk részt vállalt. Közben újra megindult a telepítés munkája. Mintegy két esztendővel ezelőtt újabb 250,000 menekült bebocsátását engedélyezte a kongresszus. Az éveken át hűséggel végzett telepítési munkát független egyházi közösségünk rendszeresebben és még szervezettebben kívánja folytatni. Béky Zoltán főesperes a New Jersey állami menekültügyi bizottság tagjaként az elmúlt nyáron végiglátogatta az európai hontalan táborokat és tapasztalatairól előadások keretében számolt be mindenfelé. Lelkesítő, felelősségre ébresztő előadásai és Írásai nyomán egyre több hontalan magyar család számára indultak már útnak a bevándorláshoz szükséges iratok. Egyházi közösségünk hivatalos képviselője előreláthatólag még az ősz folyamán elfoglalja helyét a Church World Service menekültügyi bizottságában, hogy mint annak egyetlen magyar tagja sok magyar menekültet kivándorláshoz segíthessen és ezáltal egyházi közösségünk szolgálatát még eredményesebbé tehesse. Gyülekezeteink és azok különféle csoportjai mindenfelé szervezkednek már, hogy a még odaát lévők számára mielőbb meleg ruhát és más segítséget küldhessenek. Hisszük, hogy egyházi közösségünk minden tagja átérzi ennek a kérdésnek a fontosságát és hajlandó velünk együtt tovább menteni a sok veszendőbe indult drága magyar életet. Amerikai állampolgár tagjaink, akik hajlandók egy-egy menekült magyar számára lakást és munkát bitzositani, sürgősen írjanak a főesperesi hivatalnak. Részletes felvilágosítást kaphatnak detroiti egyházunk lelkipásztorától, vagy e sorok írójától is. Az a mi hitünk és reménységéünk, hogy menekült magyar hittestvéreink közül minél többen átjöhetnek a szabadságnak erre a földjére. Ebben a szolgálatban nem lehet helye a többfelé tapasztalt latolgatásnak. Nem kérdezhetjük, hogy megéri-e a munkát ez az ügy és megrédemli-e az áldozatot az a sereg, amelyen segítenünk kell. Itt csak egy dologról lehet szó: minél előbb és minél többet tenni érettük. Az irgalmas samaritánusról szóló példázatban világosan élőnkbe adta az Ur, hogy éppen ezt várja tőlünk. Nem mehetünk el részvét nélkül az élet kifosztott áldozatai mellett még akkor se, ha azok történetesen idegenek lennének számunkra. De ha a mi fajtánk és a mi hitünk cselédei ők, akkor ezerszerte inkább kötelességünk, hogy segítsünk rajtuk. Annál is inkább, mert emberileg szólva mi vagyunk az egyetlen reménységük. Ha mi nem segítünk, vájjon ki segít? így Hálaadás Ünnepe táján jó arra gondolni, hogy az igazi hála nem szavakban és végnélkül való ömlengésekben áll, hanem cselekedetekben mutatkozik meg. Legyen a független amerikai magyar reformátusok hálaadása az, hogy mindent megtesznek a még odaát élő véreik megmentéséért. New York város forgalmas kikötőjében hatalmas szabadság-szobor áll. Magasra emelt karjával mintha hívná az üldözötteket és megfáradtakat a szabadságnak erre a földjére. A menekültek pedig jönnek, jönnek . . . Legyen áldott az Ur neve azért, hogy a telepítésnek ebben az irgalmas szolgálatában egyházi közösségünk is eredményesen közremüködhetik. Csordás Gábor
