Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Részletek Urban József rádió beszédéből Alapige: “Az Ur legyen mindnyájan ti veletek.” — (II. Thess. 3:16.) KEDVES HALLGATÓIM! Bucsuzáskor fájni szokott a szív. Minél kedvesebb volt a hely, amelytől búcsúzunk; minél nagyobb kedvvel végeztük azt a munkát, amely váratlanul félbeszakad; minél jobban kedveltük azt a környezetet, amelytől megválunk: annál mélyebb fájdalommal vág beie szivünkbe a búcsúéra ütése. Még ha egyéb nem lenne is, ami bennünket egy bizonyos helyhez kötött, mint a megszokás, még akkor is megkísért bennünket a könnyek fátyola. Ne csodálkozzatok hát kedves testvérek, ha megkísért engemet is a könnyek fátyola. Hiszen nem idegenektől, hanem e sok milliós városban is olyanoktól kell búcsúznom, akiket szerettem: híveimnek — mondhatnám — 90%-ig hűséges, egyházáért szívesen munkálkodó és papját tisztelő seregétől; független- és más közösségekbe tartozó református paptársaimtól; az Ur szőlőskertjében szintén az Ő dicsőségéért munkálkodó másfelekezetü magyar lelkipásztoroktól; New York és környékének Istenfélő s az elhagyott szülőhaza emlékét szivükben hordozó magyarjaitól; a magyar testvéri közösségek és testületek vezetőitől; sok-sok jóbaráttól, sok-sok jóembertől és sok-sok jólélektől. Épen azért nem tagadom, hogy nekem ez a bucsuvétel fáj. Úgy érzem, mintha egy darab kiszakadna a szivemből és itt maradna közöttetek. Mégis megyek, mert érzem, hogy mennem kell. Az Apostol szavaival szólva: “a Lélektől kényszerítve megyek . . . nem tudván, mik következnek én reám.” Azt azonban tudom, hogy sorsunk nem gyarló embereknek, hanem a Mindenható Istennek a kezében van. Ő intézi a mi életünk folyását, igy az Ő akaratából van határozott ideje mindennek. Ideje van a születésnek és a meghalásnak; az eljövetelnek és távozásnak s az itt, vagy az amott való munkálkodásnak. Az ember csak elgondolja az ő útját, de Isten intézi annak járását. Az Ö utai pedig nem a mi utaink és az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. íme, én is azt gondoltam, amikor közel 12 esztendővel ezelőtt ebben a nagy világvárosban megkezdtem lelkipásztori működésemet, hogy itt is fogom szolgálni az Urat mindaddig, mig a tehetetlen öregség, vagy a halál le nem veszi a palástot vállaimróí. Hosszú esztendők bámulatos sikerei után joggal is remélhettem ezt, mert hiszen ezek a sikerek azt mutatták, hogy e modern Bábel kőrengetegében is lehetséges a virágzó egyházi élet és a nagy lelki sivatagban is lehet óázist teremteni. Ti tudjátok, hogy a letűnt esztendők alatt akár szószékemen, akár a rádióban, akár a magyar ünnepségek szónoki emelvényén beszéltem hozzátok, szivemnek teljességéből szólott a szám és igyekeztem közölni veletek gondolataimat. Most azonban annyira tele van szivem a búcsú érzéseivel, hogy még ha akarnám sem tudnám tetszetős szavakba öltöztetni mondanivalómat. Éppen azért, saját szomorúságomat palástolandó, inkább egyszerű vigasztaló szavakat keresek, mint a tanítványaitól távozni készülő Mester s első sorban hűséges híveim felé fordulva azt mondom, amit Ő mondott: “Jobb nekek, hogy én elmenjek”. És ha szemtől-szembe állanék azokkal akik beszédeimet mindig szívesen hallgatták, úgy tennék, mint a messzire távozó édesapa, aki vidám orcával mond Istenhozzádot övéinek, mert nem akarja könnyeinek megmutatásával még nehezebbé tenni az elválást. Ilyen szándékkal intézem hát én is tihozzátok Pál apostolnak a thessalonikaiakhoz mondott búcsúszavait: “Az Ur legyen mindnyájan ti veletek!” Legyen az Ur veletek elsősorban is hűséges egyháztagjaim és egyházi tisztviselőim. Tudom, hogy akik nem kéépmutatásból, hanem szivetek teljességéből voltatok hűségesek és mutattátok meg irántam való szeretetetek sok-sok jeleit az első esztendőkben, ezt a nemes érzést mindvégig megtartottátok. Midőn ezért köszönetét mondok, egyúttal kérlek titeket, hogy mint eddig tettétek, ezután is járjatok elől jópéldával a szeretedben, a kötelességteljesitésben, Isten házának látogatásában és az ő Igéjének nemcsak hallgatásában, hanem megtartásában is. Ne féljetek az ellenkező vér leményen lévők elenyésző csoportjának gúnyos mosolyától, mert bizony mondom nektek, az ilyenek már “elvették jutalmukat”. Azután, legyen az Ur mindnyájan ti veletek, kedves független paptársaim, akikkel együtt harcoltam a hit harcát immár 20 esztendeje. Ne vessetek követ reám, hogy hajdan erős falanxunkon én hagyok most tátongó rést. Elvhüségben, őseink hitének őrzésében mindig egy voltam veletek és veletek kívánok maradni ezután is. Tágabb értelemben ezt mpndopi, ^jnéktek is, más felekezetekben szolgáló magyar református lelkipásztor testvéreim. Ti tudjátok, hogy az elvi ellentétek korlátja sohasem volt a magyar, refpp mátus sorsközösség megtagadásának az ütköző pontja mi közöttünk. Vigyázzatok azért mindpy^Jau pyájatokra, amelyben a Szent Lélek vigyázóvá tctjt benneteket s ebben a törekvésetekben “az Ur legyen mindnyájan ti veletek.” New York és környékének minden rendű Istenfélő magyarjai, egyleti tagok és vezetők, j'óbarátáiiiih'Jóembereim: az Ur legyen mindnyájan ti ‘véíetek is: És magam, hogy ismét csak az Apostollal Szóljak, nem mondom, hogy már elértem volna á' ‘célt, de azokat, amik hátam megett voltak, elfeledve s amik előttem voltak, azoknak nekidőlve igyekeztem a Krisztusban való elhívásom jutalmára. És ha ez igyekezetern közben csak egy özvegy volt,‘akinek vállait! az élet keresztjét könnyebbé tehettem; egy szenvedői akinek sebeire a vigasztalás olaját öríthetteni; egy haldokló, akinek Istenben való elnyugVákát csendesebbé tettem; egy öreg vagy beteg testvégem, akihez ä'rádió hullámain Istennek erősítő Igéjét” eljuttátitámV ésák egy veszni induló magyar lélek, aki mint tékozló fiút az ősi hajlékba visszavezethettem; egy szpmoru bujdosó, akinek csüggedt fejét felemelhettem és reménykedő tekintetét az elvesztett Szülőháza fele irányíthattam: akkor az én lelkipásztori inüködéiemés szolgálatom nem volt hiábavaló. Akkór TrisZeirí,^ítógy1 az én emlékezetem, mint a leszakított rótóaszál illata itt lesz közöttetek akkor is, amikor éh 'inár ítfedh leszek 'Véltetek. Mert azt az áldott munkát,'amelyet' Vigasztalói Erősítő-, Megvilágositó- és ttekiritettifikfeY Ví földPfiäzán túl az állandó örömöEl hä^jhrä°WäÄkt0‘‘Sáéhi Lélek bízott rám: a ti lelketék Világosságba;'Öltött«! tésére és Isten nagy nevének dicsőségére’ elvégétkih!'' Láthatatlan rádió-gyülekezetünk táj íjai, akik a/ Atlanti-tengertől Pennsylvámáig,NeW JéVséytőf'lüieszsze a Hudson-mentén és Long Island öblének ’partjain lakoztok, kitárom felémkj.karjainaaitii és mgy lve szék búcsút tőletek: “Az , U kimarad, jón. mindnyájan ti veletek!” Ámen. (; mmylábogno Jkzklkzaoood
