Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 Károlyt is. Nemcsak mint kipróbált harcost, hanem mint a pálya végére ért versenyfutót is. Látjuk a szabolcs-megyei kis faluból való elindulásától kezdve az amerikai munkamező fáradozásain és a főesperesi széken túli megérkezéséig. Amikor lelki szemeinkkel meglátjuk a legfőbb Biró széke előtt, amint átveszi Tőle a jutalom babérkoszorúját, mint valamikor tanárai kezéből a versenydijakat. Hisszük, ki is érdemelte ezt a babérkoszorút. Nemcsak azért, mert szabályosan futott, hanem azért is, mert nagyon szeretett. Szerette azt a földet, amelyről származott. Szerette igaz gyermeki szívvel, mert úgy érezte, hogy anyja az a föld, amelyen fajtája egy ezredév alatt ki virágzott s őt is beletermette nagyjainak ékes koszorújába. Szerette a pataki öreg Alma Matert, amelynek hite szerint mindezt köszönhette. — És szerette szive teljes melegével ezt a földet: Amerikát is, az ő uj hazáját, mert úgy érezte, hogy ez az a föld, amely az édesanyai örökséget számára meggazdagitotta és amelytől férfikora legszebb örömeit vette. Ettől kapta életének másik felét, hűséges feleségét, minden harcaiban és egész pályafutásán melegszívű osztálysorsosát, az ő “gyöngyvirágát” és egyetlen leányát. Hitvesén és leányán kívül szerette minden magyar testvérét, akár az édesanyai földön, akár ez uj hazában lakozott légyen is. Szerette különösen hittestvéreit: gyülekezetén túl a Független Egyház minden tagját és más egyházi közösségekben élő testvéreit is. Az irántuk való Szeretet lángja emésztette akkor is, amikor szolgatársaival együtt megvetette ennek a vitánfelüli magyar református egyháztestnek az alapjait; ez emésztette a csatlakozási harcok idején is, ez emésztette a közös konferenciák vita-asztalainál is és ez emésztette még a bírói tárgyalóterem komor levegőjében is. E szeretet tüzében izzó emésztődésben égett ki ily korán földi életének mécsese is. Időközben nem mondta senkinek, hogy szive már halálosan beteg. Vagy talán nem is tudta, mert nem szokott ilyesmire gondolni. Olyan természetesen végezte napi munkáját közvetlenül halála előtt is, mint ahogy a harcos még fegyvere után nyúl akkor is, amikor már szivét átütötte a halálos golyó. Még az oxigén sátorban is a nyájával törődött és gyűlési határozatok felől érdeklődött és terveket szőtt, mert úgy érezte, hogy kedveseinek, gyülekezetének és a Független Egyháznak szüksége van reá. Sajnos, számításában csalódott. És arról sem tehetett, hogy versenyfutása végén földi értelemben nem kapta meg a várt pályadijat: nem valósult meg az az álma, hogy az amerikai magyar reformátusság az ő elgondolása szerinti egy táborba jusson. Mint a Zsidókhoz írott levélben felsorolt hithősök, hitének megtartása és harcai által ő is “jóbizonyságot” nyert, de nem kapta meg a pályabért, mivel Isten ő felőle is “valami jobbról gondoskodott”. S vájjon mi lehetne az a más, az a jobb, mint földi hervadó koszorú helyett, az igazság hervadhatatlan koronája?—amelyet bizonyára megad neki az Ur; éspedig nemcsak neki, hanem mindazoknak, akik a nemes harcot megharcolva, futásukat elvégezve és a hitet mindvégig megtartva, várják az Ö megjelenését. Ez számunkra Vincze Károly koporsójának áldott tanítása. Boldog közöttünk, akinek majd szintén ez lehet a temetési textusa. Ámen. “Vigasztaljátok egymást ezekkel a beszédekkel”... Dr. Újlaki Ferenc: az Amerikai Magyar Ref. Egyesület elnöke: A Cselekedetek Könyve kilencedik fejezetében egy Krisztus hivő haláláról van szó. A végtisztesség tételre összesereglettek azért jelentek meg, hogy bizonyságot tegyenek. Mint az irás mondja: “mind mutogatták amelyeket készített számukra, mig velük volt.” Mi is azért jöttünk. Nagy közösségeink nevében bizonyságot tenni jöttünk arról, amit Dr. Vincze Károly élete által Isten adott nekünk. Elsősorban az amerikai magyar reformátusság legnagyobb családja, a Református Egyesület és Bethlen Otthonunk, nevében és mindnyájunk nevében, bizonyságot teszek arról, hogy: jó az Ur! szerető szivü, gondviselő édes Atya Ö! Áldott legyen szent neve, hogy Vincze Károlyt adta minekünk! Valaki itt járt közöttünk és az életünk szebb, értékesebb, színesebb, tartalmasabb lett. Lincoln mondotta: ha az élet utján néhány tövis helyére virágot ültethettem, nem éltem hiába. Dr. Vincze Károly itt járt közöttünk és töviseket gyomlált, virágokat ültetett. A Református Egyesület és a Bethlen Otthon mezején ültette a testvériség legszebb virágait. Tizenhárom évig volt a Református Egyesület Vezértestületének és a Bethlen Otthon Igazgató Tanácsának tagja. írásban, beszédben, gyűlési tanácskozásokban, mindig mindenkor, becsületes tisztasággal, nyílt szívvel az igazságot kereste, a közösség javát szolgálta. Bátran, félelem nélkül harcolt. Magam előtt látom, amint kipiruló arccal, csillogó szemekkel beszélt, vitatkozott, határozott hangon mondotta: “Elnök Uram!...” De azután szünet közben, gyűlés után hozzám jött, melegen megszorította kezemet és ellágyult hangon mondotta: “Ferenc testvér!” Akkor éreztem meg, hogy a bátor harcosban, a főesperesi, hitudományi doktori palást alatt meleg, testvéri szív dobog. Bethlen Otthonunk öregeire olyan simogató szeretettel nézett, mintha saját édesanyját, tisztelettel övezett édesapját, gyermekotthonunk lakóiban saját gyermekét látta volna. Egyesületünk életében ismertük meg Vincze Károlyt ... a testvért! Utoljára decemberben, Béky Zoltán esperes lelkészi jubileumán, szolgáltam vele együtt. Ketten prédikáltunk. Ö angolul, én magyarul. Akkor mondotta, hogy egy alkalommal megdöbbentően ébredt hivatása tudatára. Egy kis leány anyjával ment a templom-' ba és mikor őt meglátta, hangosan felkiáltott: “Mother! there is Jesus’s man!” Jézus embere! Éz volt ő. Elmondhatta Pál apostollal: mióta megragadot engem Jézus, azóta életem diadalmenet. Ez a diadalmenet nem tört meg most. Ellenkezőleg. A legmagasabb pontra jutott: hazament ő! 1938-ban együtt mentünk a szülőföldre. Istenem! hogy készült, hogy vágyott arra, hogy még egyszer a szülői házban, otthon, édesanyja karjai között, legyen. És most igazán hazaért. Otthon van. Doktori értekezletét az angyalokról irta. Most úgy látom Vincze Károlyt, hogy akikről könyvet irt, az angyaloktól körülvéve ott áll az Atya előtt és a Főpásztor
