Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-12-01 / 12. szám
g MAGYAR EGYHÁZ nyáján teljes magyarországi képesitésüek voltak. Ekkor került az egyházkerület élére főesperesként Sebestyén Endre, mig a Keleti Egyházmegye esperese dr. Nánássy Lajos, a Nyugatié pedig e sorok Írója lett, aki ezt a tisztséget 1935. dec. 31.-ig töltötte be. Nem tisztem itt, mint jeleztem, hogy történelmet írjak, s az sem, hogy a kerületté szerveződés jelentőségét én mérjem le. Úgy érzem azonban, hogy nem jogosulatlanul idézem ide az amerikai magyar sajtó legtekintélyesebb örgánumának cikkéből a következőket: “Éreznünk kell, hogy a Független Egyházban és annak szilárd meggyőződésű táborában olyan amerikai magyar tényezővel állunk szemben, mellyel az amerikai magyarság életének egész mezején számolni kell. A Független Egyház korszakos lépést tett azon a pályán, melyen annak idején elindult. A felfogások a lépés jelentőségét illetőleg lehetnek különbözők, de a becsületes magyar törekvéseket elismerni, a magyar értékeket meglátni és méltányolni a magyar sajtónak kötelessége”, stb. Nem egészen négy esztendő alatt tehát sikerült elérni azt, hogy az amerikai magyar sajtó, amely ha éppen egy kanál vízben megfojtani nem is, de munkánkat agyon hallgatni igen hajlandó volt eleinte, kénytelen volt “tényező”-nek elismerni egyházunkat. Érdemes lenne csoportba foglalni az első öt éves jubileumon dr. Vincze Károly és Daróczy Sándor által irt brilliáns cikkek tartalmát a Magyar Egyház lapjairól, éppen úgy, mint az első 10 év történetével kapcsolatos lapszemléket. Sajnos érre ennek az inkább személyes visszaemlékezésnek szánt irás keretében helyünk nem lehet. Ami pedig a későbbi, napjainking terjedő időszakot illeti, arra magamat, aki 1936. jan. 1-ével az egyház paróchus lelkészi szolgálatából az Amerikai Magyar Református Egyesület Washington-i központjához kerültem, jogosultnak sem érezhetem. Hiszem azonban, hogy akad krónikás, aki nem csak ezt, de az egész küzdelmes 30 esztendő történetét dokumentálisan feldolgozza. Még csupán annyi álljon itt, hogy amikor uj munka mezőmre léptem, az egyházunknál az addig viselt tisztségemről lemondva, ezt bejelentő levelemben többek között a következőket Írtam: “Kedves kötelességet mulasztanék el akkor, ha Isten iránti mély és alázatos hálámnak itt is kifejezést nem adnék, azért hogy jó tetszéséből engem amerikai magyar népünk s ennek körében Független Amerikai Magyar Református Egyházunk szolgálatára annak idején elrendelt s ebben a szolgálatban több mint egy évtizeden keresztül megtartott. A munka amit végeznem kellett sokszor éppen nem volt könnyű, de számomra mindig megtisztelő és mindig kedves munka volt. Áldassék az Ur, hogy segítségét tőlem meg nem tagadta. Mindig szívesen gondoltam, gondolok és gondolni fogok arra a jó magyar református hivő seregre, mely szerény szolgálatomat elismerve, egyik vezetőjéül választott s mellettem hűségesen kitartott.” így köszöntem el 1935-ben s igy jelentkezem most két évtized után ugyanazokkal az érzésekkel testvéri köszöntésre ma már aktiv amerikai szolgálatban egyedüliként azok közül az alapitó lelkészek közül, akik 1924. decemberében együtt voltunk egyházunk születésénél a régi kis duquesnei templomban. A többieket, pásztorokat és híveket már “kit erre, kit arra kergettek a szelek”, s számosat közülök magához szólított az Ur. Emlékük azonban áldottan él közöttünk, és él az Egyház is, amelyért annyit dolgoztak és imádkoztak. S ha van valami olyan éltető Ige, amely a jövendőbe tekintve a mostani jubiláns alkalmon Egyházunk minden tagjának szivébe plántálandó, úgy az újra meg újra csak ez: “Tartsd meg azt ami nálad van, hogy senki a te koronádat el ne vegye.” “CZECHOSLOVAK PROTESTANTISM TODAY.” Negyvenkét oldalas, album alakú, nyomdatechnikai szempontból elsőrangú kiállítású füzet. A mai u.n. “csehszlovák” protestántizmust mutatja be angol nyelven. Kizárólag külföldi, a cseh és tót protestántizmus történetét nem ösmerő olvasók, közelebbről a princetoni és evanstoni világgyülések résztvevői számára készült. Magyar református szempontból a keserű gúny az, hogy a füzet Írója és szerkesztője, dr. Amedeo Molnár, a prágai Comenius evangélikus theológiai fakultás egyik professzora, mint a neve is mutatja: magyar származású. Az ükapját Molnár Péternek hívták. Egyike volt annak a 34 magyar református papnak, akik a Türelmi Rendelet után 1782-ben és ’83-ban Debrecenből és Sárospatakról átmentek Csehországba s akiknek köszönhető, hogy a cseh protestántizmus halottaiból feltámadt. Ez a dr. Amedeo Molnár állítólag nagy egyháztörténész, de egy szó nem sok, annyit meg nem említ a magyar református Egyház ama nagy testvéri áldozatáról, ami nélkül cseh és morva reformátusságról ma még beszélni sem lehetne. Pedig ebben az ő ükapjának is nagy érdeme volt. A füzet a különböző cseh és tót protestáns felekezeteket ösmerteti szigorúan propaganda szempontból Megtudjuk, hogy a legnagyobb felekezet a tót lutheránus egyház 430,000 taggal, utána következik a cseh református és lutheránus egyházak 1918-ban történt egyesüléséből keletkezett Cseh Atyafiak Evangélikus Egyháza, amelynek 274 gyülekezete, 303 szórványa és 298 papja van. A lélekszámot nem közlik. Ebben az egyházban még ma is igen sok magyar nevű pap szolgál. A nagyságra harmadik egyház a felvidéki református egyház. Ez az egyetlen, aminél semmiféle statisztikai adatot nem közölnek, kivéve azt az egyet, hogy 1953-ban uj, magyar nyelvű énekeskönyvet adtak ki 25,000 példányban s három hét alatt az egész kiadás elfogyott! A reformátusoknak az elszakitáskor 330 anya és társ-egyházuk volt 223,000 lélekszámmal. Most kétséges, ha számuk eléri a 150,000-et. Mert a füzet arról mélyen hallgat, hogy az u.n. “felszabadulás” után a csehek és tótok a magyarok ezreit dobták át csonkamagyarországba. Bizonyára hálából azért, hogy a Türelmi Rendelet után a cseh protestántizmust életre keltettük. Az apróbb felekezetek a sziléziai lutheránusok, a Morva Atyafiak, a Cseh Atyafiak, a Methodisták és Baptisták egyháza összesen kb. 100,000 lélekszámmal. A felekezetek mindannyian államsegélyt kapnak, a lelkipásztorokat az állam fizeti. (Ez az eset Magyarországon is). A jelent illetőleg a füzetben sehol egy szó bírálat nincs. Az állam szent és sérthetetlen, minden jó amit tesz, és az egyházak virágoznak. Ezt persze sem dr. Amedeo Molnár nem hiszi, sem pedig dr. J. L. Hromadka, aki az általa irt hosszú előszóban azt állítja többek között nemes egyszerűséggel, hogy ők (mármint a kommunisták) “igazabb, szabadabb, nemesebb emberi társadalomért küzdenek.” Az Isten őrizzen meg minden jótét lelket az ilyen “igazabb, szabadabb, nemesebb emberi társadalomtól.”
