Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)

1954-12-01 / 12. szám

MAGYAR EGYHÁZ

7

nyílott meg. Egy olyan korszaké, amelyben azt kivánuiK nyilvánvalóvá tenni, hogy itteni népünk elérkezett a miDen és egynázi nagykorúsághoz. Vagyis, hogy elegendő nue léven, Egyhazáról s annak ékes rendjéről saját maga tud és akar is gondoskodni.

a legteljesebb egyetértésben történt meg az egyház szigorúan mtvallásos alapon való megalakultságának kimondása. Utána pedig az első egyházmegyének megszervezése is; amelynek alapitó gyülekezetei; Perth Amooy, N. J„ Carteret, N. J„ a Hámborszky Gyula által pasztorolt Scranton, Pa., McKeesport, Pa., Duquesne, Pa., Donora, Pa., és Detroit, Mich, lettek. Teljes egyhanangusaggal választottuk meg első esperesünkké Sebestyen Endre duquesnei lelKesz testvérünket, aki bámulatos energiával, szervező képességgel s egyenesen mágnetikus erővel dolgozott hosszú és súlyos személyi áldozatokkal is teljes esztendőkön keresztül a független mozgalom érdekében. Hasonló lelkesedés mellett lett első egyházmegyei gondnokunk az akkor javakorában lévő Bodnár István perth amboyi gondnok, aki igazán hivő lélekkel igy irt gyűlésünkről a Magyar Egyház 1925 febr. 25.-i számában;

“Lehetetlen pontos szavakat találni, amelyek hűen és méltóképen éreztessék ennek a szervezkedő gyűlésnek valóságát és visszaadják azoknak érzését, akik a gyűlésen résztvéve igaz, benső örömmel örvendeztek azon, hogy egyházaik megbizásából s képviseletében nagy dolgokat cselekedhetnek. Mert az a néhány egyházközség, amely a Független Református Egyházmegyét megalakította, nagy dolgot müveit. Nagy dolgot, melynek kellő méltánylására szürkék a szavak s az én toliam avatatlan Azt csak a hivő szív tudja átérezni. Az a szív, amely tudja, hogy mit jelent ez a vallás és mi ennek hamisítatlan fenntartása és tovább folytatása. Az a szív, amely nem tud lemondani apái hitéről itt, Amerika földjén sem, hanem tovább akar nevekedni az ősi hitben. Az a hit nevelt rá, hogy Egyházát a maga erejéből és áldozatkészségéből tartsa fel, mint ahogy ősei azt a maguk erejéből és áldozatkészségéből alapították meg s nevelték naggyá. Ez a hit arra nevelt bennünket, hogy ne járjunk a más mankójával, hanem járjunk a magunk egészséges lábán. Ez a hit nevel arra az önérzetre bennünket, hogy megmutassuk: vannak még Amerikában magyar református magyarok, ha kevesen is, akik nem várják az idegen segítséget; nem várják, hogy az amerikai, holland vagy német testvérek tartsanak fenn Egyházat az amerikai magyar reformátusok számára. Ez a hit kötelez bennünket arra, hogy megmutassuk: igenis vannak Amerikában református magyarok, akiket az ő Anyaszentegyházuk, a Magyarországi Református Egyház olyan erős hittel vértezett fel, hogy azt semmi körülmények között feladni nem tudják.”

Minek hallgatnám el, hiszen annak az időnek Istennek hála még sok élő tanúja van közöttünk: egyházzá alakulásunk nem történt meg heves egyházpolitikai manőverek sőt testbe — lélekbe vágó szó — s Írásbeli harcok nélkül. Létjogosultságunkat bizonyos oldalakról nem csakhogy kétségbe vonták, de munkánkat: “az édesanya”, a Magyarországi Református Egyház egyenes akaratával szembe helyezkedő “lázadás”, és “árulás”-nak próbálták bélyegezni.

Kapóra jött, hogy éppen abban az esztendőben, sőt éppen abban a hónapban tartózkodott Amerikában a nagynevű Baltazár Dezső debreceni püspök, az Egyetemes Konvent Elnöke. Meghívtuk őt minden gyülekezetünkbe, bemutattuk neki megalkuvás nélküli magyar református munkánkat, tájékoztattuk arról, hogy eddig mit végeztünk és a jövőre mik a céljaink, és megmondottuk neki azt is, hogy sem az óhazai egyháztól, sem mástól

semmiféle segélyre nem tartunk igényt s ilyet el sem fogadnánk, mert népünket készségesnek és képesnek érezzük arra, hogy egyházát a maga hitével saját maga áldozatos emberségéből tartsa fenn. A nagy püspök erre a duquesnei templomban 1924 dec. 13.-án a következő s valóban történelmi jelentőségű kijelentést tette:

“Minden szerető édes atya örül annak, ha gyermekei szabadok és függetlenek és senki segítségére nem szorulnak. Mindig úgy láttam volna a legszebbnek, ha az amerikai magyar református egyházak Független Egyházban tömörülnek, de amikor a hazai segítségnek meg kellett szűnni, Amerikából jött a jelentés, hogy erre képtelenek. Mi tehát nem tehettünk mást, mint amit tettünk: hozzájárultunk a jelentésekben foglalt kérelemhez. Amikor azonban azt látjuk, hogy vannak egyházak, amelyek képesek a maguk fenntartására és vallásuknak csorbítatlan megőrzésére, sőt képesek egyházmegyét alkotni: akkor nekünk csak örülni lehet és csak örülni szabad minden becsületesen gondolkozó magyarnak. De nem hiszem, hogy ne örülne ennek minden józan gondolkodású amerikai is, mert hiszen Amerikának is öröm az, ha bevándorolt népei nem szorulnak minduntalan az ő támogatására. Nem tudom, hogy a megalakult egyház milyen kapcsolatot kíván létesíteni a hazai egyház egyetemességével, de ami saját személyemet illeti már itt szivesen kinyilatkoztatom: egész rokonszenvemmel kisérem az Egyház előrehaladását, s annak támogatására, mindent, ami csak szerény erőmből kitelik szivesen megteszek; ezt már most megígérem. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy a magyarországi reformátusság készséggel ismeri el az újonnan alakult Egyházat testvérének, annál is inkább, mert az hitében és rendjében vele azonos.”

A harc azonban ezek után sem ült el. A Magyar Egyház egykorú számai tanúskodnak arról a tusakodásról, amit állanunk kellett. Sebeket kaptunk, sebeket adtunk bőségesen, utólag megállapithatólag nem mindig okkal, nem mindig joggal, egyik oldalról sem. Nehézségeink voltak kint és bent is. De a falakat építettük, egyházainkat szaporítottuk s erősítettük. Óriási segítségünk volt ebben a “Magyar Egyház” cimü hetilapból folyóirattá alakított lapunk. E nélkül, nyugodtan állíthatjuk, nem lett volna Egyházunk s nem volna most harminc esztendős jubileumunk, nagyrészben ennek köszönhető nemcsak belső munkánk előhaladása, de külső elismertetésünk is. Ha majd egyszer valaki itteni reformátusságunk történetét tárgyilagosan megírja, ennek a lapnak életformáló jelentőségét méltánylás nélkül alig hagyhatja.

Lelkészi karunk első nagy nyilvánosságú szereplése 1928-ban következett el, amikor is gyülekezeteink magyar papi díszruhával ajándékozva meg őket, elküldötte képviseletül New Yorkba, az ott felállított Kossuth szobor leleplezésére. Ezt az alkalmat kísérelték meg felhasználni a más felekezetek kötelékébe tartozó lelkészek is arra, hogy minket is meghiva megalakítsák a Lelkészegyesületet. Nem akarunk heggedt sebeket szaggatni a “miért” feszegetésével s igy csak annyit Írunk erről, hogy amilyen teljes mértékben impozáns és sikeres volt a szobor ünnepély, ahol a Magyarországi törvényhatóságok és Országgyűlés 500 főnyi küldöttsége is résztvett, olyan sikertelen lett ez az első Lelkészegyesületi alakulás.

Az egységnek egy önálló Amerikai Magyar Református Egyházban történendő megvalósítására vonatkozó, de kellő visszhang nélkül maradt felhívás után a belső megerősítés volt számunkra a legfontosabb. így jutottunk el 1928-hoz, amikor is szeptember 4-én Trenton-ban megtörtént a két egyházmegyéből álló kerület megszervezése. Ekkor már az eredeti 7 gyülekezet száma 17-re, papjaink száma pedig 12-re szaporodott. Utóbbiak mind