Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-12-01 / 12. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ EMLÉKEZZÜNK... BORSHY KEREKES GYÖRGY Úgy emlékszem rá mintha tegnap történt volna . . . így szokták kezdeni a hasonló természetű Írásokat. Én is igy kezdeném s folytatnám tovább, ha ez a mondat fedezné a teljes igazságot. A tény azonban az, hogy igy nem fedezi. Mert bizony már nem emlékszem úgy egyházunk alapításának minden körülményére és külsőségére, mintha az csak tegnap történt volna. Túlságosan sok viz folyt le azóta a Youghogenny, Mahoning és Potomac folyókon, melyeknek partjain harminc kerek esztendőt pergetett le velem az idő, hogy sem a vizek folyásának minden akkori hullámára, vagy csak színére is emlékezni tudnék. Elő kellett hát kotorni nyugalmasabb idők számára elraktározott régi Írásokat, újságokat, egykorú fényképeket ahhoz, hogy az emlékeket felfrissítsem. Azoknak segítségével készültek ezek a sorok. Nem történelemnek, csak adaléknak a számunkra kétségtelenül nagy nap s az azt követett évek, mondhatom kemény harcos évek megírandó történetéhez. Szerénytelenség látszata nélkül is hivatkozhatom talán mindjárt az elején arra, hogy számomra az amerikai magyar református szolgálat vagy legalább is az arra való vágy és készség nem 1924-ben kezdődött, amikor is szeptember havának 13. napján New Yorkban partra szálltam, hanem öt esztendővel előbb 1919-ben. Úgy történt a dolog, hogy — mint azt az Amerikai Magyar Népszava 1919 aug. 20.-i számának elsárgult 1-ső lapja tanúsítja: — “1914-ben, midőn az orosz betörés erősen fenyegette Magyarországot, a tűzhely megvédés szent lángjától hevülten, azon Krisztusi elvet követvén “ahol a nyáj, ott a pásztor”, — a debreceni református theológia 42 hallgatója nem élt a törvény által biztosított azon kiváltságával, amely a hadi szolgálat alól mentesíthette volna, hanem önként fegyveres szolgálatra jelentkezett. Nem volt ebben semmi elitélendő vérengzési vágy, semmi alantas virtuskodási ambíció, hanem a fiatal magyar temperamentumnak olyan természetes és szükségszerű kitörése, mely a hazafias nevelésből következett.” Ebből a 42-ből kilencen nagyobbrészt sebesülten 1915-ben a második Isonzo offenzivában olasz hadifogságba kerültek. Ebből a kilencből hármat, mint száz százalékos rokkantat időközben kicseréltek. Hatan azonban, köztük e sorok Írója is 1919-ben egy évvel a háború befejezése után még mindig egy szicíliai fogoly táborban voltunk. Innen irtunk néhai jó Kuthy Zoltán akkori new yorki lelkész, a konventi egyházmegyék egyik espereséhez egy kölcsönt kérő levelet, hogy felruházkodhassunk. Az ő buzgólkodása folytán a református hívek adományaiból tekintélyes összeg gyűlt össze, amit ő azonnal továbbított is számunkra, de nem kölcsön, hanem ajándékképpen. Ezt meghálálandón ígértük neki, hogy néhányan, mihelyt lehet, átjövünk “leszolgálni” az ajándékot. A hat közül ugyan csak én magam kerültem át, a 42- ből azonban itt szolgált Kovács Mihály jelenleg jugoszláviai lelkész is néhány esztendőt s a jelentkezettek közül itt szolgál ma is Marton Sándor Youngstownban. Az ígéretet tehát teljesítettük. Sajnos Kuthy esperes előbb hunyt el, semhogy az ő életében szolgálhattunk volna. 1922-ben, amikor boldogult Baltazár püspök magántitkáraként szolgáltam s mint ilyen tudomásom volt az amerikai “csatlakozási” háborúságokról, Debrecenben kaptam az első hivatalos meghívást, dr. Nánássy Lajos, akkori perth amboyi lelkésztől, aki egyszerre három “fiatal papot” kért. Dr. Papp Géza egyetemi questor, Kovács Mihály akkor még mindig ténylegesen szolgáló főhadnagy-pap és én feleltünk püspökünk beleegyezésével a hívásra. Dr. Papp Géza, aki akkor már családos ember volt, érkezett ki elsőnek s Lynch-re, Kentucky államban került szolgálatba. Őt Kovács Mihály követte a detroiti újonnan alakult független egyházhoz. Én csak 1924 szeptemberében jöhettem, Sebestyén Endre duquesnei lelkész közvetítésére az akkor alakult mckeesporti egyházhoz. Ezt megelőzőleg a huszas évek elején voltak ugyan már tárgyalások és gyűlések Trentonban az önálló amerikai magyar református egyház megalakításáról, 1924 őszén érett meg azonban a helyzet véglegesen ahhoz, hogy mai formájában az Egyházat megalakítsuk. A törvénykönyv összeállításával a jog és theológiai doktorátussal ékeskedő Papp Gézát bíztuk meg, aki azt a magyarországi református egyház törvényei alapján előkészítette úgy, hogy azt az egyes gyülekezetek egyháztanácsaival november hónapban pontról-pontra le is tárgyalhattuk s december 9.-éré Duquesne-be, az első Alkotmányozó Gyűlést összehívhattuk. Ezen a nevezetes gyűlésen a gyülekezetek képviseletében mindvégig összesen tizenketten vettünk részt. Öt lelkész, névszerint Dr. Nánássy Lajos Perth Amboy, N. J„ Kovács Mihály Detroit, Mich., Sebestyén Endre Duquesne, Pa., Vincze Károly Carteret, N. J., és Borshy Kerekes György McKeesport, Pa., és hét egyháztanácsos, névszerint: G. Farkas Károly Detroit, Mich., Koós Lajos McKeesport, Pa., Bodnár István Perth Amboy, N. J„ ősiéger Ferenc Donora, Pa., Kovács Lajos Carteret, N. J., Tóth Mihály McKeesport, Pa., és Morvay Balázs Duquesne, Pa., amint azt ilyen sorrendben az itt egyidejűleg közölt kép is mutatja. A gyűlésen sok vitatkozás nem volt, hiszen a törvényeket a küldő egyháztanácsok a maguk teljességében már előzőleg elfogadták. Az egyetlen pont, ahol még érvelésre került sor, az alkotandó egyház nevének megállapítása volt. Mi lelkészek az “Amerikai Magyar Református Egyház” elnevezés mellett kardoskodtunk, mert hiszen ez volt a természetes, magától adódó név. Világi kiküldötteink azonban a gyülekezetektől vett megbízatásukhoz híven a “független” jelző hozzátételéhez is ragaszkodtak. Ennek az oka pedig abban keresendő, hogy a mi egyházunk megalkotását megelőző években volt egy olyan kísérlet is, amely Protestáns Episzkopális Egyházzal társult viszonyban kívánt “Amerikai Magyar Református Egyház” néven szervezkedni. Világi testvéreink tehát a névben is jelezni kívánták, hogy a mi általunk alkotott egyház semmiféle más alakulattal nincs és nem is kíván kapcsolatban lenni. így lett aztán nevünk “Független Amerikai Magyar Református Egyház”, angolul “Free Magyar Reformed Church in America”, mely nevet a mai napig is viseljük. A gyűlést egyébként a legmélyebb alázat, ugyanakkor a legnagyobb lelkesedés és az ősi hithez és egyházhoz való törhetetlen ragaszkodás jellemezte. Úgy érezte minden jelen lévő, hogy korszak alkotó munkának végzésére rendelt együvé bennünket az Isten, s talán nem hat ma már, 30 esztendő tanulság tétele után, hiábavaló dicsekvésnek, az a megállapítása, hogy azon a napon itteni reformátusságunk történetében tényleg uj korszak
