Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)

1954-12-01 / 12. szám

MAGYAR EGYHÁZ 5 önálló, független egyházi élet után, amikor pedig amerikai felekezetek (a német református, a presbiteriánus és az episzkopális, hogy csak hármat emlitsünk) valósággal versenyeztek abban, hogy a magyar gyülekezeteket is­­tápolják? Két oka volt. Az egyik, az erősebb, a nemzeti. A kiván­dorolt magyar tömegek napszámos munkát végeztek. Angolul — mert a magyartól annyira merőben idegen — sokkalta nehezebben tanultak meg, mint akár a szlávok is. Munkahelyükön, idegenek között lenézetteknek, el­veszetteknek érezték magukat. A nemzeti, a faji öntudat azt követelte, hogy legyen egy közösség, ahol a nyomás alól felszabadulhatnak, ahol bárki emberfiával egyen­lőnek érezhetik magukat s ez az egyház, az önálló, füg­getlen egyház. Mindenütt másütt idegenekbe ütköznek. Legyen egy olyan hely, ahol Isten után a maguk gazdái lehetnek. A másik ok (s ez a kezdet kezdetén, különösen né­pünknél, kisebb szerepet játszott, mint az első) vallási jellegű volt. A világiak részéről csak ösztönösen érzett ama tudat, hogy a református keresztyénség ama formá­jának .amely a magyar vallásos lélek prizmáján keresz­tül nyerte a maga színezetét, a föld kerekségén min­denütt, igy Amerikában is létjogosultsága van. Ez ma is tétel, három évtizeddel ezelőtt még inkább az volt. Amit a világiak csak ösztönösen éreztek, az a lelki­­pásztorok előtt nyilvánvaló igazság volt. Az első alkot­mány ózó gyűlés öt papja egytől egyig kiváló képesítésű lelkipásztor volt, mindannyian az egészséges hitvallásos és az Egyház megújulását munkáló irányzat követői. Gondoljunk csak dr. Nánássy Lajosra, Sebestyén Endré­re, a kiváló tollú Borshy Kerekes Györgyre s nem utolsó sorban dr. Vincze Károlyra, aki Magyarországon a Soli Deo Gloria mozgalom egyik elindítója volt! Azt, hogy a református keresztyénségnek arra a for­májára, amit a Független Amerikai Magyar Református Egyház képvisel, szükség van, egy emberöltő bizonyítot­ta be. A hitvallások fontosságát kezdettől hangsúlyozta. Az idő igazolta. Az általa gyakorolt egyházkormányzati formáról hozzáértők állapítják meg, hogy annak az ame­rikai protestántizmusba való bevezetése üdvös lenne. A gyakorlati keresztyén élet, a templombajárás, a sákra­­mentumokkal való élés és az adakozás terén a többi magyar hátterű református csoportok előtt példaadó lett és rájuk letagadhatatlan hatást gyakorolt. Hogy a kü­lönböző protestáns felekezetek kebelében élő magyar gyülekezetek életében örvendetes fejlődés tapasztalható, hogy az önfenntartó eklézsiák száma folyton növekedik, abban a Független Egyháznak része van, mert a maga példaadásával ezeket a gyülekezeteket valósággal rákény­­szeritette a nemes versenyre. Az is tényként állapítható meg, hogy a tultürelmesnek épen nem nevezhető ameri­kai felekezetek keretében élő magyar gyülekezetek vagy csoportok kisebb vagy nagyobb méretű kiváltságát a Független Egyházra való hivatkozással lehetett kivívni. Mint egyetlen önálló magyar egyháztest Amerikában, a magyar reformátusok szervezeti egységének kérdésével kezdettől foglalkozotot. Illesse elismerés azokat a cso­portokat, amelyek az összefogás fontosságát szintén fel­ismerték s ebben az irányban a Független Egyházzal együtt konkrét lépéseket tettek. Az elgondolás megvaló­sítása még mindig nem lehetetlen, csak azt kell Isten előtti felelősséggel megállapítanunk, hogy vallásunkban, egyházi berendezkedésünkben mik azok, amiket át lehet és át kell mentenünk a jövendőre. Az elmúlt harminc év alatt az egyházi és vallási ered­mények mellett nem kisebb eredményeket ért el faji szempontból is. Nem volt itt olyan tiszta célt szolgáló magyar megmozdulás, aminek vagy elindítója, vagy erő­teljes támogatója ne lett volna. Megesett nem egyszer, hogy a maga önzetlen, mozgékony magyarságával ma­gyar ügy mellé állásra kényszeritett olyanokat is, akik­nek különben annak bukása lett volna érdekűk.. Nem lehet lekicsinyelni azt a tényt sem, hogy megle­hetősen szegényes amerikai közéletünkbe ez az Egyház behozott jó néhány olyan magyar református papot, akik tudomány és jellem szempontjából a legnagyobb egyházi közösségnek is tisztességére volnának. Hasonlóképen eredmény az immár harmincharmadik évfolyamában levő lapja, a “Magyar Egyház”, amely az amerikai magyar közéletben, de sokak előtt annak idején Európában is egy különösnek tetsző hangot ütött meg: a sokszor szinte nyersnek tetsző őszinteségnek, tisz­tességnek, a magyar református vallás iránti hűségnek és a magyar faj jobb életre rendeltetettségébe vetett hit hangját. Ezt a hangot a múltban nem egyszer bírálták s elismerjük, hogy olykor-olykor lehetett nyers, lehetett érdes, csak egy nem volt soha: hazug. Amerikai szempontból vizsgálva az elsuhant ember­öltőt, legelőször arra a tényre kell rámutatnunk, hogy gyülekezeteinkben meg tudtuk tartani a fiakat, unoká­kat és dédunokákat. Bizonyára nem sikerült volna, ha nem a vallásra, hanem a nemzeti érzésre, nyelvre he­lyeztük volna a súlyt. Az eredmény az, hogy angol nyelvű istentiszteleteinken a résztvevők száma körülbelül két­szer annyi, mint a magyaron. Azután eredményként kell elkönyvelnünk azt is, hogy az amerikai protestántizmus igazi oldaláról is megösmer­­hette a magyar reformátusokat. Megfelelő keretben, meg­felelő vezetés alatt, ha vallását komolyan veszi, a ma­gyar reformátusok sem nem pogányok, akiket “misszió­­nálni” kell, sem nem “koldusok”, akiket támogatni kell, hanem olyan keresztyének, akik egyházukat legalább annyira megbecsülik, azért legalább annyit áldoznak, mint az u.n. amerikaiak. A Független Egyház Amerikának a maga lábán járni tudó és akaró, igazán vallásos, nemes ügyért áldozatos, függetlenséget, szabadságot szerető s azt megbecsülő református keresztyént akar nevelni s mint ilyen, a szó legnemesebb értelmében vett amerikai. Ami a Független Egyházban az elmúlt három évtized alatt jó, szép, igaz és áldásos volt, mindaz Isten meg­mérhetetlen kegyelméből volt úgy. Ami pedig benne hiba és fogyatkozás, az a mi gyarlóságunkból van. Vajha a jövőben még nagyobb mértékű lenne Istennek irántunk való kegyelme, hogy igy annál kevesebb lehessen a hiba és a fogyatkozás. Záró szavakként még csak egvetlen egy gondolatot jegyezünk le. Nincsen olyan felekezet, amelyik önmagában cél lehetne. A cél a Szentháromság egy Isten dicsősége és annak szolgálata. Egy ugyanazon drága örökség széttagolt gyermekei, amerikai magyar reformátusok, még mindig egyek lehetünk, ha annak módját önzetlenül, szivből keressük. A ma Szlovákiának nevezett Felvidéken 1920-ban 223,168 magyar református élt. Ma a számuk mindössze 140,000, akiket 309 gyülekezetben százegvnéhánv lelki­­oásztor gondoz. Egy kerületben hét egyházmegvéiük van. A cseh-tót türelmetlenség több mint 80.000 reformátust űzött át a csonkaország területére. Vájjon mennyi lehet az összes kiüldözött őslakó magyarok száma? Ugyanez a sors érte a reformátusokat a régi Magvar - ország Jugoszláviához csatolt területein is. A második háború után mindössze 30,400-an maradtak.

Next

/
Thumbnails
Contents