Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-12-01 / 12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 önálló, független egyházi élet után, amikor pedig amerikai felekezetek (a német református, a presbiteriánus és az episzkopális, hogy csak hármat emlitsünk) valósággal versenyeztek abban, hogy a magyar gyülekezeteket istápolják? Két oka volt. Az egyik, az erősebb, a nemzeti. A kivándorolt magyar tömegek napszámos munkát végeztek. Angolul — mert a magyartól annyira merőben idegen — sokkalta nehezebben tanultak meg, mint akár a szlávok is. Munkahelyükön, idegenek között lenézetteknek, elveszetteknek érezték magukat. A nemzeti, a faji öntudat azt követelte, hogy legyen egy közösség, ahol a nyomás alól felszabadulhatnak, ahol bárki emberfiával egyenlőnek érezhetik magukat s ez az egyház, az önálló, független egyház. Mindenütt másütt idegenekbe ütköznek. Legyen egy olyan hely, ahol Isten után a maguk gazdái lehetnek. A másik ok (s ez a kezdet kezdetén, különösen népünknél, kisebb szerepet játszott, mint az első) vallási jellegű volt. A világiak részéről csak ösztönösen érzett ama tudat, hogy a református keresztyénség ama formájának .amely a magyar vallásos lélek prizmáján keresztül nyerte a maga színezetét, a föld kerekségén mindenütt, igy Amerikában is létjogosultsága van. Ez ma is tétel, három évtizeddel ezelőtt még inkább az volt. Amit a világiak csak ösztönösen éreztek, az a lelkipásztorok előtt nyilvánvaló igazság volt. Az első alkotmány ózó gyűlés öt papja egytől egyig kiváló képesítésű lelkipásztor volt, mindannyian az egészséges hitvallásos és az Egyház megújulását munkáló irányzat követői. Gondoljunk csak dr. Nánássy Lajosra, Sebestyén Endrére, a kiváló tollú Borshy Kerekes Györgyre s nem utolsó sorban dr. Vincze Károlyra, aki Magyarországon a Soli Deo Gloria mozgalom egyik elindítója volt! Azt, hogy a református keresztyénségnek arra a formájára, amit a Független Amerikai Magyar Református Egyház képvisel, szükség van, egy emberöltő bizonyította be. A hitvallások fontosságát kezdettől hangsúlyozta. Az idő igazolta. Az általa gyakorolt egyházkormányzati formáról hozzáértők állapítják meg, hogy annak az amerikai protestántizmusba való bevezetése üdvös lenne. A gyakorlati keresztyén élet, a templombajárás, a sákramentumokkal való élés és az adakozás terén a többi magyar hátterű református csoportok előtt példaadó lett és rájuk letagadhatatlan hatást gyakorolt. Hogy a különböző protestáns felekezetek kebelében élő magyar gyülekezetek életében örvendetes fejlődés tapasztalható, hogy az önfenntartó eklézsiák száma folyton növekedik, abban a Független Egyháznak része van, mert a maga példaadásával ezeket a gyülekezeteket valósággal rákényszeritette a nemes versenyre. Az is tényként állapítható meg, hogy a tultürelmesnek épen nem nevezhető amerikai felekezetek keretében élő magyar gyülekezetek vagy csoportok kisebb vagy nagyobb méretű kiváltságát a Független Egyházra való hivatkozással lehetett kivívni. Mint egyetlen önálló magyar egyháztest Amerikában, a magyar reformátusok szervezeti egységének kérdésével kezdettől foglalkozotot. Illesse elismerés azokat a csoportokat, amelyek az összefogás fontosságát szintén felismerték s ebben az irányban a Független Egyházzal együtt konkrét lépéseket tettek. Az elgondolás megvalósítása még mindig nem lehetetlen, csak azt kell Isten előtti felelősséggel megállapítanunk, hogy vallásunkban, egyházi berendezkedésünkben mik azok, amiket át lehet és át kell mentenünk a jövendőre. Az elmúlt harminc év alatt az egyházi és vallási eredmények mellett nem kisebb eredményeket ért el faji szempontból is. Nem volt itt olyan tiszta célt szolgáló magyar megmozdulás, aminek vagy elindítója, vagy erőteljes támogatója ne lett volna. Megesett nem egyszer, hogy a maga önzetlen, mozgékony magyarságával magyar ügy mellé állásra kényszeritett olyanokat is, akiknek különben annak bukása lett volna érdekűk.. Nem lehet lekicsinyelni azt a tényt sem, hogy meglehetősen szegényes amerikai közéletünkbe ez az Egyház behozott jó néhány olyan magyar református papot, akik tudomány és jellem szempontjából a legnagyobb egyházi közösségnek is tisztességére volnának. Hasonlóképen eredmény az immár harmincharmadik évfolyamában levő lapja, a “Magyar Egyház”, amely az amerikai magyar közéletben, de sokak előtt annak idején Európában is egy különösnek tetsző hangot ütött meg: a sokszor szinte nyersnek tetsző őszinteségnek, tisztességnek, a magyar református vallás iránti hűségnek és a magyar faj jobb életre rendeltetettségébe vetett hit hangját. Ezt a hangot a múltban nem egyszer bírálták s elismerjük, hogy olykor-olykor lehetett nyers, lehetett érdes, csak egy nem volt soha: hazug. Amerikai szempontból vizsgálva az elsuhant emberöltőt, legelőször arra a tényre kell rámutatnunk, hogy gyülekezeteinkben meg tudtuk tartani a fiakat, unokákat és dédunokákat. Bizonyára nem sikerült volna, ha nem a vallásra, hanem a nemzeti érzésre, nyelvre helyeztük volna a súlyt. Az eredmény az, hogy angol nyelvű istentiszteleteinken a résztvevők száma körülbelül kétszer annyi, mint a magyaron. Azután eredményként kell elkönyvelnünk azt is, hogy az amerikai protestántizmus igazi oldaláról is megösmerhette a magyar reformátusokat. Megfelelő keretben, megfelelő vezetés alatt, ha vallását komolyan veszi, a magyar reformátusok sem nem pogányok, akiket “missziónálni” kell, sem nem “koldusok”, akiket támogatni kell, hanem olyan keresztyének, akik egyházukat legalább annyira megbecsülik, azért legalább annyit áldoznak, mint az u.n. amerikaiak. A Független Egyház Amerikának a maga lábán járni tudó és akaró, igazán vallásos, nemes ügyért áldozatos, függetlenséget, szabadságot szerető s azt megbecsülő református keresztyént akar nevelni s mint ilyen, a szó legnemesebb értelmében vett amerikai. Ami a Független Egyházban az elmúlt három évtized alatt jó, szép, igaz és áldásos volt, mindaz Isten megmérhetetlen kegyelméből volt úgy. Ami pedig benne hiba és fogyatkozás, az a mi gyarlóságunkból van. Vajha a jövőben még nagyobb mértékű lenne Istennek irántunk való kegyelme, hogy igy annál kevesebb lehessen a hiba és a fogyatkozás. Záró szavakként még csak egvetlen egy gondolatot jegyezünk le. Nincsen olyan felekezet, amelyik önmagában cél lehetne. A cél a Szentháromság egy Isten dicsősége és annak szolgálata. Egy ugyanazon drága örökség széttagolt gyermekei, amerikai magyar reformátusok, még mindig egyek lehetünk, ha annak módját önzetlenül, szivből keressük. A ma Szlovákiának nevezett Felvidéken 1920-ban 223,168 magyar református élt. Ma a számuk mindössze 140,000, akiket 309 gyülekezetben százegvnéhánv lelkioásztor gondoz. Egy kerületben hét egyházmegvéiük van. A cseh-tót türelmetlenség több mint 80.000 reformátust űzött át a csonkaország területére. Vájjon mennyi lehet az összes kiüldözött őslakó magyarok száma? Ugyanez a sors érte a reformátusokat a régi Magvar - ország Jugoszláviához csatolt területein is. A második háború után mindössze 30,400-an maradtak.
