Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 13 sült kenyér szagáról, nemcsak a dögéi utca telt meg vele, hanem a hallgatóságtól megtöltött terem is. Kínzó vágy fogott el egy darab otthonsült cipó után. Kezében a leszakított kék szilván ott maradt a hamv, a szőlő fürtön rajta csillogott a reggeli harmat. De jó is volt hallgatni. Ki viszi haza utána oly gyakran bujdosó lelkünket? Amerikai életünk legkülönbb lelkipásztora volt. Tudós, meg nem alkuvó, hivő, kemény kálvinista, magyar református egyházunk nagy századaiban is hűen megállta volna helyét. Ugyanekkor amerikai magyar életünk egyik értékes vezetője volt, aki rendíthetetlenül bízott a magyarság jobb jövőjében. Szerette fajtáját, de bűnét is fejére olvasta. Ő volt az, aki ki merte mondani, amit mi a szivünk mélyén gondolunk. Soha semilyen hatalomtól és nagyságtól nem rettent meg, ha magyar igazságról volt szó. Ha egyedül is maradt, megmondta véleményét. Kis, apró termetében saslélek lakozott. Ezért életét bizonyos magánosság jellemezte. Nagy emberek rendszerint magánosok. Sok keserűsége volt, hogy nem értették meg. Pedig lelke mindig sóvárogta a szeretetet, az igazi barátokat. Ez a nagy ember lelkében egy tiszta lelkű gyermek volt, aki gyermekké tudott lenni gyermekek társaságában és a méltóságteljes, komoly ember leült gyermekek közé, mint pajtásuk. így vallotta koporsója felett az egyik szónok. Élvezte lelkésztársai tiszta tréfáit, szívből kacagta magyar népe csavaros észjárását. Ő nem kívülről nézte a dolgokat, hanem benne élt. Úgy tudott égni egy ügy sikeréért, hogy dideregtető januárban is csurom vizessé lett rajta az ing az aggodalomtól, mert az volt kockán, amit ő féltőn szeretett. Mondják róla, hogy a Magyar Egyház karácsonyi mendikását szívből megsiratta és lélekben ott vándorolt vele a karácsonyi hó mezőkön. Azonnal levelet irt, óh milyen drága irás ez immár: “Isten áldjon meg gyönyörű írásodért. Óh Istenem milyen szörnyen igaz, hogy a pataki diákok lábanyomát befedte a hó.” Csak egy hónap pergett le és már az ő lábanyoma felett zokogunk. Vincze Károly főiskolai szénior ur, tiszteletbeli theológiai tanár, főesperes ur a múlandóság gályáján vételen vizek felett evez újra. Fekete kabátját a múlandóság szele fujdogálja. Kendőnk utána lobog, szemünk tele könnyel és ő egyre távolabb úszik tőlünk. A gálya utáni fodrokat pedig az idő egyszer tükörré simítja. Mi pedig úgy érezzük, mint 32 évvel ezelőtt Patakon érezték, hogy üres lett nélküle az életünk. Utoljára a perth-amboyi templomban találkoztunk. Ott feküdt lezárt koporsójában, némán. Csak a mi szivünk volt hangos a fájdalomtól. Egyetlen gyöngyvirág csokor volt koporsója mellett. Az volt a vég akarata, hogy hamar hervadó virágok helyett, az ő még halálában is szeretett Független Magyar Református Egyházának Közalapjára, a Magyar Egyházra, Isten dicsőségére, Bethlen Otthonra, és az Amerikai Magyar Szövetségre adakozzanak. Még halálában is tovább szolgál a halott főesperes. Két este volt gyász istentisztelet. Független lelkészek szolgáltak. Koporsója mellett fiatal lelkészek szeme tele lesz könnyel és mindenki maga elé suttogja: Ne félj, mi hűek leszünk. Nekünk is drága, ami Neked drága volt. Öszszefogunk és együtt pótoljuk ki a Te nagy munka bírásodat. Mi nekünk is ezerszer szent Krisztusunk Magyar Református Egyháza. Az énekeket maga válogatta ki temetésére. Milyen megrázó volt, amikor halálban is ott könyörög a mi ajkunkon keresztül: Krisztus . . . sötétségben ne hagyj . . . kárhozatra menni ne hagyj. Soha még ennek az éneknek szépségét nem láttam úgy, mint az ő koporsója mellett. Az volt a végakarata, hogy sorshúzás utján döntsék el, hogy a független lelkészek közül ki temesse. Nem törődött vele, ha esetleg kevesebb talentumu beszél felette. Aki maga is szokta az Ige ekéjével hasogatni a perjés ugarat, az nem bánta, hogy nem neki jutott e megtisztelő szerep. Vincze Károly nagyobb volt nálunk, mi csak a saját mértékünk szerint tudunk mérni. Nehéz lett volna róla beszélni. Koporsója felett Urbán József hirdette az Igét és mondta el, ami szivében termett. Imádkoztak a temetésén Szőke István és Ladányi Zsigmond. Bibliát olvasott Csordás Gábor. Egyik helybeli angol lelkész mondta el az Ige vigasztalását. E. & R. Magyar Egyházkerült nevében Paál Gyula alelnök búcsúzott Dr. Vincze Károlytól, meghajtotta az elismerés zászlaját a távozó előtt. Kedves képe volt, amikor azt mondotta: “A via sacrán Augusztinus, Kálvin, Kuyper vártak reá.” Milyen jó hinni, hogy már ő együtt van azokkal, akiktől annyit tanult. Az Amerikai Magyar Reformáuts Egyesület nevében Dr. Újlaki Ferenc mondotta el az Isten hozzádot: Valaki itt járt, valaki gazdaggá tette az életünket. Valaki elment és mi árvábbak lettünk. Mi lyen jo hinni, hogy a nehéz harcokban keményedett és komolyodott eltávozó az angyalok között van, akikről fiatal szívvel könyvet irt. A presbiteriánus egyház nevében Szabó András, a holland reformátusokhoz tartozók nevében pedig Kosa András mondott búcsú szót. Végül Béky Zoltán búcsúzott el a Független Egyház nevében. Vincze Károly főesperes szeretteinek, barátainak, népének mindig azt hirdette, hogy ne sírjatok, mint akinek hite nincs. Óh erősek próbáltunk lenni, mint drága leánya. Nem sirtunk, csak a szánk széle remegett. Csak a szivünk akart meghasadni. 64 lelkész állott sorfalat, amikor néhai Vincze Károly főesperes gondnoka és presbiterei karján utoljára elhagyta a templomot. Kint sűrűn szemerkélt az eső, befelé hullott a könnyünk. Egyszer minket is igy visznek ki. Kivittük pihenni a perth-amboyi magyar ref. temetőbe. Ott pihen amerikai életünk egy másik hatalmas embere is Dr. Nánássy Lajos. Néhány lépésre egy másik pataki szénior. Temetőben Béky Zoltán, Négyessy Bertalan és Nagy János lelkészek végezték a szertartást, majd pedig elénekelték a kálvinista lelkészek búcsúztatóját: a “Térj magadhoz drága Sión” cimü éneket. Vannak hírek, amik ha szivünkre hullanak, elsápadunk, nem tudjuk valóságként elfogadni és megérteni. Mi nem tudjuk elhinni, hogy Dr. Vincze Károly meghalt. Ő visszajár családját vigasztalni. Nekünk pedig lelkészeknek hűségről beszél és még nagyobb szolgálatról. Mintha levele, jellegzetes írásával most is jönne és újra a szivünkre kötné: “Tartsátok meg, ami nálatok van!” Nagy Lajos. JOHN OROSZ excavating contractor HAULING: SAND - STONE - GRAVEL BULLDOZING - CELLAR DUG 112 ALDEN AVENUE - ROEBLING, N. J. Phone Florence 22
