Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-10-01 / 10. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ latkozatairól, melyekben a magyarországi református egyház Evanstonba küldött képviselőit kommunista ügynököknek bélyegezték: illetve az egész magyar református egyházat a kommunista párt eszközének nevezték. Történelmi tény, hogy a magyar református egyház több mint 400 éven keresztül a magyar nép legjobb érdekeinek képviselője volt és ma sem a rendszer kiszolgálásának eszköze, hanem a régi pozitív értékeknek néma őrizője. A keresztet hordozó magyar reformátusságnak ilyen illetéktelen és ízléstelen megbélyegzését elitéljük és visszautasítjuk. Ezzel szemben a nyilatkozó urak mélységesen hallgattak arról a tényről, hogy a magyar római püspöki kar 1951 júliusában egyöntetüleg letette a hüségesküt a magyar kommunista népköztársaság alkotmányára; a magyar római katholikus papok u.n. “béke mozgalmának” 2500 rendes tagja van, melynek vezetői Czapik Gyula egri érsek, Beresztóczy Miklós esztergomi helynök és Kovács Sándor szombathelyi püspök; s a legutóbbi bécsi “béke-kongresszuson” a legerősebben szovjet stilusu béke szónoklatokat a római katholikus “béke-papok” kiküldöttjei tartották. 2. A vasfüggöny mögött élő testvéreinkhez való viszonyunk tárgyában az AMRLE magáévá teszi Dr. John Mackay-nak, a princetoni szeminárium elnökének tiszta keresztyén állásfoglalását, mely szerint a leghatározottabban tiltakozunk és harcolunk az ellen, hogy bármely politikai szervezet az embernek a másik emberrel való személyes közvetlen érintkezését megakadályozza. Magyar református testvéreinkkel a szeretet kapcsolatát állandóan fenntartjuk és értük imádkozunk. 4. Az elnök rendelkezésére a bizottság meghallgatta Dr. Vatai László buffalói lelkipásztort, kinek a Bentley committee előtt tett vallomásáról a sajtó hamis tudósitástokat hozott. Nt. Vatai előadta, hogy nem önként ment a committee elé, hanem megidézték. Vallomását eskü alatt tette. A hivatalos jegyzőkönyv bemutatásával bizonyította, hogy ténylegesen megtett vallomása korrekt volt és nem nevezte az egyik magyar delegátust szovjet ügynöknek. A hivatalos jegyzőkönyv három oldala, mely a kérdéses személyről tett vallomást hozta, felolvastatott a plénurn előtt. A gyűlés Dr. Vatai László félreértést eloszlató magyarázatát a kézenfekvő bizonyítékok alapján egyhangúlag elfogadta. 4. A gyűlés a legmelegebben ajánlja az Amerikai Magyar Szövetség támogatását. 5. A gyűlés a brazíliai magyar református munka támogatását a gyülekezetek imádságos szeretetébe ajánlja. Több egyéb ügyben való döntés után a gyűlés az elnök imádságával és áldással záródott be. Hosszú évek óta az egyik legszebb, legeredményesebb gyűlés volt az idei. Látogatottságban is fölötte volt az lemult évekének, 62 lelkész és igen sok látogató vendég volt jelen. Daróczy Sándor, elnök Hamza András, titkár VITÉZ NAGY SÁNDOR Mikor 1946 tavaszán a németországi Landshut agyonbombázott vasútállomásán először találkoztam és elbeszélgettem Veled, azonnal megállapítottam, hogy a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének elnöksége nem küldhetett volna alkalmasabb megbízottat a nyugatra menekült református magyarság lelkigondozói munkájának irányítására, mint Téged, mert a Te puritánságod, nagy hited és műveltséged teljes biztosíték lesz arra, hogy az idegenben menekült és testben-lélekben szenvedő magyarság Benned lássa meg igazi képviselőjét. Mint ahogy azt később a tények is igazolták. Ettől az első találkozástól kezdve testi-lelki jóbarátok lettünk és elválaszthatatlan kötelékek fűztek egymáshoz, noha Te Landshutban, később Münchenben éltél, én pedig lent Allgáuban, majd a pedig a francia határ mentén Badenben. Hosszú éveken át dolgoztunk együtt teljes összhangban. Ez az összhang és teljes megértés azonban, amely minket az idegen világba került magyarság lelkigondozói munkájában összefűzött, nemcsak az én részemre volt. Jutott a Te nagy szivedből elegendő melegség mindenki számára, akik a Te vezetésed mellett a lelkigondozás fáradságos munkáját Hamburgtól Grazig végezték. Tulajdonképpen nem is akartál Te vezető-lelkész lenni, hiszen már az első lelkészi összejövetelen megosztottad velem és a többi szolgatársaddal a hatáskörödet. És ha néha mégis keménységet erőszakoltál is magadra és szigorúan, komoly szóval szóltál, végeredményben a legfiatalabbnak is megértő barátja, megbocsájtó, jó testvére voltál. Ez a megértő, baráti vonás volt az a varázs, mely a Benned lakó különlegesen magas szellemi értékeiddel párosulva mégis vezérré avatott közöttünk. Jól emlékszem rá, milyen nagy elismeréssel és megbecsüléssel figyeltek fel Reád és vettek körül azon az összejövetelen, amelyen a Magyar Szellemi Munkaközösség megalakult. Akármelyik vallásfelekezethez, foglalkozási ághoz, vagy politikai irányhoz tartozott is valaki, egy formán a magáénak vallott Téged, mert őszinte magyar szívvel, keresztyéni hittel és lélekkel, a szellem lenyűgöző erejével szóltál és mindnyájonkat egy nevezőre is hoztál. Puritánságod, hivatástudatod, magas műveltséged, megalkuvást nem ismerő egyéniséged, tiszta magyarságod és kiváló szónoki képességed volt az az erő, amely meghódította a Veled kapcsolatba került lelkeket. Ez az erő sugárzott Belőled, mint valami csodálatos isteni szikra, nemcsak a templomi szószékről és a különböző összejöveteleken elhangzott beszédeidből, de a nagyvilágban szétszórt magyarsághoz intézett Írásaidból isErről a “Harangszó”, a “Jöjjetek”, az “Uj Magyar Ut”, az “Evangéliumi Világszolgálat” és az ezzel kapcsolatos munkád, a “Lelkipásztori levelek” tesznek bizonyságot melletted és a sokezer hálás olvasó. Bámulatraméltó, mi mindenre volt időd és erőd, még akkor is, amikor már “tövist” hordoztál a testedben, mint egykor Pál apostol. És Te hordoztad azt békességes tűréssel, Isten akaratán való megnyugvással. Közben pedig mindig dolgoztál, mert a törékeny testedben lakozó erős, nagy lélek űzött, hajtott, kényszeritett a másokért való munkára, amelyet Te, mint az erdélyi református egyházkerület kiküldöttje, még fiatal lelkész korodbban a Romániában szétszórt magyarok lelkigoondozása idején megtanultál. Ezt a
