Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Beszámoló az Egyházak Világtanácsa Evanston-i Gyűléséről Irta CSORDÁS GÁBOR Az Egyházak Világtanácsa augusztus 15.-étől 31.-ig tartotta második világkonferenciáját Chicago szomszédságában, a festői szépségű Evanstonban. A keresztyénség történelmének ezen az idáig kétségkívül legnagyobb méretű találkozóján 179 egyháztest mintegy 1300 képviselője vett részt a földkerekség 54 országából. Megjelent Evanstonban a magyarországi református egyház háromtagú küldöttsége is. Az amerikai kontinensek magyar reformátussága is megmutatta érdeklődését: mintegy hatvan magyar református lelkész látogatta meg az evanstoni gyűlést Észak- és Délamerikából, valamint Kanadából. Ezalkalommal először vettek részt az Egyházak Világtanácsa gyűlésén független egyházi közösségünk kiküldöttei, akik azzal a jó hírrel tértek haza Evanstonból, hogy felvételi kérésünket mind a Világtanács hivatalos vezetői, mint a tagegyházak képviselői a legmelegebb érdeklődéssel és szeretettel fogadták és komoly ígéretet kaptak arra nézve, hogy a Központi Bizottság legközelebbi ülésén a Független Amerikai Magyar Református Egyházat hivatalosan fölveszik a világ protestantizmusának nagy családját magában foglaló Világtanács tagegyházai sorába. A két és félhetes konferencia összefoglaló témája ez volt: Krisztus a világ reménysége. Az evanstoni gyűlést megelőző hónapokban újságcikkek és előadások formájában többen rámutattak a témában rejlő veszedelemre. A keresztyén reménység kérdése — mondották — inkább megosztja majd, nem pedig egybekovácsolja a világ keresztyénségét. Az előadásokban és beszélgetésekben valóban megjelent a keresztyén reménység kétféle értelmezése: az, amely a reménységet a Krisztus második eljövetelével kapcsolja össze és az, amely a reménységet erre a földi életre vonatkoztatja. Az első felfogást főleg az európai, a másodikat főleg az amerikai theológusok képviselték. A borúlátóknak azonban nem lett igazuk. A téma nem osztotta meg a résztvevőket. Az evanstoni gyűlés óva intette a világ keresztyén népeit két kisértéstől: egyfelől attól, hogy megvetve ezt a világot egész figyelmükkel az eljövendő dolgok felé forduljanak, másfelől, attól, hogy elfelejtsék, hogy ez a földi élet csupán előkészület. Úgy történt, amint lapunk legutóbbi számában megjósoltuk: a keresztyén reménység theológiájának kidolgozásában értékes szintézis született. Az evanstoni gyűlésnek a világ keresztyén népeihez intézett üzenete szerint a keresztyén reménység tökéletes reménység, amely mind földi zarándoklatunk tartamára, mind pedig a Krisztus visszajövetelének idejére egyaránt vonatkozik. A főtémát hat tanulmányi csoportban tárgyalták a gyűlés résztvevői. Az első csoport Krisztusban való egységünknek és egyházakban való feldarab oltságunknak a kérdését vizsgálta meg. Annak ellenére, hogy mi egyházakról beszélünk, csak egyetlen egyház van, mondották, és ez az egyház a Krisztus egy és oszthatatlan teste. Bár voltak olyanok, akik rámutattak az egyház fledarabolása mögött föllelhető sok jószándékra és hangoztatták, hogy a számtalan felekezet Isten ajándékának tekintendő, mert színessé teszi és ezáltal meggazdagitja a keresztyén életet, a tanulmányi csoport jelentése szerint azonban egyházakra daraboltságunk a bűn következménye, éppen ezért megosztott állapotunkra bünbánattal kell gondolnunk. Ezen a téren is egyedül Krisztus a világ remésnysége. Ő a forrás, Akitől az egyház egysége ered és Ő a cél, Aki felé az egyház egysége irányul. — Ez a tanulmányi csoport tárgyalta az Egyházak Világtanácsának jövőbeli szolgálatát. A Világtanács nem azért alakult, mondották, hogy egyesülési mozgalmakat kezdeményezzen a tagegyházak között, hanem azért, hogy alkalmakat teremtsen arra, hogy a darabokra tört egyház kiküldöttei egymással találkozhassanak. Ezt a szolgálatát hűséggel kell folytatnia abbana reménységben, hogy Isten fölhasználja majd ezeket az alkalmakta a Benne ihvők egységének munkálására. A második tanulmányi csoport az evangélizáció kérdésével foglalkozva az evangélizáló egyház képét rajzolta a résztvevők lelki szemei elé. A csoport jelentését a következőkben foglalhatjuk össze: Az egyház a világban él és a világban hirdeti az evangéliumot. A világ értelmetlen lenne evangélium nélkül, az evangélium pedig elveszítené a maga realitását a világ nélkül. Isten az egyház közösségét választotta ki az evangélium hirdetését magában foglaló evangélizáció nem az egyház egyik vagy másik erre a célra alakult csoportjának az alkalmi tevékenysége, hanem az egész egyház szolgálata. Az egyház minden tevékenységének evangélizáló célja és jelentősége van. Négy dolog szükséges ahhoz, hogy az egyház eredményesen végezhesse a maga evangélizáló szolgálatát: (1) Ki kell lépnie a maga elszigetelt helyzetéből és meg kell keresnie az embert ott, ahol van; (2) Tudomására kell adnia minden embernek azt, hogy minden lélek felbecsülhetetlen érték Isten szemében; (3) Azonosítania kell magát a bűnös emberrel, annak félelmeivel és reményeivel, hogy ilyen módon testvérévé válva hathatósan bizonyíthassa meg előtte Isten szeretetét; (4) Az evangélizáció munkáját a teljes Szentirásra kell építenie. Mindennek ellenére, tette hozzá a jelentés, az evangélizáció nem a mi munkánk, hanem Istené. Mi az Ő követségében járunk. Szolgálatunk ideiglenes jellegű. Az evangélium jó hire nem mard mindvégig ígéret. Megtartott, beteljesült ígéretté lesz akkor, amikor megvolósul Krisztus királysága. Addig azonban az egész egyház legyen és maradjon evangélizáló közösség. A harmadik tanulmányi csoport a felelős társadalom kérdésvei foglalkozott. Az egyház missziói munkájának szerves része, mondja a jelentés, az olyan felelős társadalom kialakítására való törekvés, amelyben az élen járók Isten és alattvalóik előtt való felelősséggel gyakorolják hatalmukat. Az evanstoni gyűlés ezt a meghatározást normának szánta, amellyel minden ma megtalálható társadalmi rendszert meg lehet és meg kell mérni. A felelős társadalom négy ismertető jelét a következőképen vázolta fel a gyűlés: (1) Az állampolgárok védelme; (2) Az állampolgárok joga vallásuk gyakorlására, véleményük kifejezésére és politikai meggyőződésük hirdetésére; (3) Lehetőség a kormányformának alkotmányos módon és erőszak nélkül való kicserélésére; (4) Az egyházaknak nyújtott teljes szabadság. Csak a szabad egyház töltheti be Istentől nyert hivatását és válhat a társadalom lelkiismeretévé. — Ezen a ponton részletesen tárgyalta a gyűlés a kommunista társadalom kérdését. Hivatkozott az oxfordi és amszterdami ökumenikus gyűlések korábbi határozataira, amelyek szerint a keresztyén
