Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 Négyszáz esztendeje szól magyar nyelven a karácsonyi evangélium. A magyar reformátorok, akik először szólaltatták meg, tanítómestereink nemcsak Ízes, szemléletes nyelvükkel, hanem az egész gyülekezet s az egész nép életét szüntelenül figyelő theológiai gondolkodásukkal. 1953 karácsonyán hangozzék fel közöttünk a régi magyar prédikátorok tanítása Isten emberré léteiének örömüzenetéről. Alvinczi Péter (1633.) — Az emberek közül sokan vagy eredetükkel, vagy születésük állapotával vagy jóságos cselekedetükkel, vagy vétkükkel, vagy egyéb kázusukkal találtatnak nevet maguknak. Szűz Máriának édes szülöttét nevezték Jézusnak, angyali magyarázattal, mert ő tartja meg s üdvözíti az ő népét. Ez áldott név szabaditót jegyez. Szabaditónk minékünk az áldott Messiás, először a törvények átkától, másodszor az ördögnek hatalmából, mert a bűn miatt ördög rabságában vala az ember, mivel hogy minden, aki bűnt cselekszik, a bűnnek rabjának pronunciálja Krisztus Urunk. Harmadszor szabaditónk az örök haláltól, mert ratjunk esett vala ama nehéz szentencia: “Valamelyik órában ejéndetek a fának gyümölcséből, halálnak halálává haltok meg.” Az ég alatt nem adatott több név ilyen amelyben üdvösség volna. E névnek emlékezete még a kínok között is örömet szerez az embernek szivében. Zvonarics Mihály (1627.) — Az angyalok példája, kik a pásztorokkal elvégezvén dolgukat, melyért küldettenek vala teremtőjüktől, mondattatnak visszamenni mennyégbe, mutatja az igaz és hiv szolgák tulajdonságát, ki ez, hogy elvégezvén Uruknak egy dogát, kire küldettenek, ismét helyükre álljanak, uruk uj parancsolatját jó kedvvel várják és híven cselekedjék. — A pásztorok egymást nógatván: “Menjünk mind Bethlehemig!” tanítanak arra, hogy az oly dolgokat, kikkel hitében erősödik ember, nem illik elmulasztni, hanem mint a legszükségesebb dolgot, hivséggel kell munkálni . . . Felnógatván egymást ezek a pásztorok, mindnyájan elmennek Krisztust keresni, tanknak arra ilyen példájukkal, hogy mi is ne elégedjünk meg azzal, hogy csak magunk hallgassuk Isten Igéjét, hanem másokat is, kiváltképpen pedig házunk népét, annak hallgatására intsünk és kényszeritsünk. így igaz keresztyéni szeretetből másoknak is idvességet szomjuhozván, fáradjunk más lelkek megtérésében is és mutassuk hitünket, ki az atyafiui szeretet által munkálkodik. Mártonfalvi György (1663.) — Kik innepelnek rosszul? — Akik sátoros innepeken babonáskodnak: karácsony napján jeges vízben mosdanak, szalmával házaikat bétöltik s azon, nem ágyokban fekiisznek, mint a rácok. Asztalaikat kaláccsal mézzel, borral éjszakán az angyalok számára megrakják, barmaikat szénával tartják, két karácsony közben nem fonnak, sütnek, kérőt sem adnak. Bornemisza Péter (1573.) — A pokolnak minden seregi tanúbizonyságot tesznek őróla (Krisztusról), noha kedvetlen mivelik, de kényszerítik őket erővel is reá. Mert az ördögök, a bűn, a halál, a kárhozat, az ördögnek kegyetlen serege, farizeusai, papjai, püspökei, barátai, bálványimádó királyai, hercegei, zsidója, törökje, tolvaja, paráznája, gyilkosa és minden kevély és tobzódó népe bizonyságot tesznek Krisztusról, de akaratjuk ellen. Az ördögök noha azt akarnák, hogy a Jézus Krisztus neve még csak ingyen se emlittetnék, de mikor az emberekből kiűzte őket, kényszeritette könyörögni, azért felszóval kiáltották: “Jézus, élő Isten fia! Miért jöttél minket gyötreni?” Jézus pedig csak megfenyítette őket és nagy nehéz kedvvel kimentek helyekről, kik még csak a disznókba is kéredzéssel mehettek. Úgy cselekedtek, mint amely kevély királyt, avagy kevély urat a szomszéd ur megfogat és tömlőébe téteti. És ha annakelőtte kevélysége miatt csúfolta és bosszantotta volna szomszédját, de a tömlőében megalázza magát, térdre is esik és urának nevezi s úgy könyörög, hogy ne kinoztassa. Ki noha nem tiszteli, kedve ellen miveli, mert a nyomorúság kényszeríti reá. Szenczi Molnár Albert (1617.) — Világ kezdettől fogva soha nem hallatott, hogy az angyalok énekeltek volna. Szóltanak jóllehet az ótestamentomban, de hogy éneklettenek volna, azt sehol sem olvassuk. Boldog volt fülek a pásztoroknak, amelyek e mennyei muzsikát hallgatták. Boldog e mai napon is szivök azoknak, akik ez éneket sziveken elméjekbe veszik és aztán önönmagok mondani kezdik: “Dicsőség a magaságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhöz jóakarat.” — . . . Mikor valaki valamit örömest ád valakinek, ez az ő jókedvét külső indulatokkal is kimutatja, azonképpen ittegyen az Isten mintha ugyan az önön tulajdon jókedvű szivébe nézetne bennünket, midőn mindenek ily kedvesen, szerelmesen és gyönyörűségesen lesznek. A világosságnak mennyből kell megvilágositani a setét éjét. Adná Isten, hogy mi ez újszülött gyermeket oly örömmel vennők, aminémü nagy örömmel a mennyei Atyától ajándékoztatik! — ... A nagy jótéteményt szerencsézik minékünk az angyalok, melyet Isten az ő fiának küldetésében nékiink nyújtott és ajándékozott, melynek neve békesség. Azelőtt békétlenség volt az Isten között és miközöttünk, mert az Isten haragudt reánk és mi őnéki ellenségei voltunk (Róm. 2.) És mimagunk közt is nem volt semmi nyugodalmunk, hanem a minden gondolataink vádoltatnak egymás között bennünket éjjel és nappal. E békétlenségtől és nyugtalanságtól a Krisztus minket megszabadított, midőn azt cselekedte, hogy mi az Istent szeretjük és nagy szivbéli hiedelemmel hozzá folymunk, holott ő is a mi lelkiesméretinket megcsendesitötte. Őseink prédikátorai karácsony öröméről
